Rajongunk

Eurovíziós híres százasok – Troubadour, L’Amour, Pioneer

Szerző: Vámos Tamás

Az Eurovízió 60 éves történelme során kevesebb, mint a dalok 1%-ára igaz az, ami az idei magyar dalra: százzal osztható a mindenkori rajtszáma. Mivel eddig 1396 dalt adtak elő az Eurovíziós Dalfesztivál színpadán, az első elődöntőbeli 4-es rajtszám azt jelenti, hogy a Pioneer lesz az 1400-adik. Ennek apropóján, nézzük meg, hogy szerepeltek az eddigi jubileumi dalok.

100.: 1963, Svájc (Esther Ofarim – T’en va pas)

Az első Eurovízió házigazdájának és egyben győztesének, Svájcnak jutott a mindenkori 100-as sorszám, az egyébként is egyedülálló ’63-as Dalfesztiválon. Ebben az évben a BBC, mint házigazda egy stúdióból sugározta a dalokat, azaz a fellépők élő közönség nélkül adták elő a dalukat. A T’en va pas ehhez képest kevésbé maradt fenn, pedig mindössze 2 ponttal maradt le a győzelemről: második lett. Nagy-Britanniától, Olaszországtól és Ausztriától a lehetséges maximális, 5 pontot kaptak (Ez volt az a Dalfesztivál, ahol visszahívták a pontbemondások végén Norvégiát és teljesen más pontszámokat mondtak be másodjára – a győztes Dánia lett).

https://www.youtube.com/watch?v=hSi6t3Y_zkc

200.: 1969, Hollandia (Lenny Kuhr – De troubadour)

A második centenárium is egy emlékezetes dalfesztiválon volt: 1969-ben négyes holtverseny volt a pontbemondások végén, és mivel az akkori szabályok az ilyen helyzetekről nem mondtak semmit, mind a négy dalt győztesnek kiáltották ki: a házigazda spanyolokat, a briteket, a franciákat – és Hollandiát. (A mai szabályok szerint Franciaország nyert volna.)

Az akkori szabályok szerint az egyes országok 10 pontot osztottak szét a többi ország között. Ebben az értelemben a holland dal nyert Svájcban (4 pontot kaptak) és Franciaországban (6 pont). A franciák ezzel a ’69-ben kiosztott legnagyobb pontszámot adták Lenny Kuhr dalának. A 200-adik dal tehát győztes az egyik dal volt, a következő évben ők kapták a rendezés jogát.

https://www.youtube.com/watch?v=WRpVeg9s03o

300.: 1975, Málta (Renato Micallef – Singing This Song)

A háromszázadik dal az első svédországi Eurovízión hangzott el, Málta jóvoltából. Két év kihagyás után tért vissza a szigetország, hogy harmadjára vegyen részt. Az eredmény: 12. hely. Ez azonban Málta addigi legjobb eredménye volt, hiszen 1971-ben és ’72-ben is legutolsók lettek. Ebben az évben debütált a 12, 10, 8, stb. pontozási rendszer. A Singing This Song 8 pontot kapott Franciaországtól, 7 pontot Belgiumtól és 5 pontot Luxemburgtól. A maradék 12 pontot további 6 országtól.

400.: 1980, Franciaország (Profil – Hé, hé, m’sieurs dames)

A négyszázadik dal emlékezetes, bár nem biztos, hogy a jó értelemben. Ha lett volna már akkor Barbara Dex díj, lehet, hogy megkapták volna. 11-edik helyet érték el úgy, hogy közvetlenül Johnny Logan előtt léptek színpadra. A 45 pontjukhoz leginkább Görögország járult hozzá 7 ponttal, Spanyolország 6-tal, míg Nagy-Britanniától és Belgium 5-5 pontot adott. További 9 országnál fértek be a top tízbe. (Ebben az évben 19 induló volt.)

https://www.youtube.com/watch?v=FGs8hnMK4So

500.: 1986, Luxemburg (Sherisse Laurence – L’Amour de ma vie)

Az ötszázadik dal 1986-ban az első színpadra lépő volt. Ennél fogva nem is nyert (hiszen az csak ’75-ben ’76-ban és ’84-ben esett meg). Végülis 117 ponttal a harmadik lett Belgium és Dánia mögött, ez az ötszörös győztes törpeállam negyedik legmagasabb pontszáma. 12 pontot kaptak Norvégiától és Németországtól, 10-et Belgiumtól, Ausztriától és Svédországtól. Mindössze Törökországtól és Spanyolországtól nem kaptak pontot a 20 résztvevővel rendezett versenyen.

600.: 1990, Portugália (Nucha – Há sempre alguém)

A zágrábi Eurovízión, a 600. dal Portugáliának jutott – és akkor nem igen tudtak másra büszkék lenni… A 22 indulóból huszadikak lettek 9 ponttal (Luxemburgtól 7, Nagy-Britanniától 2), ami az akkori legrosszabb helyezésük volt (Igaz, előtte két alkalommal utolsók voltak, de akkor jóval kevesebb volt az induló). Talán még a karmesterük zakóját is érdemes megemlíteni, mint emlékezetes portugál momentum abból az évből…

700.: 1994, Lengyelország (Edyta Górniak – To nie ja!)

’94-ben többek között, ahogy Magyarország is, Lengyelország is debütáns volt. Edyta máig népszerű az Eurovíziós rajongók körében, országa első részvételekor rögtön a 2. helyen végzett. A házigazda és győztes Írországtól 60 ponttal maradtak le. És ahogy mi is, Lengyelország sem tudta eddig túlteljesíteni a 1994-es eredményét.

12 pontot kaptak Ausztriától, Észtországtól, Franciaországtól, Litvániától és Nagy-Britanniától. Magyarország 8 pontot adott a lengyeleknek. A 24 vetélytárs közül csak Svédországtól, Görögországtól és Spanyolországtól nem kaptak pontot.

https://www.youtube.com/watch?v=YTSNiY76fFE

800.: 1999, Spanyolország (Lydia – No quiero escuchar)

Az ibériaiaknak nem jöttek be a jubileumi rajtszámok: ’99-ben a spanyolok utolsó helyen végeztek – az akkor már hosszú történelmük során negyedjére, és azóta utoljára. Az egyetlen pontjukat Horvátországtól kapták – legalább az ő akkori daluk még ma is népszerű (Marija Magdalena).

900.: 2003, Ciprus (Stelios Constantas – Feeling Alive)

Ciprus sem teszi ki az ablakba a 2003-as dalukat, hiszen az egyik leggyengébb eredménnyel zártak ekkor. 20. helyezés és 15 pont úgy, hogy ebből 12 a görögöktől érkezett… További 2 pont Máltától és 1 pont Izraeltől.

https://www.youtube.com/watch?v=4lwURYT9KIU

1000.: 2006, Írország (Brian Kennedy – Every Song Is a Cry for Love)

Ebben az évben harmadjára rendezték meg az Eurovíziós Dalfesztivált az egy elődöntős rendszerben. Az írek az elődöntőben 9. helyen végeztek és jutottak döntőbe, ahol 93 ponttal tízedikek lettek. Ez az írek legjobb eredménye a 2000-es évekből, azóta is csak a 2011-es Lipstick ért el ennél is jobb helyezést (8).

Az elődöntőben a legtöbb pontot, nyolcat Nagy-Britanniától kapták, a döntőben viszont Monacótól 10 pontot kaptak. (A britektől megint nyolcat.)

Hiába volt egy szép ballada az ezredik dal, az athéni Eurovízióról sok emlékezetesebb pillanatot okoztak mások (például Finnország vagy Izland…)

1100.: 2008, Lettország (Pirates of the Sea – Wolves of the Sea)

A 2007-es Verka Serduchka okozta „WTF-élménynek” köszönhetően, 2008-ban több ország is közel állt ehhez. Ide sorolható a lett kalóz-dal is, de az ő eredményük elmaradt az előző évi ukrán dalétól: 6. hely az elődöntőjükben, 12. hely a döntőben.

A belgrádi Eurovízión debütált a két elődöntős formátum, Lettország a második elődöntőben lépett fel, ahol 12 pontot kaptak Litvániától, 10-et Portugáliától és 8-at a svédektől. A döntőben 83 pontot kaptak, ebből 12-t Írországtól, 10-et Nagy-Britanniától és Litvániától, 8-at Portugáliától. Magyarországon sem az elődöntőben, sem a döntőben nem fért be a legjobb tízbe, így nem kaptak tőlünk pontot.

A banda frontembere, Jānis Vaišļa idén januárban, 46 éves korában hunyt el szívelégtelenség miatt.

1200.: 2011, Törökország (Yüksek Sadakat – Live It Up)

Amióta vannak elődöntők, a törökök egyetlen alkalommal nem jutottak döntőbe – épp akkor, amikor nekik jutott a jubileum. Az elődöntőben Albánia és Azerbajdzsán is 12 pontot adott nekik, San Marino pedig 10-et, de ez és a további 13 pont csak a tizenharmadik helyre volt elég.

Magyarországgal egy elődöntőben szerepeltek, de tőlünk sem kaptak pontot. Mi legalább kaptunk tőlük: az elődöntőben 6-ot. A döntőben egyet sem.

1300.: 2013, Azerbajdzsán (Farid Mammadov – Hold Me)

A legutóbbi jubileum jól sikerült, hiszen a Hold Me megnyerte a saját elődöntőjét, majd a döntőben 47 ponttal lemaradva második lett, azaz Azerbajdzsán második legjobb eredményét érte el. Az elődöntőben Bulgária, Grúzia, Görögország, Magyarország, Izrael, Málta és Románia is 12 pontot adott a dalnak, a döntőben – Romániát kivéve – csatlakozott ehhez a csapathoz még Ausztria, Litvánia, Montenegró és Oroszország is. Azerbajdzsántól a Kedvesem nem kapott pontot.

Ezen kívül bezsebelte a Fellépők Díját is.

1400.: 2016, Magyarország (Freddie – Pioneer)

Az 1400-adik Eurovíziós színpadra vitt dal a Pioneer. A fenti listából látszik, hogy vegyes előjel ez: volt győztes, az adott ország legjobb eredménye, de legutolsó és az adott ország legrosszabb eredménye is. Na meg minden a kettő között. Reméljük, hogy a lengyel vagy holland mintát követi Freddie.

Hozzászólások
Ugrás