Eurovízió 2017

Eurovízió 2017: Oroszország hivatalosan is visszalépett a versenytől!

Az EBU nemrég erősítette meg a hírt, mely szerint Oroszország nem vesz részt az idei Eurovíziós Dalversenyen, melyet az ukrán fővárosban, Kijevben rendeznek meg néhány héten belül. Az orosz Channel One televízió ma este adta ki a közleményét, hogy nem fogja közvetíteni a műsort és a hivatalos EBU sajtóközelmény szerint ez azt jelenti, hogy az oroszok nem fognak részt venni az idei versenyen.

Az EBU álláspontja:

“Az ajánlatok, melyeket felkínáltunk az orosz félnek: műholdon keresztül vehetnek részt az idei versenyen vagy megváltoztathatják indulójukat egy olyanra, aki legálisan beutazhat Ukrajna terülétére. Sajnálatos módon mindkét ajánlatot visszautasította a Channel One és most bejelentették, hogy nem kívánják közvetíteni a 2017-es Eurovíziós Dalversenyt. Sajnos ez azt jelenti, hogy Oroszország nem vehet részt az idei versenyen. Mi nagyon szerettük volna, hogy mind a 43 ország szerepelhessen és mindent megtettünk ennek érdekében.”

Frank Dieter Freiling, az Eurovíziós Dalverseny Referencia Csoportjának elnöke ezt mondta korábban:

“Mi mélységesen elítéljük az ukrán hatóságok döntését, mely szerint beutazási tilalmat rendeltek el Julia Samoylovára, mivel hisszük, hogy ez alaposan aláássa a becsületességet és az Eurovíziós Dalverseny politikamentes környezetét és természetesen misszióját is, hogy összehozza az államokat egy barátságos versenyre. Habár, mindezek ellenére az előkészületek folynak tovább az Eurovíziós Dalversenyre a rendező városban Kijevben. A legfőbb prioritás mostantól az, hogy egy hihetetlen jó versenyt hozzunk össze az UA:PBC-vel.”

Ezek után mindkét elődöntőben 18-18 ország versenyez és ez azt is jelenti, hogy azok az országok, amik Oroszország után lettek volna, egy hellyel korábban lépnek a színpadra – ennek megfelelően a próbák menetrendje is módosulni fog.

Forrás: escbubble.com, eurovision.tv

Hozzászólások
Ugrás