Az Eurovízió sztárjai

73 éves korában elhunyt Esma Redžepova, a cigány zene királynője

Esma Redžepova, a 2013-as Eurovíziós Dalfesztivál macedón résztvevője rövid betegség után elhunyt ma délelőtt. Esma 1943-ban született Skopjében, 1956 óta, még iskolásként szerepel a színpadon. 1958-ban született meg első lemeze Zoshto Si Me Majko Rodila címmel, rajta volt a Chaje Shukarije, ez lett a legnagyobb sláger az albumról.

 

1976-ban az első Cigány Világfesztiválon megválasztották a cigány zene királynőjének. Esma karrierje innen kezdve elkezdett szárnyalni több évtizedig, több mint 500 dalt, énekelt fel, melyből két platina és öt aranylemez született.

Esma nagyon kreatív volt, filmszerepeket vállalt, politikai aktivista volt és humanitárius szervezetekben dolgozott. 1970 és 1980 között 47 gyermeket nevelt fel, közben gyakran fellépett karitatív koncerteken. 2013-ban Vlatko Lozanoskival együtt képviselte Macedóniát az Eurovíziós Dalfesztiválon, a Pred Da Se Razdeni című dallal.

Jon Ola Sand a következőt üzente a Twitteren:

Nagy szomorúsággal tölt el, hogy megtudtam, hogy elhunyt Esma Redžepova, a 2013-as Eurovízió résztvevője. Őszinte részvétem a szeretteinek és a rajongóknak.

Forrás: eurovision.tv

Hozzászólások
Ugrás