ESC Hungary

Eurovízió 2017

Eurovízió 2017: 43 ország fog versenyezni

A 2008-as és 2011-es verseny résztvevőinek számának beállításával ismét rekordszámú, 43 ország részvételével fogják megrendezni a 2017-es Eurovíziós Dalfesztivál 62. kiadását Kijevben, a Nemzetközi Kiállítási Központban.

Ausztrália 3. alkalommal küldhet versenyzőt. Idén Dami Im második lett, tavaly pedig Guy Sebastian az 5. helyezést érte el Bécsben. Bosznia-Hercegovina jövőre sajnos nem vesz részt a versenyen a helyi közmédia, a BHRT strukturális átalakításai miatt. Nyugati szomszédunk, Ausztria, illetve Dánia és Nagy-Britannia a 60. eurovíziós szereplését ünnepli jövőre Kijevben. Andorra, Szlovákia és Törökország sem küld versenyzőt,  a korábbi Eurovízión indult országok közül Luxemburg és Marokkó sem versenyez.

Jon Ola Sand, a fesztivál igazgatója elmondta, hogy 2011-es düsseldorfi verseny óta nem szerepelt ennyi ország. Az Eurovíziós Dalfesztivál egyedüli showműsorként még mindig fel tud mutatni 200 milliós nézőközönséget.

A 2017-es Eurovíziós Dalfesztivál elődöntőit május 9-én és május 11-én, a döntőt pedig május 13-án tartják Kijevben.

A résztvevő országok:

Albánia – 2004-ben debütált, 13-szoros Eurovízió résztvevő
Ausztrália – 2015-ben debütált, két alkalommal voltak versenyben
Ausztria – kétszeres Eurovízió győztes (1966 és 2014), 49-szeres résztvevők 1957 óta
Azerbajdzsán – egy trófeájuk van 2011-ből, 9-szer vettek részt a versenyen 2008 óta
Belgium – egy győzelem 1986-ból, 58-szoros résztvevők 1956 óta
Bulgária – 10 alkalommal versenyeztek, 2005-ben indultak először
Ciprus – 33 alkalommal versenyeztek 1981 óta
Cseh Köztársaság – 2007 óta öt alkalommal vettek részt a versenyen
Dánia – háromszoros Eurovízió győztesek (1963, 2000, 2013), 45 alkalommal versenyeztek
Észtország – egy trófea tulajdonosai 2001-ből, 22-szeres résztvevők az Eurovízión
Fehéroroszország – 2004 óta 13 alkalommal vettek részt
Finnország – 2006-ban győztek, 50 alkalommal versenyeztek eddig
Franciaország – ötszörös Eurovízió győztesek (1958, 1960, 1962, 1969, 1977), az Eurovízió indulása óta (1956) 59 alkalommal versenyeztek.
Görögország – Egy győzelem 2005-ből, 37 verseny 1974 óta
Grúzia – 9-szer versenyeztek 2007 óta
Hollandia – Négyszeres győztesek (1957, 1959, 1969, 1975), 1956 óta 57-szer küldtek versenyzőt
Horvátország – 1993-ban versenyeztek először, azóta 22 alkalommal vettek részt a versenyen
Írország – Az Eurovízió sikerországa 7 győzelemmel (1970, 1980, 1987, 1992, 1993, 1994, 1996), 1965-ös debütálásuk óta 50 alkalommal vettek részt a versenyen
Izland – 29 verseny 1986 óta
Izrael – Háromszoros győztesek (1978, 1979, 1998), 1973 óta 39 alkalommal versenyeztek
Lengyelország – 1994-ben versenyeztek először, 19 alkalommal vettek részt
Lettország – 2002-ben győztek, 2000 óta 17-szer versenyeztek
Litvánia 1994 óta küldenek versenyzőt az Eurovízióra, eddig 17 alkalommal
Macedónia – 1998 óta 16 alkalommal versenyeztek
Magyarország – 1994 óta 14 alkalommal küldtek versenyzőt a fesztiválra
Málta – 1971 óta 29-szer küldtek versenyzőt
Moldova – 2005-ös debütálásuk óta összesen 12-szer versenyeztek
Montenegró – 2007 óta vannak versenyben, eddig 8 versenyen vettek részt
Nagy-Britannia – 1957 óta 5 győzelem (1967, 1969, 1976, 1981, 1997) és 59 részvétel a mérlegük
Németország – 1956 óta kétszer győztek (1982, 2010), 60 alkalommal vettek részt a versenyen
Norvégia – 1960 óta háromszor győztek (1985, 1995, 2009) 55-ször vettek részt
Olaszország – 1956 óta két győzelem született (1964, 1990), 42 alkalommal küldtek versenyzőt
Oroszország – 1994 óta egyszer győztek (2008), 20-szor vettek részt
Örményország – 2006 óta versenyeznek, 10 Eurovízión vettek részt eddig
Portugália – 1964 óta vannak versenyben, 48 Eurovízión vettek részt, sajnos még nem sikerült nyerniük
Románia – 1994 óta 17 versenyen vettek részt
San Marino – 2008-ban versenyeztek először, 7 fesztiválra delegáltak képviselőt
Spanyolország – 1961 óta két győzelmük született (1968, 1969), 56 versenyen szerepeltek eddig
Svájc – az első (1956) és az 1988-as Eurovízió nyertesei, 57 alkalommal versenyeztek eddig
Svédország – 1958-as debütálásuk óta 6 alkalommal nyertek (1974, 1984, 1991, 1999, 2012, 2015), 56 Eurovízión vettek részt eddig
Szerbia – 2007-es önálló indulásuk idején meg is nyerték a versenyt, 9-szer szerepeltek Eurovízión
Szlovénia – 1993 óta 22 versenydalt küldtek a fesztiválra
Ukrajna – kétszeres győztesek (2004, 2016), 13 alkalommal versenyeztek eddig

Forrás: eurovision.tv

About Author

Comments
ESC Hungary

2005 óta kutatjuk az Eurovízió titkát!
Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2024

Lépj velünk kapcsolatba!

info[kukac]eschungary[pont]hu

A hobbi költségein kezd túlmutatni az ESC Hungary üzemeltetése, ezért kérünk téged, hogy az Eurovíziós szezon alatti zavartalan működés érdekében támogass minket!

Bővebben itt!

2005 óta kutatjuk az Eurovízió titkát! Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2024

To Top