ESC Hungary

A Dal 2017

A Dal 2017: A szabályok nem változnak, átnevezték a középdöntőt

Úgy tűnik, hogy A Dal 2016 receptet fogják alkalmazni a szervezők: ötödik zsűritagként a közönség is leadhatja szavazatát egy dalra a produkció 3 perce alatt 1-10 pontig, vagy telefonos alkalmazás segítségével, vagy SMS-ben a +36(20,30,70)4422-999-es számon, vagy A Dal honlapján (a honlapon keresztül beküldött szavazatokhoz előzetesen regisztrálni kell. Az ötödik zsűri idén is úgy működik, hogy az összes pontszámot átlagolják, ez fogja megadni az ötödik zsűri pontszámát. A honlap és telefonos alkalmazás szavazásszámlálója egy rendszeren fut, így nem lehet külön a honlapon keresztül és külön az alkalmazással szavazni). Ugyanezeket a lehetőségeket kell használni az elődöntők vége felé, amikor azokra a dalokra kell szavazni, melyeket az öt zsűri (a négy televíziós zsűri és ötödikként a közönség) nem juttatott tovább. Alapdíjas az sms, nem fog válasz sms érkezni a szavazás leadásakor. Ötödik zsűritagként egyszer lehet pontot adni, a műsor végén a közönségszavazásnál az aklamazásal és a honlapon keresztül egy kódszám adható le,

A szabályzat alapján három válogató műsor, két elődöntő és egy döntő lesz.

A három válogatóban (január 14., január 21., január 28.) fordulónként 10 dalból ötöt juttat tovább az öt zsűri, és egyet tisztán a közönség. A két elődöntőben (február 4., 11.) a fordulónként 9 dalból hármat a zsűri, a fennmaradó 6 dalból egyet a közönség juttat a döntőbe.

A február 18-i döntőben a 8 dal közül a négytagú televíziós zsűri választja ki, majd ezek közül a közönség szavazással választja ki a legjobbat.

Szavazni a világ minden részéről lehetőség nyílik. A műsort a Duna és a Duna World is közvetíti 19:30-tól.

Forrás: mediaklikk.hu/adal

About Author

Comments
ESC Hungary

2005 óta kutatjuk az Eurovízió titkát!
Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2024

Lépj velünk kapcsolatba!

info[kukac]eschungary[pont]hu

A hobbi költségein kezd túlmutatni az ESC Hungary üzemeltetése, ezért kérünk téged, hogy az Eurovíziós szezon alatti zavartalan működés érdekében támogass minket!

Bővebben itt!

2005 óta kutatjuk az Eurovízió titkát! Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2024

To Top