Az Eurovízió sztárjai

Az Eurovízió versenyzőjének dalát betiltották… a saját országában

Nem annyira közismert, de van történelme az Eurovízión betiltott daloknak. Néha egy ország bojkottálja egy másik ország dalát azzal, hogy megszakítja az élő közvetítést arra az időszakra, mint például ahogyan Jordánia tette 1978-ban, akik inkább virágokat mutattak az izraeli győzelem elismerése helyett.

2005-ben Libanon debütálása gyakorlatilag elhalasztódott, amikor visszautasították az izraeli dal közvetítését. És egy meglepő módon nem Izraelhez köthető példa Grúzia “We Don’t Wanna Put In” című dalának eltávolítása a 2009-es versenyből, miután Oroszország felismerte a viccet.

De egyedül Gigliola Cinquetti volt az, akinek a dalát a saját országa tiltotta be. 1974-ben Cinquetti diadalmasan tért vissza az Eurovízió színpadára. 10 évvel korábban, 16 évesen megnyerte a versenyt Olaszországnak a ‘Non ho l’età’ (Nem vagyok eléggé öreg) című dallal. Az 1974-es dala, a ‘Sí’ volt a top favorit. Olaszország biztosan nem tűrhette, ahogy néhány véletlenszerűen egymásra pakolt kék lámpaernyőben öntse ki a szívét a Kransky testvérekkel a háttérben.

Mai szemmel nézve a felvételt, nehéz megérteni, hogy miért volt betiltva a dal. a ‘Sí’ egy történet egy nőről, ami – a meglepően érzelgős Wikipedia bejegyzés alapján – “bemutatja és visszatükrözi a szerelmét egy férfi iránt, és azt az életörömöt, amikor végül igent mond neki”.

“Sì, dolcemente dissi sì/Per provare un’emozione/Che non ho avuto mai,” énekli Cinquetti. “Igen, halkan mondtam igent/Hogy érezzem az érzést/Amit korábban sohasem”. Ez nyilvánvalóan nem a ‘Smack My Bitch Up‘ 1970-es változata.

A tiltás oka lehet hogy kicsit bonyolultnak tűnik, mert nem a dallal volt a gond, hanem magával az országgal. 1974-ben Olaszországban referendumot tartottak a házasság felbontásáról. A válás csak négy éve volt akkor legális, de nagyon sok gyülekezet megdöbbenéssel fogadta ebben az óriási katolikus országban, hogy ilyen dolgot egyáltalán engedélyezhetnek a hatóságok. Ezek a csoportok sikeresen agitálták a választópolgárokat egy új törvény elfogadásának ügyéért, azt remélve, hogy az ország visszatér a régi szép napokhoz, amikor egy házasság örökké tart, amíg a halál el nem választ.

Az volt a hiedelem, hogy mivel Cinquetti 16 alkalommal mondja ki a ‘Sí’ vagyis az igen szót, az befolyásolhatja a választópolgárokat, főleg akkor, ha sláger válik belőle. És igen, ez a megfejtés: Olaszország 1974-es dalát nem játszhatták Olaszországban, mert az jelentősen befolyásolta volna a házasság felbontásáról szóló népszavazást.

De hogy tovább bonyolítsuk a dolgot, a referendum nem arról szólt, hogy legális lehet-e a válás, hanem hogy fel kell-e függeszteni az erről szóló törvényeket, vagy sem. Ez viszont összezavarta a lakosokat, mert nem tudták pontosan, hogy a ‘Sí’ valójában mit is jelent. Hogy megmaradjon a válás lehetősége, akkor a nem szavazatot kellett választani, mert ha a törvény törléséért akart valaki szavazni, akkor az igent kellett választani, ami a válás megszüntetését jelentette.

Végül a ‘Sí’ második lett az Eurovízión, amit egy akkor egyslágeres svéd együttes, az ABBA nyert meg. Az olaszok 60:40 arányban a válás lehetőségének megtartása mellett szavaztak, bár sokan azt gondolják, hogy ez a különbség sokkal jelentősebb, ha figyelembe vesszük azokat a szavazókat is, akik nem tudták helyesen értelmezni a kérdést.

Cinquetti dala sok országban nagy sláger lett, csak abban az egyben nem, ahonnan származik. A legnagyobb sikereket a francia piacon “Lui”, és a német piacon “Ja” címmel érte el, de még a brit top 10-be is bekerült “Go (Before You Break My Heart)” címmel. 40 évvel később a britek az EU-ról szavaztak. Micsoda véletlenek.

Forrás: sbs.com.au

Hozzászólások
Ugrás