|
|
Tudósító: Mádi Sándor
Forrás: eurovision.tv
Macedóniában ma megtartották a dalpremiert. Már korábban bejelentette az MKRTV hogy Kaliopi fogja őket képviselni idén Azerbajdzsánban. A másfél órás show végén megismerhettük azt a dalt, ami a Crno i Belo cím mögött rejlik. Makedón és angol nyelven is előadta az énekesnő, de elárulta, hogy anyanyelvén fogja énekelni. A dalt a 2. elődöntőben hallhatjuk majd május 24.-én. Gratulálunk!
Tudósító: Mádi Sándor
Forrás: eurovision.tv
Ma döntött Bulgária. A 12 fős mezőnyből a zsűri és a közönség közösen döntötte el, hogy melyik dal képviselje őket az Eurovíziós Dalversenyen idén Azerbajdzsánban. Bár a zsűrinél a nyertes dal csak a 3. helyig jutott, a közönségnél az első helyre érkezett, több mint 6000 szavazattal, így az összesítésben a nyertes Sofi Marinova lett, aki a Love unlimited dance-pop számmal fog fellépni idén Bakuban. Gratulálunk!
Tudósító: Mádi Sándor
Forrás: eurovision.tv
Közvetítés: http://www.eurovision.tv/esctv/future?program=47713
Az MKRTV korábban már bejelentette, hogy országukat Kaliopi Bukle fogja képviselni, ma pedig meg is ismerhetjük a dalt, melynek címe Crno I Belo (Fekete és fehér). A másfél órás élő show-t 21:00 órai kezdettel láthatjuk, a dalbemutató előtt azonban több meglepetést is tartogatnak a nézőknek, vendégfellépők sokasága fogja szórakoztatni a show-t figyelemmel kísérőket.
A cikk itt folytatódik
Tudósító: Mádi Sándor
Forrás: eurovision.tv
közvetítés: http://www.eurovision.tv/esctv/future?program=47703
Ma este ismét megismerünk egy dalt, Bulgáriában ma tartják a nemzeti döntőt 19:30-kor. A legnagyobb zenei rendezvény lesz ez a show, a bolgár televízió szerint. Az előadók maguk is részt vehettek a produkciójuk alatt menő háttérgrafikájuk megtervezésében, álmaik és érzéseik szerint alakíthatták. Az est három műsorvezetője Milenita, Alexander Sano valamint Drago Draganov lesz. A korábban tartott elődöntőből összesen 12-en kerültek be a döntőbe, közülük kerül ki az az egy aki Bulgáriát képviseli az idei Eurovíziós Dalversenyen, Bakuban.
A cikk itt folytatódik
Tudósító: Mádi Sándor
Forrás: eurovision.tv
Holnap, azaz február 29-én 12:00-tól már meg lehet venni a jegyeket az idei Eurovíziós Dalverseny első elődöntőjére, március 5-től a második elődöntőre, míg március 12-től a döntőre. A világ minden tájáról mindhárom showra, és az őket megelőző második főpróbára (zsűris próbákra*) lehet a jegyeket megvenni:
A cikk itt folytatódik
Tudósító: Mádi Sándor
Forrás: escxtra.com
A román televízió, a TVR felhívására 109 pályázat érkezett be. Ebből a 109 dalból azonban 46 nem felelt meg az EBU valamint a TVR szabályainak, vagy pedig hiányos volt a pályázati anyag. Így összesen 63 dal indulhatna Románia képviseletéért. A nagyszámú kizárásokra való tekintettel lehetőséget adnak a megfelelő dalok hiányzó dokumentumainak beküldésére (másnap reggel 09.30-ig kellett e-mailben vagy postán elküldeni a dokumentumokat, ugyanis 10.00-kor ültek össze meghallgatni a beérkezett pályaműveket).
A cikk itt folytatódik
Tudósító: Mádi Sándor
Forrás: eurovision.tv
A görög televízió, az ERT elérhetővé tette honlapján azt a négy dalt, amelyek közül kikerül idei képviselőjük. A nemzeti döntőjüket március 12.-én, hétfőn tartják. Március 1.-től hallgathatóak a dalok az ERT rádiójában, és a hozzájuk készült videók is hamarosan elérhetővé válnak. A dalok címe: “No Parking”, “Afrodisiac”, “Killer Bee”, “Baby I’m Yours”.
Tudósító: Mádi Sándor
Forrás: escxtra.com
A szlovák RTVS közmédia korábban kijelentette, hogy a március 1.-én tartandó sajtókonferencián lesz felfedve az idei Eurovíziós indulójuk. Ma már arról tájékoztattak, hogy a konferenciát elnapolták, azonban új időpontot nem adtak meg.
A cikk itt folytatódik
Tudósító: Klész Imre
Forrás: facebook.com/themonsoonmusic
Az idei magyar eurovíziós dalválogató top 20 dalai közé bekerült Monsoon együttes bejelentette feloszlását a Facebook-on. Az MR2 Petőfi rádió és a Class FM mellett sok helyi rádióban is játszott versenydaluk, a “Dance” továbbra is kedvence a zenei szerkesztőknek és a hallgatóknak, viszont a videoklip elkészülésére már nem lehet számítani. Daluk Youtube-ra feltöltött stúdióverzióját már több mint 24000-szer hallgatták meg.
A cikk itt folytatódik
Tudósító: Mádi Sándor
Forrás: eurovision.tv
Eva Boto vagy Nika & Eva Prusnik lesz a küldetés nyertese? Ma este megkaptuk a választ erre a kérdésre is. Szlovénia Eurovíziós missziója egészen 2011 őszéig vezethető vissza, amikor is 32 előadó volt még. Ma este azonban a két, még versenyben maradt énekes közül került ki az idei szlovén képviselő. Az est két műsorvezetője Klemen Slakonja volt, aki kellő humorral vezette végig az adást.
A cikk itt folytatódik
Tudósító: Mádi Sándor
Forrás: eurovision.tv
6 előadó mérkőzött meg egymással Hollandia képviseletéért. 3 párbajt láthatunk ma este, amelyek közül 1-1 dal jutott be a szuperdöntőbe. Ennek az eredményét, akár a végső győztest is, a zsűri és a közönség 50-50%-os beleszólással határozta meg. A zsűri szerint a nyertes Pearl Jozefzoon volt, azonban az összesítésben fordult a kocka. Az idei holland képviselő Joan Franka és dala, a You and me. Nyertesük egyébként a második elődöntőben lép fel májusban. Gratulálunk!
A cikk itt folytatódik
Tudósító: Mádi Sándor
Forrás: eurovision.tv
Finnország döntött. 20:00 órakor Helsinkiben megtartották a 2012-es finn nemzeti döntőt, az UMK-t. A kezdeti 540 dalból mára már csak 6 maradt. Péntek este egy dalnak még el kellett hagynia a versengést, ez Freeman & Uusi Fantasia közös dala, a Noitanainen volt. Vendégfellépők voltak a The Rasmus és Anna Abreu, de színpadra lépett Paradise Oskar is, a tavalyi Eurovíziós képviselőjük. A „légi posta” által érkezett nyertes pedig Pernilla Karlsson és dala, a När jag blundar. Külön érdekes hogy egy svéd dal képviseli idén a finneket. Gratulálunk!
Tudósító: Mádi Sándor
Forrás: eurovision.tv
Elérkezett az idő, ma este megismertük az utolsó 8 dalt is, az összesen 32 dalt felvonultató svéd Melodifestivalenből. Ismert nevekkel itt is találkozhattunk. Az estét Charlotte Perrelli nyitotta a The Girl c. számával. Róla azt kell tudni, hogy 1999-ben megnyerte az Eurovíziós Dalversenyt, és ezzel a jogot is, hogy az új évezred első dalfesztivála Stockholmban legyen. 2008-ban újra próbálkozott a Hero c. szerzeménnyel, azonban sikerét nem sikerült megismételnie, mindössze a 18. helyen végzett. Másik ismerősünk Danny Saucedo, aki a tavalyi svéd nemzeti döntőn a 2. helyig jutott, most pedig az Amazing számával száll újra harcba.
A cikk itt folytatódik
|
Naptár 2012 Második próbák listája
Május 19 szombat
Az eurovíziós hét nyitóbulijának napja
08:00 Szlovénia
08:30 Horvátország
09:00 Svédország
09:30 Grúzia
10:00 Törökország
Első próbák listája
11:30 Németország
12:15 Franciaország
13:00 Olaszország
14:00 Azerbajdzsán
14:45 Spanyoolország
15:30 Nagy-Britannia
Május 20 vasárnap
08:30 Észtország
09:00 Szlovákia
09:30 Norvégia
10:00 Bosznia-Hercegovina
10:30 Litvánia
12:00 Nagy-Britannia
12:30 Franciaország
13:00 Olaszország
13:50 Azerbajdzsán
14:20 Spain
14:50 Németország
Május 21 hétfő
18:00 1. elődöntő 1. főpróba
21:00 1. elődöntő 2. főpróba (zsűridöntő)
Május 22 kedd
15:00 1. elődöntő 3. főpróba
21:00 Eurovíziós Dalfesztivál 1. elődöntő
23:59 A győztesek sajtótájékoztatója, rajtsorrend sorsolás
Május 23 szerda
15:00 2. elődöntő 1. főpróba
21:00 2. elődöntő 2. főpróba (zsűridöntő)
Május 24 csütörtök
15:00 2. elődöntő 3. főpróba
21:00 Eurovíziós Dalfesztivál 2. elődöntő
23:59 A győztesek sajtótájékoztatója, rajtsorrend sorsolás
Május 25 péntek
12:00 Az automatikus döntős országok sajtótájékoztatója
14:30 A döntő 1. főpróbája
21:00 A döntő 2. főpróbája (zsűridöntő)
Május 26 szombat
14:00 A döntő 3. főpróbája
21:00 Eurovíziós Dalfesztivál 2012 döntő
Május 27 vasárnap
01:00 A győztes ország sajtótájékoztatója
|
Hozzászólások…