Támogatónk

ads

Rádió

Reklám

ads

Horvátország: Feminnem – Lako Je Sve

YouTube előnézeti képTudósító: Klész Imre
Forrás: eschungary.hu

Tegnap este egy nagyon izgalmas nemzeti döntőn az Eurovízióban gyakorlott Feminnem együttest hozta ki a zsűri és a közönség a 2010-es DORA győztesének. Horvátországtól a “Lako Je Sve” című dalt fogjuk hallani a májusi Eurovízión.

Nagyon érdekesen alakult a tegnap este. Egy kissé unalmas elődöntő után egy izgalmas, jó dalokban bővelkedő döntőt láttunk a Kvarnerben. Az elődöntő sok gyenge dala és a Feminnem 1-es rajtszáma miatt Doris Teur dala tűnt a legjobbnak, de a tegnapi döntőben gyakorlatilag helyet cserélt az elődöntő és a döntő győztese. Aki pénteken negyedik lett, az másnap győzött és viszont. Zsiga bandáját a zsűri megzabolázta, mert a közönség második legjobbnak ítélte, összesítésben ők is 4. helyezést értek el. A helyszínen nagyon magával ragadó Valungari is szép helyezést ért el, és Franko Krajcarék is benne lettek végül a top 3-ban. Franka színpadi produkciója egyedi volt, hangilag sajnos gyengére sikerült szombat este. Ennek ellenére a stúdióverziós dal ütős, nemhiába hozták ki őt győztesnek előzetesen. A szerencse forgandó, minden a színpadon derül ki a verseny napján. A Feminnem talpra állt és győzött, ezúttal rajtsorrendben elfoglalt pozíciójuk  is segített. Elsőkből lettek utolsók és így sikerült győzniük.

Igaz, hogy mindenki a Melodifestivalent dicsőíti, mint a legjobb nemzeti döntőt, de a DORA adja meg a legnagyobb tiszteletet az Eurovízió dalainak és talán a horvát popzenei iparnak is, a maga külsőségeivel, hangulatával és profiságával. Nem lenne jó ötlet elköltöztetni a DORA-t, pedig már többször felröppentek ilyen pletykák. A Kvarner kristály termében akkor is élmény ülni, ha épp nincs produkció a színpadon. Külön üdítő, hogy valódi díszlet volt látható, és nem a hatalmas “eurovíziós ledfalfesztivál” berendezéseinek villódzásában kellett gyönyörködnünk. Tony Cetinski koncertje pedig egy újabb nagy élmény volt. Hiába nem ismerem a dalait, mégis magával ragadó és élvezetes volt. Opatijának tényleg van mikroklímája, ma reggel is +5 fok volt napsütéssel, 30 kilométerrel arrébb pedig ismét hóvihar és -5 fok. Gratulálunk a Feminnemnek, sok sikert Oslóban!

28 comments to Horvátország: Feminnem – Lako Je Sve

Leave a Reply

 

 

 

You can use these HTML tags

<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>