ESC Hungary

Eurovízió 2017

Eurovízió 2017: A hétvégi program február harmadik hetében (+eredmények)

Hosszú és tartalmas hétvége elé nézünk. A következő három napban 99 Eurovízióra készült dal hangzik el Európa 10 országában. Közülük megismerünk három új versenydalt (Magyarország, Málta és Lengyelország), valamint hét ország tovább folytatja a keresést.
Nézzük a programot:

2017. február 17. Péntek

20:00 – Szlovénia – EMA (első elődöntő)
Internetes közvetítés ITT!

Szlovénia versenyzőjének tavaly nem sikerült a döntőbe juttatnia az országot, idén 16 énekes áll rajtvonalhoz, hogy kijavítsa ezt az eredményt. A mai adásban a mezőny első fele mutatja be dalát, közülük négyen jutnak a döntő adásába. Kettőt a tv nézők választanak ki, kettő pedig a szakmai zsűri értékelése alapján kerül fináléba.
A továbbjutók:
KiNG FOO – Wild Ride
Nika Zorjan – Fse
Sell Out – Ni panike
Omar Naber – On My Way
A kiesők:
Tosca Beat – Free World
Lea Sirk – Freedom
Zala Đurić Ribič – Lalalatino
Alya – Halo

Több, Eurovíziót már megjárt énekes lép fel ebben az adásban. Nika Zorjan a 2012-es EMA versenyén 3. helyen végzett, de mint vokalista erősítette 2014-ben Tinkara Kovac-ot és 2015-ben Maraaya-t. Lea Sirk szintén 2014-ben Tinkara mögött állt a koppenhágai versenyen, mint háttérénekes.
Alya már hétszer tett kísérletet Szlovénia képviseletére, de eddigi legjobb helyezése a nemzeti döntőn csupán egy harmadik hely volt (2004-ben). De mind közül Omar Naber lehet számunkra a legismerősebb. Ugyanis 2005-ben Kijevben ő képviselte Szlovéniát Stop című dalával, ami az elődöntő 12. helyén zárt.

2017. február 18. Szombat

18:00 – Ukrajna (harmadik elődöntő)
Élő közvetítés: ITT vagy ITT

A zsűri és a közönség egyesített szavazatai alapján csupán az első két helyezett juthat tovább a február 25-i fináléba. Eddig négy dalt ismerünk, már csak ez a kettő hiányzik, hogy teljes legyen a házigazda Ukrajna döntős mezőnye.
A döntőbe jutók: (zsűri pontok + közönség pontok)
01. – 014
(07+07) – O.Torvald – Time
02. – 013
(08+05) – Melovin – Wonder
Kiesők:
03. – 013 (05+03) – Kadnay – Freedom in my mind
04. – 012 (06+06) – Vivienne Mort – Iniy
05. – 008 (04+04) – Green Grey – Future is on
06. – 006 (03+03) – Anastasia Prudius – Flow
07. – 003 (02+01) – Vitali Kozlovski – I’m your light
08. – 003 (01+02) – Payushchie Trusy – Singing pants

19:30 – Magyarország – A Dal 2017 (DÖNTŐ)
Bővebben itt:

Magyarország dalt választ ma este!

20:00 – Svédország – Melodifestivalen (harmadik elődöntő)
Élő közvetítés ITT! Nézd vissza az adást ITT!

Ezen az estén Växjö városába érkezik a nemzeti válogató. Csakúgy, mint az előző két adásban hét előadó lép színpadra, közülük kettő egyenes ágon döntőbe jut, ketten pedig a „Második esély” fordulóba kerülnek. A döntés 100%-ban a nézők kezében van. Az énekesek között (mint minden egyes fordulóban) találkozhatunk ismerős előadókkal. Robin Bengtsson (MF 2016) és Krista Siegfrids (ESC  2013 Finnország , MF 2016) is szerencsét próbált már Eurovíziós közönség előtt.
Az eredmények:
Egyenes ágon döntőbe jutottak:
– Robin Bengtsson – I can’t go on
– Owe Thörnqvist – Boogieman Blues
A második esély fordulójába jutottak:
– Anton Hagman – Kiss you goodbye
– FO&O – Gotta thing about you
Kiesők:
05. – Bella & Filippa – Crucified
06. – Jasmine Kara – Gravity
07. – Krista Siegfrids – Snurra min jord

20:00 – Szlovénia – EMA (második elődöntő)
Internetes közvetítés ITT!
Ebben a műsorban a mezőny második fele mutatja be dalát, közülük négyen jutnak a döntő adásába. A zsűri és a tv nézők 2-2 dalt juttatnak tovább.
A döntőbe jutottak:
Raiven – Zažarim
BQL – Heart of gold
Tim Kores – Open fire
Nuška Drašček – Flower in the snow
Kiesők:
– Clemens – Tok ti sede
– Kataya & Duncan Kamakana – Are you there
– Ina Shai – Colour me
– United Pandaz & Arsello feat. Alex Volasko – Heart to heart

20:00 – Litvánia – Eurovizijos 2017 (hetedik adás)
Közvetítés ITT!
Litvánia hosszúra nyújtja a keresési folyamatot. Ezen az estén a zsűri és a közönség már hetedjére hoz közösen döntést. A finálétól már csak 3 adás van hátra.

A következő körbe jutottak: (zsűri pontok + közönség pontok)
01. – 022 (10+12) – Aistė Pilvelytė – I’m like a wolf
02. – 018 (12+06) – Sasha Song – Never felt like this before
03. – 018 (10+08) – Greta Zazza – Like I love you
04. – 014 (07+07) – Ieva Zasimauskaitė – You saved me
Kiesők:
05. – 014 (04+10) – Gytis Ivanauskas – Get frighten
06. – 013 (08+05) – Edgaras Lubys – Could it be?
07. – 010 (06+04) – E.G.O. – My story
08. – 008 (05+03) – Gražvydas – Paint the sky blue

20:30 – Lengyelország – Krajowe Eliminacje (Döntő)
Élő közvetítés: ITT!
Lengyelország részvétele a tavalyi sikeres szereplés után nem volt kérdés. A kiválasztásban itt is a jól bevált 50% zsűri és 50% televoting szavazást alkalmazzák. Az adásba mint sztárfellépő visszatér Michał Szpak is.

A végeredmény:
01. – 019Kasia Moś – Flashlight
02. – 016 – Rafał Brzozowski – Sky over Europe
03. – 015 – Carmell – Faces
04. – 015 – Isabell Otrębus-Larsson – Voiceless
05. – 014 – Agata Nizińska – Reason
06. – 008 – Lanberry – Only human
07. – 008 – Martin Fitch – Fight for us
08. – 007 – Paulla – Chcę tam z tobą być
09. – 006 – Aneta Sablik – Ulalala
10. – 002 – Olaf Brssa – You look good

Martin Fitch alias Marcin Mroziński 2010-ben az oslói dalversenyen szerepelt Lengyelország színeiben, de Legenda című dalával nem sikerült a döntőbe való kvalifikáció.

20:35 – Észtország – Eesti Laul (második elődöntő)
Élő közvetítés ITT

Ezen az estén a mezőny második fele mérkőzik meg. A legjobb 5 kerül a döntőbe. A szavazásban hasonló módszert használnak, mint  amit már A Dalban is megismerhettünk, de az észt közönségnek nagyobb beleszólása van a továbbjutók alakulásába. A tíz produkcióból a zsűri és a közönség együttesen 50-50%-ban határozza meg az első 4 továbbjutót, ezután a közönség egy új szavazásban egyedül dönthet, hogy a fennmaradó egy üres döntős helyet melyik előadó kapja.
A továbbjutók (zsűri+közönség):
Koit Toome & Laura – Verona
Kerli – Spirit animal
Liis Lemsalu – Keep running
Rasmus Rändvee – This love
A közönség által továbbjutó:
Daniel Levi – All I need
Kiesők:
– Close To Infinity feat. Ian Karell – Sounds like home
– Antsud – Vihm
– Almost Natural – Electric
– Alvistar Funk Association – Make love, not war
– Angeelia – We ride with our flow

Innen sem hiányozhat egy Eurovíziós veterán. Koit Toome 1998-ban szerepelt az ESC versenyén, idén a tavalyi Eesti Laul egyik közönség kedvencével,  Laura duettpartnereként szeretne visszatérni. De korábbi nemzeti válogatón részt vett már Rasmus Rändvee, Daniel Levi és Liis Lemsalu (2012, 2013, 2015) is.

20:50  – Málta – Malta Eurovision Song Contest 2017 (Döntő)
Élő közvetítés ITT!
Ebben az évben több változást is alkalmaztak a máltai kiválasztásban. Legszembetűnőbb, hogy eltörölték az elődöntőt, csak egy nagyszabású döntőt rendeznek 16 énekes produkcióval. Újabb változás a tavalyi esetből tanulva, hogy annak a dalnak kell Máltát képviselnie, amit az este folyamán kiválasztanak. Nincs lehetőség utólag cserélni.  Ez lesz az első év, ahol kizárólag a közönségszavazatok döntenek a nyertesről. John Bundy az új delegációvezető elmondta, hogy nagyon ügyelnek a szavazás tisztaságára is. Egy telefonról csak egy érvényes szavazat adható le.

A végeredmény:
01.Claudia Faniello – Breathlessly
02. – Janice Mangion – Kewkba
03. – Kevin Borg – Follow
———————————————————
– Klinsmann Coleiro – Laserlight
– Raquela Dalli Gonzi – Ray of light
– Deborah C & Josef – Tonight
– Jade Vella – Seconds away
– Crosswalk – So simple
– Franklin Calleja – Follow me
– Rhiannon – Fearless
– Miriana Conte – Don’t look down
– Shauna Vassallo – Crazy games
– Cherton Caruana – Fighting to survive
– Maxine Pace – Bombshell
– Richard Edwards – You
– Brooke Borg – Unstoppable

2017. február 19. Vasárnap

20:25 – Lettország – Supernova (elődöntő)
Élő közvetítés ITT!

Az elmúlt két hétben sikeresen lezajlottak a selejtezők, ebben az adásban már a döntőbe jutás a tét. A nyolc résztvevő közül csak négyen lehetnek ott a jövő vasárnapi fináléban. A zsűri és a közönség 2-2 produkciót választhat.
Az eredmények:
Közönség szavazatok által döntőbe jutott:
Triānas Parks – Line
MyRadiantU – All I know
Zsűri szavazatok által döntőbe jutott:
The Ludvig – I’m in love with you
– Santa Daņeļeviča – Your breath
Kiesők:
– Linda Leen – Who is in charge
– Franco Franco – Up
– Lauris Valters – Magic years
– Miks Dukurs – Spiritual priest

22:15 – Portugália – Festival da Canção (első elődöntő)
Élő közvetítés: ITT!

Portugália egy év kihagyás után tér vissza a megmérettetéshez. A megfelelő előadó és dal kiválasztásához két elődöntőt és egy döntőt rendeznek. Az elődöntőkben 8-8 énekes szerepel, akik közül a zsűri és a telefonos szavazatok  alapján 4-4 jut a március 5-i döntőbe. Idén legelőször eltörölték a nyelv szabályt, így nem kell meglepődni, ha angol nyelvű szerzeményeket is hallunk a műsorban.
A végeredmény: (zsűri + közönségszavazatok)
Döntőbe kvalifikáltak:
22 pont (10+12)- Viva La Diva – Nova glória
20 pont (12+8) – Salvador Sobral – Amar pelos dois
17 pont (7+10) – Fernando Daniel – Poema a dois
12 pont (8+4) – Deolinda Kinzimba – O que eu vi nos meus sonhos

Kiesők:
11 pont (6+5) – Golden Slumbers – Para perto

11 pont (4+7) – Lisa Garden – Without You
9 pont (3+6) – Rui Drumond – O teu melhor
8 pont (5+3) – Márcia – Agora

 

 

Forrás: eurovision.tv , esctoday.com , eurofire.me

About Author

Comments
ESC Hungary

2005 óta kutatjuk az Eurovízió titkát!
Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2024

Lépj velünk kapcsolatba!

info[kukac]eschungary[pont]hu

A hobbi költségein kezd túlmutatni az ESC Hungary üzemeltetése, ezért kérünk téged, hogy az Eurovíziós szezon alatti zavartalan működés érdekében támogass minket!

Bővebben itt!

2005 óta kutatjuk az Eurovízió titkát! Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2024

To Top