ESC Hungary

Eurovízió 2017

Eurovízió 2017: a finn döntő mezőnye

Mint korábban megírtuk, Finnország nemzeti válogatójában jelentős változások kerültek bevezetésre. A selejtezőket a 2017-es évre teljesen eltörölték, így csak egy nagyszabású döntő kerül megrendezésre 10 versenyzővel. A héten az ország műsorszolgáltatója, a Yle egy sajtótájékoztató keretében fedte fel a finn nemzeti válogató, az Uuden Musiikin Kilpailu (UMK) mezőnyét, mely szerint a következő előadók és dalok kerültek be a január 28-án megrendezésre kerülő fináléba:

A műsorvezető most is Krista Siegfrids lesz, aki 2013-ban a Marry me című dalával képviselte Finnországot az Eurovízión. A finneknek az elmúlt két évben nem sikerült döntőbe jutniuk, 2014-ben a Softengine csapata viszont 11. helyen zárt. A show vendégfellépője a híres norvég ikerpár, Marcus és Martinus lesz. A döntő előtti napokon interjúkat láthatunk majd a versenyzőkkel és bepillanthatunk a próbákra is. Csütörtökön, pénteken és szombaton lesznek láthatóak ezek a 30 perces műsorok, melynek a házigazdája Mikko Silvennoinen lesz. Minden döntőbe jutott dalhoz készül hivatalos videó is, ezek december 28-án lesznek majd elérhetőek. A verseny győztesét a nemzetközi zsűri és a közönség szavazatai 50-50 %-ban határozzák meg.

Forrás: eurovision.tv

About Author

Comments
ESC Hungary

2005 óta kutatjuk az Eurovízió titkát!
Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2024

Lépj velünk kapcsolatba!

info[kukac]eschungary[pont]hu

A hobbi költségein kezd túlmutatni az ESC Hungary üzemeltetése, ezért kérünk téged, hogy az Eurovíziós szezon alatti zavartalan működés érdekében támogass minket!

Bővebben itt!

2005 óta kutatjuk az Eurovízió titkát! Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2024

To Top