Blog

Blog: Freddie végre lehiggadt

Szerző: Klész Imre
Az Eurovízió a téma a tegnapi Petőfi TV-s Én vagyok itt című műsorban kb 5:00-25:00-ig itt

Tegnap egy cikk jelent meg arról, hogy milyen elégedetlenség indult el a 2016-os Eurovíziós Dalfesztivált követően. Freddie szerint méltatlan az a helyezés, ahogyan a magyar produkciót értékelte a zsűri és a közönség. Szerintem ez az egész hisztéria amit lenyilatkozott, az volt méltatlan, nem bírom a hisztit. Szerencsére Magyarország képviselőjének sikerült lehiggadnia, és a Petőfi TV-ben is szántak bő 20 percet az egész témára. A videóban van szó arról, hogy Freddie mennyire hálás a magyar közönségnek, megszólaltatják Papp Mátét, az idei verseny MTVA-s VLoggerét, bemutatják a videókat is amit készített, illetve meghívták pár kérdés erejéig Gundel Takács Gábort és Lolát is. Érdekes dolgok hangzottak el, viszont három dolog nagyon fura számomra. Először is nekem úgy tűnik, mintha nem kedvelte volna meg a versenyt, mert csak az arénában eltöltött 2×3 perces élő fellépésekről lelkendezik, illetve az itthon maradt rajongók támogatásáról. Szerintem még most sem tudatosult Freddie-ben, hogy igen, voltak nála jobbak, és ezt el kell fogadni, nagyon nehéz igazi mesterművet, slágert alkotni. A harmadik pedig az, hogy még azt sem látja, hogy ennek az eurovíziós kirándulásnak milyen sok jó hozadéka lesz, vagy van kilátásban, mennyit lehet profitálni ha folytatja a munkát. Sajnáltam, hogy épp nem Gundel Takács Gábort kérdezték arról, hogy milyen utóélete lehet ennek a szereplésnek, mert a meghívott vendégek közül neki volt egyáltalán a legnagyobb tapasztalata ebben a kérdésben. Freddie megemlítette, hogy nyáron meghívták egy ciprusi fesztiválra, ami már az egész szereplés utóéletének az egyik előjele. Gábor favoritja, az orosz ukrán versenydal pedig győzni tudott.

Nem a gorombaság vezérel, csak a jobbító szándék. Freddie még alig egy éve van a zeneiparban, és elnézve az elmúlt hetek történéseit, nagyon tapasztalatlan. Jó a hangja, és a gyakorlottságához képest komoly dalokat írnak neki. Nagyon sokat kell gyakorolnia, hogy énekesből igazi előadóvá váljon. Persze kell ehhez egy pozitív személyiség is, valamennyi személyiség fejlődés is, és dolgozni kell az új dalokon. Nagyon tetszett, hogy azt nyilatkozta, hogy a Rising Star után nem ugrottak egyből bele a mézes bödönbe a menedzsmenttel együtt, hanem szépen kezdtek építkezni. A Mary Joe nagy sláger lett, és utána szépen sorjában jöttek ki az új dalok. A Nekem nem kell című dal a személyes favoritom az eddigi négy közül, aminek egy olyan témája van, amivel könnyen tud azonosulni az ember és jó a lüktetése is. A tegnapi kiborulása szerintem nagy hiba volt, de ezt is el fogják felejteni az emberek úgy, mint Szekeres Adrien 2008-as dühöngését, amit az akkori magyar eurovíziós előválogatón elért második helyezése váltott ki.

Csak annyit akarok üzenni, hogy kedves Freddie! Örülök hogy lehetőséget kaptál az Eurovízión, hogy meg tudtad mutatni a dalodat és egyben meg tudtad ismertetni magad több millió ember előtt egyszerre. Bizonyára majd te is érzékeled, hogy micsoda lehetőség volt az, hogy olyan technikai feltételek mellett mutathattad be a dalodat, mint amilyent világsztárok szoktak használni. Ebbe ugyan belekóstoltál, de legyen egyben egy távoli cél is, hogy megteremtsd magadnak ezt a szintet, ilyen koncertkörülményeket tudj elérni magadnak, és nagyon szerethető saját dalokkal tudd megtölteni ezeket a koncerteket. A munka nem fog megállni, vagyis szinte csak rajtad áll. Külföldi felkérések biztosan fognak jönni, kérd a menedzsment segítségét, biztosan sokat fognak segíteni. Tudom, hogy az Eurovízió alatt szinte minden ember egy buborékban él, minden előadót óvnak a destruktív negatív kritikáktól, tiltják a különböző kommentek elolvasását, mert azokban bármi előfordulhat, ami a szereplésbe vetett hit és a magabiztosság elvesztését okozhatja. Remélem hogy egy évvel később máshogy fogod látni a dolgokat mint most, eszedbe fog jutni a sok-sok pozitív élmény, a bulik, a koncertek, a versenytársakkal kötött ismertségek, illetve a döntőben a szavazás izgalma. Igen, általában az előadók nincsenek versenyhelyzetben. Azért olyan különleges az Eurovízió, mert itt mindenki versenyben van a másikkal. Ráadásul csak egy győzhet a végén (hála az 1969-es négyes holtverseny miatti szabályváltozásnak). Sokat kell még tanulni, sokat kell fejlődni, és ha a személyiséged is úgy akarja, akkor fényes karrier fog várni rád. A hangod már megvan hozzá, az előadói kvalitásokat kell fejleszteni, és össze fog állni a kép. Az Eurovízió minden fellépő számára pozitív üzenetet kell hordozzon. Remélem ezt a pozitívumot te is fel fogod ismerni idővel. Kérj segítséget azoktól, akikben igazán bízol, akik őszintén el tudják mondani a véleményed egy-egy munkádról, és adsz is a szavukra, ebből később majd tudsz építkezni. Most aztán pihend ki magad, utána pedig jó munkát és sok sikert!

Végezetül bónuszként jöjjön egy rajongói videó, amit már Mádi Sanyi mondott nekem, hogy tegyük ki valahova. Legyen!

Hozzászólások
Ugrás