ESC Hungary

A Dal 2016

C.E.T.: A célom megmutatni egy olyan arcomat, ami tényleg én vagyok

Szerző: Mádi Sándor

Idén közelebb hozzuk a Dal 2016 énekeseit, egy-egy rövidebb interjút készítünk velük, most C.E.T.-en, azaz Kabai Alexen volt a sor. Olvassátok el az Alexxel készült interjúnkat!

 

Mádi Sándor: Már több éve játszol színdarabokban, mindemellett pedig énekelsz is. Mikor kezdődött pontosan énekesi/színészi karriered?

C.E.T.: Az első színpadi szereplésem 7 évesen volt, tehát nagyon fiatalon rájöttem, hogy nekem ez az otthonom, itt érzem jól magam. Azonban az igazi, nagybetűs élet akkor kezdődött, amikor pár évvel ezelőtt felköltöztem Budapestre és bekerültem a Budapesti Operettszínház fiatal musical énekesei közé. Nagyon sok darabban játszottam, méghozzá nagyon fiatalon, rengeteget tanulhattam a nálam idősebb művészektől.

MS: Gondolkoztál-e rajta korábban is, hogy próbálkozz az Eurovíziós Dalversenyre való kijutással?

C.E.T.: Nem, az idei év volt az első, amikor úgy éreztem, nekem jelentkeznem kell. A nyáron pont vonatoztam le a Balatonra, és eszembe jutott, hogy szívesen neveznék egy dallal a fesztiválra, és amikor ezt így hangosan kimondtam magamnak, egy jó érzés kapott el. Ekkor már tudtam, hogy nekem kell írni egy dalt, amit elküldök a dalversenyre. Elkezdtem azon gondolkozni, hogy mi az én irányom, milyen legyen a dal, fontosnak tartottam, hogy legyen üzenete.

Nagyon izgalmasan indult a dal története, tudtam, hogy miről szeretnék dalt írni, de kellett egy olyan stábot találnom, akivel együtt dolgozhatok. Amikor már mindent megpróbáltam, és úgy tűnt, hogy itt sajnos nem lesz kész a dal, akkor újra úgy éreztem, volt bennem egy érzés, hogy de igen, én most tényleg meg fogom csinálni. Végülis a kitartásom meghozta a gyümölcsét, a dal nem csak hogy elkészült, de be is jutott a legjobbak közé.

MS: Követed az Eurovíziós Dalverseny eseményeit? Vannak kedvenc Eurovíziós előadóid, dalaid?

C.E.T.: Nagyon régóta követem, és van több kedvenc előadóm is, például Loreent nagy kedvelem, illetve az ABBA dalokat is rendszeresen hallgatom. Most két svéd előadót hoztam példának, de nem tudatos, tényleg nagyon színvonalas amit a svédek képviselnek.

MS: Ki a kedvenc Eurovíziós előadód?

C.E.T.: Maradjunk az ABBA-nál, minden egyes daluk kiváló, jobbnál jobbak.

MS: Mi motivált abban, hogy beküldd a dalodat?

C.E.T.: A motiváció olyan, mint egy belső harc: azt érzed, hogy te most valamit közölni szeretnél a nagyvilággal, és én közvetítőnek a zenét választottam. Nagyon érzékeny vagyok a világra, próbálok figyelni az emberek viselkedésére, mi az ami bennük zajlik. Arra keresem a választ, hogy mi az, ami egy országot érdekelhet, és mi az ami a világot mozgatja. Ezer és ezer dolog van, ami engem arra ösztönzött, hogy merjek lépni és megírjak egy dalt.

MS: Mi a dalod üzenete?

C.E.T.: Nem kitérni szeretnék a válaszadás alól, de úgy érzem, hogy az én dolgom nem az, hogy válaszokat adjak a világról vallott nézeteimről, az összetartozásról, az életről, hanem sokkal inkább, hogy kérdéseket vessek fel, és ha ezen kérdések másoknál is felmerülnek, akkor erről akár közösen is tudunk gondolkozni. A végén nem lehetetlen az sem, hogy egyetértés születik, és akkor értem én el a célomat.

Én hiszek abban, hogy a dal képes generációkat összekapcsolni. De, hogy tényleg üzenjek, akik eddig nem találtak egymásra, remélem most egymásra fognak.

MS: Mi a célod a produkcióddal?

C.E.T.: A célom megmutatni egy olyan arcomat, ami tényleg én vagyok. Őszintén, nyíltan és szabadon.

MS: Milyen produkcióval készülsz?

C.E.T.: Annyit elárulhatok, hogy a színpadon négy táncossal leszek, de mégis mindenkit arra ösztönöznék, hogy figyeljen minket szombaton!

MS: Ha kiderül, hogy megnyered a február 27-i versenyt, mi lesz az első dolgod?

C.E.T.: Ez most lehet vicces lesz. Tudom, hogy hideg van és még csak most lesz február, de én télen is nagyon szeretem a Balatont, úgyhogy egy pár napra elmennék pihenni, ezt követően pedig újult erővel indulnék országos turnéra.

MS: Végül, de nem utolsó sorban: szeretnél-e üzenni valamit az ESCHungary olvasóinak?

C.E.T.: Igen, szeretnék mindenképp. Ha tehetitek, nézzétek a szombati adást, és ha azt szeretnétek, hogy a Free című dalom képviselje Magyarországot Stockholmban, akkor segítsetek a szavazataitokkal, és így együtt énekelhetjük, hogy I’m free, I’m free, I’m free.

 

Köszönjük az interjút Kabai Alexnek. Sok sikert kívánunk a Dal 2016-ban!

Hallgassátok meg a Alex, azaz C.E.T. dalát, melyet a második elődöntőben, ezen a héten szombaton 19:40-es kezdettel követhettek figyelemmel a Duna TV-n és a Duna World-ön.

About Author

Comments
ESC Hungary

2005 óta kutatjuk az Eurovízió titkát!
Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2024

Lépj velünk kapcsolatba!

info[kukac]eschungary[pont]hu

A hobbi költségein kezd túlmutatni az ESC Hungary üzemeltetése, ezért kérünk téged, hogy az Eurovíziós szezon alatti zavartalan működés érdekében támogass minket!

Bővebben itt!

2005 óta kutatjuk az Eurovízió titkát! Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2024

To Top