ESC Hungary

Eurovízió 2017

Hollandia dalbemutatót rendez

Hollandiát a három lánytestvér –Lisa (1994. június 21.) és az ikrek, Amy és Shelly Vol (1995. október 18.)–, azaz az O’G3NE csapata fogja képviselni. A trió már egy kisebb karriert épített fel hazájukban.
Minden a 2007-es évben kezdődött, amikor a Junior Eurovíziós Dalfesztivál nemzeti döntőjét saját szerzeményű dalukkal megnyerték. Az „Adem in, adem uit” című daluk a nemzetközi versenyen csak a 11. helyre volt elég.
2008-ban kiadták az első stúdióalbumukat.
2014-ben megnyerték a The Voice holland verzióját. Ezóta állnak szerződésben a BMG lemezkiadóval.
2016 szeptember végén harmadik stúdióalbumuk (We got this) felért a helyi slágerlista csúcsára. Még tavaly év végén a Holland köztelevízió belső választással őket nevezte meg az ország képviseletére.
2017-ben a Lights and Shadows című dal – éppúgy, mint a Magyarország színeiben induló Origo- a kijevi verseny második elődöntőjének első felében kerül színpadra.

2017.03.03 11:30 Hollandia – Lights and Shadows
A dalbemutatót itt nézheted:
https://www.facebook.com/songfestival.avrotros

About Author

Comments
ESC Hungary

2005 óta kutatjuk az Eurovízió titkát!
Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2024

Lépj velünk kapcsolatba!

info[kukac]eschungary[pont]hu

A hobbi költségein kezd túlmutatni az ESC Hungary üzemeltetése, ezért kérünk téged, hogy az Eurovíziós szezon alatti zavartalan működés érdekében támogass minket!

Bővebben itt!

2005 óta kutatjuk az Eurovízió titkát! Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2024

To Top