|
||||||
|
Minden évben mindenki próbálja legjobb tudása szerint megjósolni, hogy ki lesz a következő verseny győztese. 1 év távlatából érdekes visszatekinteni, hogy tényleg helyesnek bizonyultak-e a kritikák. Mindannyian tudjuk, hogy tavaly a fogadóirodák nagy baklövést követtek el azzal, hogy előbb Észtország (24. helyen végzett 44 ponttal a döntőben, 8-as rajtszámmal), majd Franciaország győzelmét jósolták. A visszatekintés alapjául az oikotimes.com korabeli tudósításait vesszük alapul, ahol Magyarországot a földbe döngölték, csodának tartották a döntőbe jutásunkat. 2011-es körkép a próbákról.
Hangzatos a cím, de mégis igaz. Már biztos sokaknak leesett a tantusz, hogy az időeltolódás miatt helyi idő szerint éjfélkor fog kezdődni az idei Eurovízió minden fordulója Azerbajdzsánban. Persze központi nyári idő szerint este 8-kor kell hogy kezdődjön a verseny, de ezzel nincs is semmi baj, már így szoktuk meg az évek során.
Az est folyamán az evésen és iváson kívül vitát tartunk a lehetséges végső győztesről, szavazólappal értékeljük a produkciókat, és megbeszéljük a versennyel kapcsolatos kérdéseket. Természetesen az eschungary.hu szerkesztői és önkéntesei is jelen lesznek, így a honlappal kapcsolatos kérdéseket is lehetőség lesz megvitatni. A találkozó hajnal 1-ig fog tartani. A távolról érkezőket a lentebb látható térképek segítik, a BKV-val érkezőknek pedig útvonalterveket küldünk a célpont könnyebb megtalálása érdekében.
Tavaly Magyarország nyerte meg az Eurovízió Rajongóinak Általános Szervezetének (OGAE) szavazását, 7 ponttal megelőzve a fogadóirodák kedvencét, Franciaországot. A későbbi győztes Azerbajdzsán a hetedik helyet érte el a rajongók szavazásán, Franciaország pedig a döntő 15. helyén végzett. 41 klub vesz részt a pontok kiosztásán, Magyarország nem tagja a szervezetnek.
Két hét szavazás után 90 olvasónk választotta ki a legjobb dalokat a 2012-es Eurovízió elődöntőiből. Most elődöntőnként a 10 legjobb, és az automatikusan döntős országok dalaira kell szavazni. Ez a második forduló határozza meg az eschungary.hu olvasóinak végső győztesét a 2012-es Eurovízióra. Tehát a szabályok röviden:
Újra kvízjátákot szervezünk, ezúttal Azerbajdzsán idei promóciós lemezeiért! A magyar delegáció segítségével sikerült szereznünk néhány Sabina Babayeva lemezt, így ezeket kisorsoljuk olvasóink között. A kérdéseket május 13-ig kell elküldeni a quiz@eschungary.hu címre. Csak a helyes választ és pontos postai címet küldők vesznek részt a játékon. A kérdések:
Lezárult a Compact Disco kvíz. 70 válasz érkezett Magyarországról, 9 külföldről, 3 pedig érvénytelen volt. A sorsolás lezárult, íme a nyertesek: Szücs Zoltán – Kaposvár Akik most nem nyertek, letölthetik a zenewebshop.hu-ról. A nyerteseknek gratulálunk, minden csomag postára kerül a héten!
Ebben az évben is megkérdezzük olvasóinkat, hogy tippeljék meg az aktuális, jelen esetben a 2012-es Eurovízió végeredményét. A tavalyi rendszer szerint fogjuk kérni a voksokat idén is. Az elmúlt évben Magyarország kapta a legtöbb pontot, második lett
Örökzöld beszédtéma az Eurovízióért rajongók körében, hogy mennyi minden múlhat azon, hogy egy adott slágerhez milyen körítést adnak hozzá a színpadi produkció során. Az előadók között is akad olyan, aki a látvány fontossága mellett voksol, de sokan esküsznek a letisztultságra. Többször is láthattuk már bizonyságát, hogy egy szál gitárral is lehet zajos sikereket elérni, de arra is volt példa, hogy vélhetően a pörgős koreográfia, vagy a feledhetetlen hangulatvilág hozott szavazatokat egy olyan dalnak, amire egyébként lehet, hogy a műsor végén már senki sem emlékezett volna.
Pénteken tartották az azeri diákok kultúrestjét a kongresszusi központban. Körülbelül másfél órával előbb érkeztünk a helyszínre, hogy láthassuk Sabina Babayeva és a Compact Disco találkozását. A fiúk nagyon fáradtak voltak, ami nem csoda, hiszen több napos erdélyi turnéjukról tértek vissza. Épp mikor berendezték az interjú helyéül szolgáló sarkot, megérkezett a művésznő is. |
||||||
|
Copyright © 2005-2012 ESC Hungary – Az Eurovízió hírei - Debrecen * All Rights Reserved Powered by WordPress & Atahualpa |
||||||
Hozzászólások…