Tudósító: Klész Imre
Forrás: MTV – eschungary.hu
Ma kaptuk meg a hivatalos értesítést az MTV sajtóirodájától, ami az elmúlt hetek Magyar Televízióról megjelent cikkei után nem volt meglepetés. Hónapok óta megy a huzavona a köztelevízió finanszírozásával kapcsolatban. Mivel a már elvont pénzek és a további források megszüntetésére utaló hírek miatt veszélybe került az intézmény működése, költségcsökkentő intézkedéseket foganatosított a másfél éve elnök nélkül működő televízió ügyvezetője.
Nagy felháborodást keltett több műsor megszüntetése, rangos sporteseményének jogainak kiárusításának lehetősége, így nem lepődhetett meg senki sem azon, hogy épp az Eurovízió maradna ki a megszorító intézkedések, a megszüntetendő műsorok közül. Az ügyvezető elnök szerint sorozatos politikai döntések miatt alakult ki a jelenlegi helyzet. A régóta elavult médiatörvény megreformálása szintén a politikusok számlájára írható. Mint ismert, 2006-ban sem indult Magyarország a versenyen, ami azt jelentheti, hogy választási évben nincs Eurovízió, csak forráselvonás.





Tudjátok, mit? Szűnjön meg az MTV, és max a Duna legyen helyette…
Na jó, nem biztos, hogy ez a megoldás… Végre minőségi kezdett lenni az MTV, de a politikai huzavonák mindennek keresztbe tesznek…
Jajj ne, remélem azért valahogy lehet nézni …
Két dolog (3 lesz belőle). Egyrészt érthető a dolog. Másrészt azonban a nézettség fontos szempont kellene, hogy legyen. Rúzsa Magdival kiemelkedő volt az esti nézettség. A példa alapján az Mtv felkérhetne – török módra – egy hasonlóan népszerű énekest, hogy képviseljen minket kint. Ha jól tudom, az élő műsor szüneteiben is lehet reklámot sugározni, csak ezzel a lehetőséggel eddig mi nem éltünk. Talán be is hozná az árát (azt ne mondja senki, hogy mindenképp veszteséges a dolog, mert nem nőtt volna a nevező országok száma 40 felé). Persze most nagyon kiélezett a helyzet, talán egy ilyen visszatérülő befektetésre sincs keret, a politikai hatás pedig végképp kilátástalanná teszi az egészet.
Tudja egyébként valaki, hogy mennyibe kerülne CSAK a közvetítés? Mert ha egy szimpla filmet adnak, az sincs ingyen. Nézettségben sem jobb, közszolgálatihoz illő igényességi szint szempontjából pedig megint nem rosszabb, mint mondjuk egy Csináljuk a fesztivált… Mottó: legalább Gundelt küldjük ki Oslóba!
Na ja, legalább közvetitsék! Az szerintem nem kerül olyan sokba!
Már nem is idegesít: majd megnézem az orosz tv-n. És legalább nem kell izgulnom a magyar versenyző miatt. Csak így aztán tényleg soha nem lesz kialakult hagyománya nálunk.
Unalmas eurovíziónk lesz jövőre.Szégyen az MTV-re és a magyar politikára tekintve..fúj.
De különben szerintem az EBU teszi tönkre az egész euroviziót! Ha nem lenne ez az óriási felhajtás, hanem csak sima felhajtás lenne, akkor fele ennyibe kerülne az egész!
Zsolesz, teljesen igazad van! Szerintem sincs semmi szükség ekkora nagy felhajtásra! nem kellenek ide gigászi színpadok repkedő ledfalakkal (ami szó nincs róla, nagyon szép volt, jó volt,de nélkülözhető) legyen egy normál színpad, legyen jó a hangtechnika és máris lehetne valamivel csökkenteni a nevezési díjakat!
Igen, szerintem is fölösleges rálicitálni évről évre a látványelemekre és a verseny költségének összegére. Az EBU-nak meg kéne szabni a határokat, mert most úgy tűnik, hogy a valódi csillagos eget is le lehetne hozni egy arénába, kerül amibe kerül.
Kereskedelmi Tv nem adhatja?
Adhatná, de Magyarországon csak az MTV tagja az EBU-nak ami előfeltétel!!!
Besc, Oké, Rúzsa Magdival volt egy jobb év, de a többi mind nézettségileg, mind presztízsileg egy beégés volt. Tévedsz, az Eurovíziónak kiemelt támogatója van. Ez egyébként sok pénzt hoz a TV-knek, mert a kiemelt támogatók többet fizetnek, mert míg egy átlagos reklámra 6-9százalék, addig egy kiemelt támogatóra (ha jól emléxem tavaly MKB bank volt, nem?) 25% emléxik. Hihetetlenül magas költségeket képzelj el, ami messze nem jön vissza az MTV-nek, és leszámítva Rúzsa Magdit, még NOX évében sem volt olyan jó a nézettség, hogy egy jóval olcsóbb film ne érte volna-e el ugyanazt. Csináljuk a fesztivált kicsit olcsóbb formátum ismerjük be.
Zsolesz, a közvetítés is sokba kerül, pláne úgy, hogy mivel nem lesz magyar versenyző, a kutya se fogja nézni (csak pár elvetemült rajongó, meg egytucat kószáló érdeklődő). Ha nem lenne ekkora felhajtás, akkor Nyugaton “gáz” számba menne a műsor.
Én egyébként egy dolgot sajnálok csak, azt, hogy egy Csézy-vel és Ádok Zolival köszöntük el/ezek emlékeivel megyünk el kvázi a műsortól…megalázó…
Nekem is ez a véleményem: miért kell ekkora felhajtás? Egy 2007-es vagy 2008-as színpad bőven elég lenne pl. nem kell ekkora, mint 2009-ben (na jó az oroszok egy zsebórát is szekrény nagyságúra gyártanak le)…De félek, hogy a norvégek sem tudják majd, hogy mi az elég.
Örülnék, ha a TV2 át tudná venni az Eurovízióra a jogot, de sajnos ez egyelőre nem lehetséges.
Én egy életre megutáltam az MTV-t!!!
Patrik ne legyél már ilyen szentimentális, te is tudod nagyon jól hogy ez nem az MTV hibája!!!!!
Egyébként az a biztató a dologban hogy nem ugy lépünk vissza mint a Csehek, hogy nem is érdekel bennünket, hanem egyszerűen most nincs rá pénz! Tavaly San Marinonak sem volt, és ugy tűnik idén visszajönnek! Lehet hogy Magyarország 2011ben vagy 2012ben megint indul! nem dőlt össze a világ! A versenyt ha akarod, igy is tudod követni! Egyébként az EBU még lehet hogy megpróbál segiteni, ugy mint tavaly a Letteknek!
Legalább közvetíthetnék! De az jó, hogy most szólnak, és nem később. Így, amikor elmegyünk megérdeklődni a TV-előfizetést (az új lakásban még nincs), majd figyelek rá hogy legyen a csomagban külföldi köztévé is.
mert a letteknek hogy segített az EBU?
Raiffeisen bank volt az utolsó két ESC-nek a fő támogatója, ha jól emlékszem. De tény, az mtv ezzel leírta magát, mint televizió, teljesen mindegy, hogy politikailag lett ilyen a helyzet, vagy sem, de a közszolgálatiság úgy érzem ezzel megszűnt. A tv2 biztos nem fog ilyen közvetitésbe belemenni, mert elég rosszul áll a széna, de ha az anya csatorna példáját vennék, a pro7sat1…akkor lehet, hogy lenne mit keresni. De ahhoz nagy munkára van szükség és már most el kéne kezdeni, de úgy érzem Magyarországon a médiát nem nagyon hatja meg, hogy Eurovizió. És Erzsi szavaival élek-majd megnézem az orosz csatornán, és nem kell izgulnom, mert magyar úgy sincs. Oszt jóéjt.
hát nagyon sajnálom…majd 2011-ben, akkor talán már helyén lesznek a dolgok!
én írtam a tvnek hgoy jobb lenen ha azt terveznék hogy EBU tagok legyenek a következő pár évben….
Úgyis médiaszakon akarok továbbtanulni majd.. majd elintéztetjük hogy mindig legyen ESC.
Kár
. Persze megértem… ha ilyen költségmegvonás van (pedig az mtv egy nagyon jó, igényes csatorna lett az elmúlt években, és sikerült olyan műsorokat szervezni, ami szinte minden korosztályt érdekelhetett… Társulat, CSAF, Beugró, a Nyugat100-as műsorok, direkt az mtv-nek forgatott többrészes filmek és így tovább), az is kérdés, hogy egyáltalán tudnak-e vmi elfogadható műsorstruktúrát kiépíteni olcsóbb műsorokból is, és a kböző híradások után sejteni lehetett, hogy nem éppen az Eurovíziót fogják megmenteni. Akármennyire is rajongok érte, vmit be kell látni: nem hozott profitot az m1-nek… a nevezési díj, a közvetítés díja, a technikai feltételek az előadáshoz azért nem két fillér, és ez nem jött vissza, mert nem nézték az emberek annyian, mint a két kertévét… az Eurovíziónak nálunk nincs is hagyománya, egy csomóan azt sem tudják egyáltalán, mi az, vagy hallottak egy-két dalt, és ezzel örökre leírták.
.
Remélem, ebben az egy évben megpróbálnak kialakítani vmi kevésbé veszteséges műsorrendet, és kapnak majd vmi támogatást (mondjuk utálom, hogy mindig a kultúrázól, az oktatástól meg az egészségügytől vonnak el pénzt, ha válság van… de ebbe most nem mennék bele részletesebben), és akkor megerősödnek annyira, hogy elinduljunk 2011-ben
sZIASZTOK.ELÉG SZOMORÚ LETTEM E HÍR HALLATÁN DE SEJTETTEM. MAJD NÉZEM ITT ONLINE A VESENYT. CSAK AZ A BAJ HOGY TALÁN KEZDETT KICSIT NÉPSZERŰBB LENNI A MŰSOR.ITT MOST NEM A NÉZETTSÉGRE GONDOLOK. MAGDI VALÓBAN JÓT TETT A ESCNEK ITTHON.DE PÉNZHIÁNYRA MINDENT RÁ LEHET FOGNI. REM 11-BEN INDULUNK ÉS ENNEK ELLENÉRE FANTASZTIKUS LESZ A 2010-ES VERSENY.AMI PEDIG A SZERVEZÉST ILLETI VALÓBAN NEM KELL HATALMAS SZÍNPAD. 2007 FINN SZERVEZÉS AMI LEGJOBBAN TETSZETT. VERSENYRE LEHETETT FIGYELNI NEM A LÁTVÁNYRA. HISZEN HÁNY JÓ DAL BEJUTOTT ÉS NEM A SZÍNPADI LÁTVÁNYRA KELLETT FIGYELNI HANEM A DALRA. HAJRÁ 2011-ES INDULÓNKNAK. ÉS REMÉLEM ADDIGRA LESZ ELNÖKE A TVNEK.
“Tévedsz, az Eurovíziónak kiemelt támogatója van.” Ezt most arra mondod, hogy azt mondtam, hogy van kitölthető reklámidő? Én arra gondolok, amikor bejátszották, hogy a versenyző énekesek valami falra festegettek, meg elénekelték közösen valamelyik Tatu számot (v. Dima Bilan számát, passz). Mintha Gundel mondta volna, hogy itt most reklámot is adhatnának, de az Mtv nem ad. Csak nekem rémlik?
Lehet, hogy rosszul emlékszem…
Az Euróvíziós dalfesztivál évek óta szar. Kevesebb ennél unalmasabb és színvonalalatibb műsor van.
Már idén sem kellett volna mennie senkinek Magyarországról. Ádok Zoli, akinek épp eszébe jutott, hogy ha már kitünő táncos biztos énekelni is tud, teljesen felesleges volt lejáratni Magyarországot.
Komolyan volt olyan ember, aki leült megnézni??!!
Besc, most marketing-ről szólva…szóval TV2 is használ olyat, h pl egy fontosabb filmet kiemelten támogat x termék, és akkor cserébe alig van/vagy egyáltalán nincs reklám. Ez egy hirdetési tipus. Ha MTV adott volna reklámot a szünetben, akkor a kiemelt támogatót vesztette volna el, v legalábbis elesett volna a pénz nagy részétől, amit tőlük kapott. Egyébként elnézést a Raiffasentől, de az megmaradt h bank, még így fél év távlatában is, ami azért hirdetői szempontból valljuk be elég mérvadó, mert egy félévvel ezelőtt reklámblokkból pl nemsokat tudtam volna felidézni (ez ennek a hirdetési tipusnak a kulcsa).
Cucukám, Mónikát ki nézi? (pl én választ erre konkrétan nem tudok adni, mégis minden délután nyeri a nzéettségi versenyt) Mégis évek óta megy műsoron….hidd el kurvára le van szarva h te mit szeretsz és mit gondolsz, ha a többség mégis nézi, és van rá piac…
Értem Kris, köszi!
No, végre sikerült összeszednem magam! Amikor tavaly a Várkonyi Attilát kinevezték a szórakoztató osztály élére, megnyugodtam, mostmár rendben vagyunk. No, szívesen beszélgetnék vele erről a “pénzünknincsnemindulunk” dologról. Monnyon le!
Hogy Mo.-n nincs hagyomány az ESC-nek? Hát hogy lenne? Mit tesz, mit tett az MTV érte? No bummm, tavaly leadta a klippeket…Ettől vártuk volna a megváltást? Vagy! Ádok Zolit itthon olyan szinten nyomatták népszerűsítették, hogy már fájdalmas volt, csak épp külföldön ebből nem lehetett érezni semmit! Pedig mint tudjuk, önmagunkra nem szavazhatunk. Svédországba élő műsorban lett volna lehetősége fellépni, de áááááá, neeeeem, minek, itthon nyomuljunk.
Cuncimócika! HA neked ez a véleményed akkor meg mi a ….-t keresel itt? Nézd a Mónika showt! Melyik az a műsor amelyik olyan nagyon színvonalas és érdekes, és melyik csatornán?????
Sziasztok!
Ledöbbentem a hír hallatára, de Cucukához csatlakoznék. Én mondjuk leültem megnézni, de naon kiakadtam rajta, h az MTV ilyet ki mert küldeni egyáltalán. Leégtünk. Lehet, h jobb, h tartun kegy év szünetet, de lett volna olyan tehetséges magyar énekes is, akit simán kiküldhettünk volna. Pl.: a tavalyi visszalépő Tompos Kátya, vagy Király Linda és Viktor. De még rajtuk kívül is biztos sok jóhangú énekes/zenekar van, aki méltó lenne képviseltetni hazánkat. Pl.: még a NOX. Én kb. 1,5 éve vagyok ESC-fan, de a politikával párhuzamot vonva rájöttem, hogy az MTV pénzhiánya nem fakad másból, csak, h loptak. Ők is. A kormány is. Most választás lesz, mint 2006-ban, de lesz még itt Eurovízió. Remélem:)
Sziasztok!
Hát én is nagyon letörtem mikor nézem a wikipédián, hogy Magyarország neve a visszalépő országok között van! Nem tudom, hogy az Mtvnél hogy vannak a reklámok finanszírozása, de ha több időt tudna rá fordítani akkor több pénze is lenne és nem függne annyira a kormánytól. Tudom, hogy köztévé és nem kereskedelmi, de mikor marketing és reklámra jártam és megláttam milyen pénzeket kap pl. az rtl vagy a tv2 azért, hogy 1 reklámot egyszer lejátszon az hihetetlen, ha valamennyivel többet betudna tenni az mtv is akkor valamivel több pénze lenne. De ha nem akkor sokkal jobb lenne ha a tv2 vagy az rtl átvenné az egész eurovíziót. Igazából az mtv ott rontotta el, hogy a nézőközönséget teljesen kízárta idén az induló választásnál. Nem kellett volna az is pénz lett volna nekik. Idén ha elindítottak volna pl. egy tehetségkutató versenyt akkor abból is pénz lett volna, de ezt még mindig meglehetne csinálni, mert most ha összeállítaná és november végére egy válogatást is csinálna akkor január közepén el lehetet volna kezdeni az élő adásos műsort. Ahol természetesen a nézőket is bevonták volna mint a kereskedelmiknél lévő versenyen. Jó tudom ezt így könnyű mondani, de azt nem tudom megérteni hogy minek kellett átköltözniük egy másik helyre, mert szerintem a régi sokkal jobban illett egy olyan köztévéhez, mint az mtv.?
Régen milyen jó vetékedők voltak, amikhez támogatók is jöttek, akkor volt pénz (jó gazdasági válság van – de könyörgöm nehogy már mindent ezzel kelljen megmagyarázni!!!!).
Így ezzel megint azt érjük el, hogy a külföldi országok szemében, hogy tényleg nem vesszük komolyan a versenyt! ÍGy ha esetleg visszatérnénk 2011-ben akkor sem fogunk döntőbe kerülni, mert nincsen olyan ország aki ránk szavazna! Tavaly és idén is azért nem kerültünk be, mert nincsen aki ránk szavazna! Ádok Zolival kapcsolatban jó lett volna az egész, de kevesebb tánc kellett volna!!!!!! Akkor talán valamennyivel tisztább lett volna a hang, ezt már nem tudjuk meg! Kár hogy akkor amikor Tompos Kátyát választották nem fogadta el vele sikerült volna egy jó eredményt elérni! De ügye neki a színészi karrierr sokkal fontosabb volt és ezt teljesen meg is értem.
Na mindegy ezen nagyon nem fogunk tudni változtatni! Mivel szerintem ha valamelyik kereskedelmi csatlakozna az EBUhoz az nem megy egyik napról a másikra!
Én az mtv helyébe biztos ezt csináltam volna, hogy pénz legyen belőle! Ráadásul akkor még támogatók is lennének hozzá! Na most már tényleg elég!
Ja és bocsi ha helyesírási hibák vannak benne nagyon fáradt vagyok és a volna is sokszor szerepel azért is bocsi!!!!!
Ja még valami ez a kép ami ki lett téve az nagyon jól mutatja Magyarország helyzetét. Lehúztuk a redőnyt magunk előtt!!!!!!
Hát… abszolút nem vagyok meglepve a hír hallatán, de nem igaz, hogy az MTV pont ezt a műsort teszi talonba!!
A költségeket le kell faragni… ez eddig oké, de arra persze marad a büdzséből, hogy a saját zsebüket teletömjék, de arra nem marad hogy valami kultúrát sugározzanak!! remélem, minél hamarabb befuccsol az MTV!!
Cucómókus… gondolom te egy 13-14 éves degenerált tinédzser lehetsz akinek még stílusérzéke sincsen…. Adok Zoli szerintem nem járatta le hazánkat. Igen is színvonalas teljesítmény volt!
Valaki, aki nagyon befolyásos, írjon már a TV-knek, hogy lépjenek be az EBU-ba, és induljanak az Eurovízión. A Duna TV megtehetné, de még a TV2, sőt az RTL is. Én a legutóbbit támogatom, ott megy mindközül a legjobb szórakoztató műsor, ami az Eurovízióhoz köthető lenne: Csillag születik. És miért csatlakozhatnának ők is?
Az EBU tagja a finn MTV3 (Mainostelevisio 3, MTV MEDIA), ami kereskedelmi csatorna! A francia Europe 1 nevű rádió is kereskedelmi. A Canal+ francia kereskedelmi TV. És például a svéd TV4, ami szintén kereskedelmi, tagja az EBU-nak.
Tehát valaki tegyen legyen szíves valamit! Köszönjük!
Hunsong,
Az MTV-nek kötelezettségei vannak az államban szemben, amik előrevetítenek olyan műsortipusukat is, amik nem hoznak nézettséget (csak 1 példa: kisebbségi műsorok). Ezzel nem lehet mit tenni. Nem véletlenül KÖZSZOLGÁLATi és nem kereskedelmi adó. Az a baj, hogy egy 5% adó és egy 35%-os nézettségű adó más tarifákkal dolgozik…MTV sose fog annyi pénzt kapni egy reklámért mint az RTL v. TV2.
Ismeretlenekkel műsort csinálni rizikós Magyarországon. Itthon még a celeb-műsoroknak van inkább keresnivalójuk, mmint itt azok mennek leginkább. Megasztár pl csak 4ik szériájára volt magabiztos nyertes műsor, addig több este is elveszítette a nézettséget (bezzeg a Sztárok a jégen meg Szombat esti láz…)
Ezért sokkal okosabb az MTV a Csináljuk a fesztivállal, ráadásul adott stúdió, és az énekesek is csak tátognak, arra sem kell olyan sokat fizetni…(és nem maguktól kopogtatnak a fellépők, mint ahogy Eurovízión történik). Ráadásul Élő adás is több pénzbe kerül, mint a felvétel (mint a CSAFnál)
Nem tudom milyen “rég”ről beszélsz, de amint megjelent a TV2 és RTLklub a piacon, azóta kullog a két nagy után az MTV…persze amikor csak MTV volt, és csak azt lehetett nézni akkor 100%os nézettség volt az akkor TV-zők körében
Nagyon szomorúan közlöm Patrik, h Ádok Zoli és Csézy nagy lebőgés volt, és ha valami zavar a visszalépésben, akkor leginkább az, h ez az utolsó két előadással hagyjuk ott a versenyt. Sztem megalázó volt…de nem részletezném mert megint elkezdtek pampogni
Az MTV 2x akkora költségvetésből gazdálkodott eddig, mint a két kereskedelmi adó, ami a nézettségi listákat vezeti. Gyakorlatilag erre rájöttek és minden, ami külső gyártásban történik megszüntették, ami nem probléma, de a külső gyártású műsorok voltak eddig is nézhetők, a többi nem. Ma az MTV-n nem látsz mást, mint az archivum műsorait és egy-két ugyanazon műsorvezetővel talk-jellegű műsort, ami kicsit a bulvár felé hajlik, de mégis próbálja megtartani a közszolgálatiságot. Gundel Takács Gábor műsora az a bizonyos Sztársáv nézői szemmel is unalmas és nézhetetlen. Az MTV kemény pénzen megnyert a 2010 Dél-Afrikai Foci VB közvetitési jogát. Most árulja azt is. Felépült egy székház, de minek, ha nincs műsor. Persze tudjuk, hogy minek. Az MTV-nek gyakorlatilag több éve nincs igazgatója. Őszinte leszek, én nem emlékszem mikor volt utoljára, de talán a 2002-2004 táján még igen. A jelenlegi vezető, aki ideiglenes “kapitány” próbálja menteni a menthetőt. De hova is ment ő? És ezt költőien tettem fel. A politika zavaros bugyrainak eredménye az MTV. Elnök választás ismét volt, és ha jól emlékszem úgy írták ki a pályázatot, hogy ez ideiglenes kapitány befuthasson. Ha jól emlékszem így sem futott be. Mindegy, az MTV-nek dolgozni kell tovább. És fel kell készülni, egy esetleges kormányváltásra, mert a jelenlegi lépések egyértelműen nem feltétlenül a megszoritásokról, hanem inkább a tisztogatásról szólnak. Hogy kinek jó ez? A nézőnek semmiképp. Kérdésem, ha Vb közvetitési jogot lehet árulni, lehet-e eurovizió közvetitést árulni? Válaszom szerintem lehet. Nyílván ehhez az EBU, MTV és pár kereskedelmi csatorna is szükségeltetik, illetve az, hogy ők hajlandóságot mutassanak és lehetőséget lássanak ebben a fesztiválban. Hogy miért nincs hagyománya Magyarországnak Eurovizió terén? Mert nem tették lehetővé, hogy az legyen. mert a 90-es években 4x láthattuk az egész fesztivált, mert akkor ment magyar, de senki nem tiltotta meg az mtv-nek, hogy közvetitsen. Mert az osztrákok sem vettek részt minden évben és az ORF mégis adta. És ha nem látod, nem lesz hagyomány, mert nem tudod mi az, amit nem látsz és milyen az, amikor teljesen más a 2005-ös fesztivál, mint amikor Friderika 4.lett. Ahogy a történelem, a rendszerváltás, kicsit elment az idő, elmászott úgy, hogy nem vettük észre és nem vettünk részt ebben a folyamatban. Kicsit hosszú amit írok, de próbálom vázolni a véleményemet, a hasonlóságot ebben és abban, ami ma Magyaroszágon folyik. És amiért nagyon, de nagyon harcolni kell. Az MTV szerintem most jobban tenné, ha lehúzná a rolót, és ténylegesen. Mert ezekkel a lépésekkel, gyakorlatilag a közszolgálatiságot veszi el az emberektől, mert vannak még emberek, akiknél csak 2-3 csatorna van. mert egy dolog, hogy én megnézem az rtr planetán oroszul, vagy megnézem neten. És akiknek nincs ez? Többen írtátok, hogy nincsenek szponzorok az Eurovizión. Ha jól emlékszem az utsó kettőt például bank támogatta és az idei fő támogatója pedig egy mobil szolgáltató, amelyik magyaoroszágon is a piacon van. Szumma szumárum fel kell nőnünk ahhoz, hogy utolérjük Európát, de a politikánk és hozzáállásunk nagyon csekély hajlandóságot mutat, hogy ez a következő években megtörténjen. És ezt nagyon keserű szájízzel mondom. Pedig van helyünk, de vagy éretlenek vagyunk, vagy a mentalitásunk nem teszi lehetővé ezt a lépést. És közben pedig az idő csak megy. csókolom.
Lehet hogy nem volt a legszinvonalasabb, de voltak náluk rosszabbak is! Szóval én azt mondom, hogy nem volt itt semmi gond! Az meg hogy nem lenne aki szavaz ránk? 2004ben nem indultunk, 2005 döntő, 2006ban nem indultunk 2007ben döntő! 2010ben nem indulunk 2011ben ????? meglátjuk! Tulreagáljátok megint azt mondom!
Jó ez mind szép és jó, de csak azt kívánom, hogy igazad legyen! Tudom, hogy kötelezettségei vannak az mtvnek az állammal szemben, de ne mondja nekem, hogy nem tudnának egy hasonló műsort összehozni mint a Melodifestivalen? Mert azt úgy sem hiszem el. Tudom nem is fizetnek olyan sokat a reklámokért a köztévénél mint a kereskedelminél, de ha nem mennek hozzájuk pont ezért akkor miért nem!? Ezen is elkéne gondolkodni, mivel egyre jobban esik a nézettségi szintjük, és akkor a reklámok nem tudnak a célközönséghez eljutni, csak az olyan kereskedelmiknél mint az rtl vagy tv2. Na mindegy majd meglátjuk mi lesz!
Még valaki korábban kérdezte hogy mennyi a nevezési díj én úgy emlékszem hogy 5 milli svájci frank (ez nem biztos csak én így emlékszem) ami közel 800 millió és 1 milliárd forint között van! Mondom én erre emlékszem, hogy tényleg ennyi azt már nemtudom!!!
Akár lehetne az is egy megoldás, hogy talál az mtv egy állandó támogatót (valakit) azt hírdeti. Egy hírdetését leadja 500.000 forintért ha már köztévé akkor úgye olcsó. napi 5x leadja már 2,5 millió forint ha egy évben 200 napig napi 5x leadja akkor már fél milliárd forintot keresett, akkor már az induláshoz való pénz nagy részét összetudta szedni! Jó ezt így tudom könnyű mondani, meg azt is tudom, hogy ez lehetetlen, meg hogy nem kivetelezhető, de akkor nem hiszem el hogy nem tudnak ilyen ügyekben gondolkodni. Meg ideje lenne már egy igazi elnököt vagy igazgatót választani, mert tényleg, hogy ennyi ideje nincs vezetője az mtv-nek az már nevetséges!
VICESC! Én már tegnap írtam a tv2-nek de sztem max hétfőn válaszolnak és max jövőre lehetnének EBU tagok.
hát igen .. egyetértek tilla… A magyarok mentalitásán is sokat kéne változtatni, ami lehetetlen….
bár én teljesen optimista vagyok minden téren, meg még tudom hogy vannak másik is akik ilyenek, de mint tudjuk egy fecske nem csinál nyarat …. SAJNOS
Ebben az esetben az MTV nem adhatná át a jogot a tv2-nek vagy az RTL-nek hogy közvetítse???
Patrik ez jó ötlet lenne. És még akkor lehet, h többen is néznék. Mert meg kell hagyni, h nem sokan kapcsolnak csak ÚGY az M1-re. Én mondjuk sosem kapcsolok rá, csak ha ESC van. Az meg évente cs 1-szer.
Én csak ismétlem magam: RTL
VALAKI BEFOLYÁSOS CSAK LÁTJA EZT A HOZZÁSZÓLÁST! REMÉLEM!!!!!!!!!!!!
Az RTL KLUB megvehetné tényleg… Legalább a közvetítést. Legalább…
Fuck MTV!!!! Annak a csatornának már régóta semmi értelme sincs. Miért nem tudna csatlakozni az RTL vagy a TV2 az EBU-hoz? Mérhetetlenül csalódott vagyok, hogy nem lesz kiért szurkolnunk jövőre.
Tushan! Tudna, csak szólni kell nekik, és rávenni őket… RTL-t az EBU-ba, Eurovíziót az RTL-re!
Hány évesek vagytok? már bocs…
De tényleg jó lenne ha valamelyik átvenné mert akkor talán biztosítva lenne minden évbe a magyar részvétel!
Szerintem, búcsúzóul küldjek az oikotimes.com-nak ezt:
http://www.youtube.com/watch?v=e0wkokaybWA&feature=player_embedded
Good Bye Europa!