Eurovízió 2016

Észtország: Rekordszámú nevezés érkezett

Tudósító: Mádi Sándor
Forrás: eurovision.tv

Az idei Eurovízión elért sikernek köszönhetően rekordszámú dal érkezett be a jövőre megrendezésre kerülő Eesti Laulra, azaz az észt nemzeti válogatóra. Tegnap zárult le a nevezési határidő, összesen 238 dal érkezett be, 19-el több mint tavaly.

“A 238 beérkezett dal egy igazi elismerés mindannyiunknak. Illetve ez egyértelmű jele, hogy nő a verseny. Minden kétséget kizáróan a legjobb döntés volt,hogy a versenyt a Nordea Concert Hallból a Saku Suurhallba költöztettük” – örvendezett a 2016-os Eesti Laul producere, Mart Normet.

“Elina és Sting magasra emelte a lécet mind helyi, mind nemzetközi szinten. Reméljük, hogy idén is lesznek erős és időtlen slágerek a mezőnyben.” – tette hozzá Normer. “Szerencsére nem kell erre sokat várnunk – a 20 kiválasztottat már a héten, csütörtök este felfedjük.”

A 20 dalra történő szűkítést egy 11 fős zsűri fogja végezni, akik éjt nappallá téve fogják szerdán és csütörtökön a dalokat végighallgatni, majd kiválasztani közülük a legjobb huszat. Az elődöntősöket november 5-én, csütörtökön 19.00-órakor fogják kihirdetni a Ringvaade-ben.

A 2016-os Eesti Laul két elődöntőjét 2016 február 13-án és február 20-án fogják tartani, míg a végső döntés március 5-én lesz meghozva.

Hozzászólások
Ugrás