ESC Hungary

A Dal 2017

Érdekességek és furcsaságok A Dal 2017 sajtótájékoztatóján

Ezen a héten csütörtökön tartotta meg az MTVA A Dal 2017 sajtótájékoztatóját. A sajtótájékoztató felvezetőjében videóüzeneteket láthattunk. Az egyik kisfilmben Medveczky Balázs, a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. televíziós médiaszolgáltatási igazgatója elmondta:

„A Dal című műsornak nem elsődleges célja, hogy Eurovíziós versenydalt keressen. A Dal című műsor generátora, katalizátora az új magyar könnyűzenei művek megszületésének és kiváló alkalom fiatal énekeseknek, tehetséges zenekaroknak, hogy megmutassák magukat ország-világ előtt, hiszen szombat este főműsoridőben tudnak bemutatkozni, ezzel kiugrási lehetőséghez jutnak, mint korábban Petruska vagy ByeAlex.”

A fentiek ismeretében továbbra sem biztos, hogy helyes szempontok alapján fogja a zsűri kiválasztani azt a 4 dalt, melyek közül a közönség fogja kiválasztani a végső győztest. Szokás szerint ismét nincs lehetőségünk arra, hogy felkészüljünk a dalokból. A szerzőknek hála, néhány dalt publikáltak a YouTube-on, de többségében csak rossz minőségű, rövid részleteket lehet hallani A Dal honlapján. Azt sem lehet tudni, hogy pontosan hányan jeletkeztek idén.

A sajtótájékoztató után elindult az újságírók hada a résztvevők felé, mutatunk néhány interjút közülük.

Tatár Csilla lesz 2017-ben is A Dal egyik házigazdája. Már az interjú elején kapott egy nagyon érdekes kérdést. „Ha jól szűrtem ki a kommunikációból, elsősorban nem az a cél, hogy Eurovízió dalát keresitek, holott… pedig ezt.” Link a videóhoz

Molnár Ferenc Caramel lesz A Dal 2017 egyik zsűritagja, aki már szerepelt versenyzőként 2012-ben, a Vízió című dallal. Caramelnek már van gyakorlata a zsűrizésben, a The Voice-ban szerepelt zsűritagként. Vajon mennyire lesz szigorú, mint az előző évadban Pierrot, akit 2017-ben Caramel vált? „Vagy ez a szokásos kedves simogatás lesz, mert ugye a magyar tehetségkutatókban nem nagyon merik valakire azt mondani, hogy szar.” Link a videóhoz

Lássuk a versenyzőket! Tóth Gabi idén a Totova projekttel fog megmérettetni a hazai Eurovíziós válogató műsorban. Gabi a párjával együtt szerezte a Hosszú idők című versenydalát. Van a dalnak egy kis folkos beütése „ősereje”, magyar nyelvű a dal, így az Eurovízió rajongói örülhetnek, hogy van egy ilyen versenyző is a mezőnyben. És itt jön a kérdés, hogy a dalt, vagy az előadót fogja-e bírálni a zsűri? Link a videóhoz

Kállay-Saunders András 5. alkalommal lép A Dal színpadára. »I Love You«, »My Baby«, »Running«, és az együttesével kiegészülve a »Who We Are« volt a legutóbbi versenydala. 2017-ben a »17« című dallal fog indulni, ami vissza próbálja repíteni az embereket abba az időbe, amikor még 17 évesek voltak. András egyébként egyszer már kijutott a nemzetközi versenyre, Magyarország Eurovíziós szereplései közül a második legjobb helyezést, az 5. helyet csípte el 2014-ben. „Ez a dalod jobb lesz, mint a tavalyi?” Andris egyébként észre vette – amit mi is -, hogy sok a lassú dal. Idén ballada konteszt lesz. Link a videóhoz

Szabyest újonc A Dal sorozatában. Az ask.fm, a Facebook és a Ki Mit Tube egyik sztárját két éve szerződtette le egy lemezkiadó, így elhárult az akadály, hogy induljon az eurovíziós válogatón. Valóban átvette a Youtube és az online világ a hatalmat? „Megkéred majd Kiszel Tündét, hogy kampányoljon érted?” Link a videóhoz

Az X-Faktor és a Csillag születik sztárja, Szabó Ádám 2013 és 2015 után harmadik alkalommal is nekivág A Dal-nak. Úgy tűnik, hogy a páratlan éveket szereti. Ádám nagyon koncentrál a dalára, pallérozza az angol tudását, de vajon lesz-e nála harmonika dal színpadán? Link a videóhoz

Radics Gigi szintén harmadik alkalommal vág neki A Dal-nak, 2013-ban magyarul énekelte az »Úgy fáj« című dalt, 2014-ben pedig egy profi showt hozott a színpadra az angol nyelvű »Catch me« című dalával. Gigi nagyon jó kedélyű, bátran áll a kemény kérdések elé. „Az előző évben nem jelentkeztél. Meg voltál sértődve?” Link a videóhoz

Henderson Dávid, a 2012-es The Voice egyik felfedezettje, magyar-amerikai énekes jövőre fog debütálni A Dal-ban. Dávidnak korszerű a dala, és külföldön is ismert. A The Voice-ban Caramel már zsűrizte egyszer, most pedig ismét ez a helyzet fog előállni. „Puncsos leszel?” Link a videóhoz

Csondor Kata hangját bizonyára sokan ismerik, nagyon sok filmben és sorozatban, de még animében is (például a Naruto-ban ő volt Szakura hangja) kölcsönözte a hangját híres szereplőknek szinkronhangként. Ő énekelte 7 évvel ezelőtt az egyik telefonos cég reklámjának zenéjét ami a „Hóban ébred majd az ünnep, minden percben nevet ránk” strófával kezdődött, ennek később közkívánatra el kellett készíteni a teljes verzióját. Spirituális témával szeretné megfogni a magyarokat. Link a videóhoz

A 2014-es X-Faktort megjárt Spoon 2015-ben a »Keep Marching On« című dallal versenyzett A Dal-ban, idén Spoon 21 néven az Éjjel-Nappal Budapest sorozatban bemutatott dalukkal neveztek. A Deák az idei Dal nagy kedvence lehet, nem csak a budapesti Deák téren. Elmondják az együttes tagjai, hogy van-e egyáltalán értelme ennek a dalnak. Elég meghökkentő választ kapunk a fiúktól. Link a videóhoz

Forrás: life.hu, mediaklikk.hu

About Author

Comments
ESC Hungary

2005 óta kutatjuk az Eurovízió titkát!
Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2024

Lépj velünk kapcsolatba!

info[kukac]eschungary[pont]hu

A hobbi költségein kezd túlmutatni az ESC Hungary üzemeltetése, ezért kérünk téged, hogy az Eurovíziós szezon alatti zavartalan működés érdekében támogass minket!

Bővebben itt!

2005 óta kutatjuk az Eurovízió titkát! Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2024

To Top