Tudósító: Klész Imre
Forrás: eurovision.tv
Ma este rendezték meg Pozsonyban a Szlovák Televízió stúdiójában a nemzeti válogató első középdöntőjét. A 12 résztvevős mezőny fele jutott be a döntőbe a szakértői zsűri és a közönség döntése alapján. Az első elődöntőt Kristína nyerte a lehető legmagasabb pontszámmal, 12 pontot kapott a zsűritől és 12 pontot a közönségtől is. A televotingon résztvevők 31,2%-a a “Horehronie” című dalt ítélte a legjobbnak. A második középdöntő jövő vasárnap lesz, és az azt követő hétvégén, február 28-án derül ki, kit küld északi szomszédunk a 2010-es oslói Eurovízióra.
A továbbjutók:
Kristina – Horehronie (24 pont – 1. hely)
Miro Jaroš – Bez Siedmeho Neba (22 pont – 2. hely)
Pavol Remenár, Klára & Liquid Error – Figaro (14 pont – 3. hely)
Mayo – Tón (14 pont – 4. hely)
Robo Opatovský – Niečo Máš (13 pont – 5. hely)
Marián Bango – Ty Tu Ticho Spíš (12 pont – 6. hely)
A műsor felvétele hamarosan elérhető lesz a Szlovák Televízió honlapján.








Egy vicc ez a szlovák verseny. Kristina, Miro Jaros és Mayo még csak rendben van. De komolyan gondolják ezt a Figaro-t? Harmadik helyen? Marian Bango, meg olyan mint egy erős késésben levő Karel Gott. Úgy látom az én kedvencem kiesett. Michaella – O nas. Vígasztalhatatlan vagyok …
Nekem is tetszett az a dal, ma este sajnos utolsó lett
Arról a Figaróról mindig a borotvahab jut az eszembe amikor meglátom az énekest
DDD Viszont a partnernője is eléggé súlyos… Vagy inkább könnyű vérmérsékletűnek tűnik…
# Get Explode – Blue Sun (12 points – 7th place)
# Renáta Čonková & Martina Polieková – Dúha (12 points – 8th place)
# Róbert Mikla – Voda A Oheň (11 points – 9th place)
# Richard Čanaky & FBI – Zlomené Krídla (11 points – 10th place)
# Petra Humeňanská – Rosa Rosí (6 points – 11th place)
# Michaella – O Nás (5 points – 12th place)
No, én meg elég negatív vagyok a szomszédékokkal. Ami kint van video, hááát enyhén szólva visszataszító! 2004 Ukrajna jelmez (amatőr utánzata),a koreográfia meg a csaj 2005 Nox imitáció (még amatőrebb) és a zenei alap pedig 2005 Görög (szörnyen amatőr).Inkább kitalálnának valami újat valami jót! Pfujjj,de…..
Utolsó???? Mindenki süket a Duna túloldalán?
Nem tudom miért nem tetszik nektek Pavol Remenár és Klára dala a Figaro, szerintem nagyon originál. Michaela dala nem rossz de semmi kulonos, az énekesnonek nincs olyan karizmája mint Kristinának. Kristina dala egyszeruen fantasztikus. És ha hasonlítgassátok ehez vagy ahoz, az már magáért beszél, hogy jó dal.
Asvi, magad sem gondolhatod komolyan, hogy ennek a Figaronak Oslóban esélye lenne. Két külön szólam és két külön műfaj kornyikál egymással párhuzamosan és közük nincs egymáshoz, nem lesz belőlük dal. Az eredetiség önmagában nem érték. Hogy a Horehronie “egyszerűen fantasztikus”, az kicsit túlzás, de nincs vele semmi baj. Ha megnyeri a döntőt, szurkolni fogok neki Oslóban.
Erzsike, én nem mondtam hogy a Figaro menjen Oslóba, nem is akarom hogy ok menjenek. De legalább nem unalmasak. Na jó, Kristinával szemben kicsit elfogult vagyok, bevallom. Már a telefonom csengohangja is a “Horehronie”.
Egy új hír, Robo Opatovský dala a dontoben remix változatban lesz hallható.
Es a Petra Humenanska nem ment tovabb…
szerintem a microphoneal volt neki vmi baj mert nem rendesen halatszott a 4. negyeddontobe is meg most is…
Na Kristina ugyan így kell , hogy folytassa
Örülnék , ha ő képviselné Szlovákiát
Amúgy Rob kritikájára: Akkor mutatok egy eredetibb verziót, ha úgy gondolod, hogy ez a gyors verzió egy “tákolmány”. Szavaidból ezt veszem ki. Tessék:
http://www.youtube.com/watch?v=QhYoQ8M-wMw
Erzsikének meg uzenem hogy én nem akarom hogy a Figaro menjen ki Oslóba, dehogy, csak az eredetiségre hívom fel a figyelmet.
Ja, és a Get Explode – Blue Sun-t sajnálom. Jók voltak.
Michaellát én is sajnálom, nekem is egyik kedvencem volt
…
Asvi, köszi a linket! Tavaly a török dal ment folyamatosan a fejemben, idén meg Kristína dala. Az akusztukus verzió csak tetőzi a “bajt”
Remélem, megnyeri a nemzeti döntőt, és azt sem bánnám, ha az oslói versenyt is megnyerné. Mehetnénk Pozsonyba bulizni
D
Nekem a NOX jutott eszembe róluk
http://www.youtube.com/watch?v=rtu1duWkew4
Nekem sajna nagyon változó,hogy melyik dal-dallam jár az agyamba
Svájc,Hollandia,Cyprus és Finnország kivételével a többi számok kedvenceim eddig.Igaz jó lenne ha szomszédos ország nyerne idén és még jövőre indulnánk eurovízión akkor biztos buliznánk egyet,pl.Pozsonyba.
Zaff, én is el tudnám képzelni hogy Pozsonyban lenne a 2011-es verseny, de sajnos nem reális, nincs meg a tradíció, mármint a szavazatokat illeti. Söt, a szomszédok is absztinálnak, HUN, CZE, AUT, kivéve POL és UKR. Én már annak is örülnék ha a döntöbe jutnánk.
Szerintem nagyon jó ez a szám,de vmi hiányzik belőle…úgy nemtudom,egy kiéneklés egy tetőpont,nekem túl egysíkú–ezért nem fog nyerni
ASVI! A belinkelt változat NAGGGGYON JÓ! TECCCIIIK! De amit a színpadon művelnek ezzel a dallal az nem! sajnálom
Ne sajnáld, szerintem ha esetleg megnyeri a nemzeti dontot, bisztos változtatások lesznek a koreográfián is. Még lehet a ruha is változni fog. Azt már tudjuk, hogy készul az angol változat, legalábbis a facebookon ezt olvastam.
Ne mááár! Miért nem lehet szlovákul? Anyanyelven sokkal jobbak szoktak lenni a dalok. (Többnyire.) Egy versszak angolul. Eddig terjed a kompromisszumkészségem.
Ámen Erzsi:D,remélem nem lesz angol,mert mostmár NAGYON UNOM!!!
http://www.youtube.com/watch?v=EkcmLSoYp_c
Na? Erről mit tudtok?
Hallottátok már? Eurovízió szerűség, csak főleg Amerikai (meg Európai meg Japán), nagyobb volt mint az Eurovízió. És az egyik évben Magyarország nyert!!!!!
Versenyzők voltak: Céline Dion, Eros Ramazzotti, Gianna Nannini, Demis Roussos, Bonnie Tyler, B.J. Thomas, LaToya Jackson, stb. és a Noeton!
Óh, Magyarország!
Nagy jelentősége szerintem nincs,hogy milyen nyelven énekelné majd az esetleges győztes a szlovák dalt:)Én bízom abba ha Kristína képviseli Szlovákiát akkor az angol verzióval induljon Osloba.
Sanyi mi ez az angolhoz való ragaszkodás??Mindenhol azt tartod előnyben,miért?Ha a tavalyi albánba gondolunk bele,mindenkinek megmutattam és az angol verzió annyira jellegtelen,átlagos lett h már senkinek sem tetszett(na jó ez túlzás,de míg előtte 5-ből 5 mondta h azta milyen jó,utána csak 2 embernek tudott bejutni az elmegy kategóriába…)
HUNe! TÖKJÓ:))))))))
Ezt nézzétek:
http://www.youtube.com/user/MelodifestivalenSVT
nagy a tolerancia a svédeknél. a legnépszerűbb műsorban továbbjut egy fiú, aki azt énekli, hogy szeressen belé egy fiú, és hogy hívja fel, meg h szép…
…
de hogy bulizik mindenki arra a számra, aminek a színpadán fiúk fogdossák a másik fiú seggét…
:S
amúgy meg nem rossz A dal
Nyee azt azért nem mondanám,hogy mindenhol az angolt tartom előnyösnek,de egyes nyelveknél előnyt jelent mivel kevesen értik meg azt Európába. Aki pedig tud angolul az érti miről is szól egy dal….mondjuk ha románul lenne biztos nem értené csak az akinek az az anyanyelve.A tavalyi albán jó példa rá én sem és ismerőseim sem szerették az albán verziót de angol fordításba már kedvenc lett és hallgatható.Viszont már annak örülnék ha a görögök akik a kedvenceim,görög nyelven énekeljenek egyszer eurovízión
Jól elkanyarodtatok a témától.
Sajnos Európa már nem ad a szövegre,max. arra h nem képesek bevenni más nyelvet az elkorcsosult amcsi behatás miatt…Amúgymeg azt hiszem Csézy azzal követte el a legnagyobb hibát,hogy angolul énekelt mondván:mindenki értse.Minek?Semmilyíen üzenete nincs.It’s all about you???Carry me into your dreams,akkora mondanivalója van…tényleg feltétlenül tudni kell…és rimini te a manboyra gondolsz?:D
Nekem fel sem tűnt a szöveg,bár nem tudok jól angolul,de a fenéktapizást is csak így volt szembeötlő…én nem vettem észre,vajon a svédek igen?kiváncsi lennék…:D
bocs Sanyi,nem veszekedni akarok,csak egyszerűen tényleg nem érem fel…
Semmi gond Nyee,ez nem veszekedés
de abba egyetértek veled,hogy Csézynek magyarul kellett volna énekelni.
Én sem vettem észre a fenéktapizást
rimini…amit belinkeltél ott nincs fenéktapizás,de ha a manboyra gondolsz….az a videó már nincs fent az oldalon.
Azt megtaláltam…de nem vagyok benne biztos.Manboy,amikor fölülről veszik az egész színpadot és a két háttértáncos elindul a harmadik mellett,talán az…de én az angol szövegben sem találtam hallás után olyat ami arra utalna,amit rimini mondott(bár nem vagyok a legjobb angolos…milyen irónikus:D)rimini?
You’ve got the looks
You’ve got the beauty inside
You’ve got the looks that money can’t buy
You wanna live like all the stars on TV
You wanna love with someone like me
Give me love
Give me love
And don’t go
Give me love
Give me, give me lo-o-o-ove
Manboy, manboy
You can call me manboy
I don’t care I’ll show you how to love
There’s no halo ’round my head, no
There’s no angels here
Manboy, manboy
You can call me manboy
Oh oh oh oh oh
Manboy
You’re gonna see
You’re gonna know what I mean
‘Cause I am more than you believe
I know they’re strong
The feelings I have for you
I know they’re strong
I’ll show they are true
Give me love
Give me love
And don’t go
Give me love
Give me, give me lo-o-o-ove
Manboy, manboy
You can call me manboy
I don’t care I’ll show you how to love
There’s no halo ’round my head, no
There’s no angels here
Manboy, manboy
You can call me manboy
Oh oh oh oh oh
Manboy
Manboy, manboy
You can call me manboy
Oh oh oh oh
Manboy, manboy
You can call me manboy
I don’t care I’ll show you how to love
There’s no halo ’round my head, no
There’s no angels here
Manboy, manboy
You can call me manboy
Oh oh oh oh oh
Manboy
jó,elismerem,hogy én vagyok a hülye,de még mindig nem tudom…vagy tényleg nem tudok angolul,vagy valamit nem veszek észre,segítség…
Nekem magasan az első dal. Ha valóban ő menne, a Top5-be bekerülne. Meg Romániában ott van Dalma dala, az is a szlovák környékén lenne. Az örmények tényleg megint összehozták, és a lengyeleknek is miden elismerésem. Tavaly is jók voltak, csak sajnos nem jutottak el a döntőig, de idén reméljük összejön nekik. Hajrá Lengyelország, Hajrá Szlovákia!!! (szerintem Örményország nem szorul segítségre, hiszen alapból Top10-es lesz, megint, aminek én csak örülni tudok:)
Jah, és akkor a Horehroní pontosan mit is jelent?
Horehroní- felső garam mente- arrak kiváncsi lennék ezt, hogy fordítanák angolra. Engem csak egy valami zavar ebben a számban, az pedig a dobok vagy, minek nevezzem őket, annyira zavaróak szerintem- egy afrikai dalban elmenne, na de egy szlovákban.?
http://www.youtube.com/watch?v=p0ABOuEqhF0
itt van a dal angol feliratokkal.
http://www.myspace.com/forabettereurovision
Ez nem ide tartozik, de meg kell, hogy mutassam
.
http://www.youtube.com/watch?v=LfdAX8n6UbA&feature=related
Arash feat. Rebecca – Temptation
(Sztem. sokaknak imserős lesz
)
Remélem Szlovákiából Kristína fog nyerni
nagyon szeretném!!!
Rimini, szerintem rémeket látsz. Az, hogy “You can call me manboy” nem azt jelenti, hogy “Hívj fel, Manboy”, hanem azt, hogy “Szólíthatsz Manboynak”,”Hívhatsz engem Manboynak”. Gondolom, ez a manboy amolyan szójáték, hogy férfifiú, vagyis már nem fiú, még nem férfi, vagy olyan férfi, aki még olyan mint egy fiú.
http://www.youtube.com/watch?v=qzK4wWfkxWI&feature=related
Asiavision vagy mi??????????????
DDDDDDDDD
Rimini! Szerintem is rémeket látsz. A táncosok nem a fenekét fogják, hanem az övét. Ugyanis, ha abban kapaszkodnak, könnyebben fel tudnak ugrani adott ütemre. Égyébként meg a svéd szám szerintem egész jó. Igazi fesztivál dal. Igaz, most heten voltak a szimpadon, ami ugyebár nem engedett az dalfesztiválon. De kifejezetten dallamosnak és fülbemászónak tartom.
Rimini! Szerintem is félre néztél valamit. Az alábbi videó pont azzal kezdődik, hogy gyakorolnak a táncosok és pont az az ominózus mozdulat látszik. Csak éppen most nem felülről, hanem szemmagasságból. Jól látszik, hogy a táncosok egymás vállára rakják a kezüket. http://www.youtube.com/watch?v=DxDBS6iv03c De, ez részletkérdés. Attól még a szám szerintem egész jó. Igaz, itt heten voltak a szimpadon, ami ugyebár….
Szerintem meg pont az a dob benne olyan igazán jó:D
HAJRÁ KRISTÍNA – HOREHRONÍ! (Ahogy ezekután fordítanám: Garammente; a legtalálóbb)