|
|||||
|
A tegnapi verseny összes versenydala teljes hosszában és rövidítve, Ani Lorak 2008-as versenydala, a szavazás és a finálé a győztessel egy youtube lejátszási listában. A link itt elérhető
Ani Lorak, a 2008-as belgrádi Eurovízió ukrán versenyzője és 2. helyezettje házigazdája és sztárfellépője volt a tegnapi kijevi Junior Eurovíziónak. Tavaly a színpadi létszámkorlát miatt egy szekrénnyel fokozta a hangulatot, most végre a kibővített tánckarral mutathatta be, milyen lett volna a produkciója, ha nincs a versenyen a “maximum 6 fő lehet a színpadon” szabály.
Az Eurovízió lehet izgalmas is, sőt, nyugati ország is nyerhet a sokszor emlegetett keleti országokkal szemben, pláne akkora ellenszélben, hogy a 13 versenyzőből 8-at a volt keleti blokk országai adtak. A szavazás végig kiélezett volt, a pontosztozkodásban végül Hollandia, azaz Ralf a “Click-clack” című dallal vitte el a pálmát. A részletes végeredmény: 121 pont: Hollandia
Az idei junior, és a jövő évi felnőtt verseny ismét extra izgalmakat tartogat a magyar nézők számára. Azokban az években, amikor a Magyar Televízió nem közvetíti az eseményeket, sok rajongó kényszerül rá, hogy műholdvevőn vagy interneten keresztül nézze a műsort.
Befejeződött az idei Junior Europrediction, ahol az oikotimes.com olvasói megtippelhették, ki fogja megnyerni a 2009-es Junior Eurovíziót. A nemzetközi szaklap olvasói a kétszeres győztes és egyszer második helyezett Fehéroroszországnak ítélték a legnagyobb bizalmat. Az Oikotimes szavazása újra a legnagyobb szavazói részvétellel lebonyolított online szavazás volt, a biztonsági rendszer segítségével – kiszűrve a hamis szavazatokat – jelentős csökkenésnek számít a 3117 egyedi szavazat összesítése. További videók a próbákról a Junior Eurovision YouTube csatornáján
Tegnap elkezdődtek a próbák a kijevi Sportpalotában, ahol annak idején a Nox megforgatta a világot. Igazából már múlt vasárnap elkezdődtek a Junior Eurovízió előkészületei. Kijevi idő szerint 13:00-kor már a nyitóceremónia próbája kezdődött el, majd a hírességek fellépésének próbája, ezután a táncosok és a műsorvezetők is próbáltak. Hétfőn technika, világítástechnikai és kamerapróbák voltak, a versenyzők közötti képeslapok is ki lettek próbálva, és este volt egy nyitóbuli.
Annak ellenére, hogy Bosznia-Hercegovina nem résztvevő, a BHRT televízió mégis közvetíteni fogja élőben a soron következő Junior Eurovízió 2009-et Kijevből. A műsor november 21-én szombaton, Közép-európai idő szerint 20:15-kor fog kezdődni. |
Loading
|
||||
|
Copyright © 2005-2013 ESC Hungary – Az Eurovízió hírei - Debrecen * All Rights Reserved Powered by WordPress & Atahualpa |
|||||
Hozzászólások…