ESC Hungary

Eurovízió 2016

Lettország: Már készülődnek a Supernova 2016-ra

Tudósító: Mádi Sándor
Forrás: eurovision.tv

Legutóbb Aminata képviselte az országot és egészen a 6. helyig jutott, mely 2005 óta az ország legjobb eredménye. A Balti-ország 2016-ban is a Supernovát használja a megfelelő előadó és dal megtalálásában: a lett köztelevízió várja az énekeseket és dalszövegírókat 2015. november 1.-ig, azonban fontos kritérium, hogy csakis lett állampolgárok pályázhatnak.

A nevezett előadók közül az élő versenyben részt vevő 20 főt egy professzionális zsűri fogja kiválogatni, azonban az énekesek nevei titokban maradnak egészen január végéig.

A tervek szerint januárban, a hónap két utolsó vasárnapján két dokumentumfilm lesz levetítve az előkészületekről, míg az élő showműsorok februárban lesznek megtartva, szintén vasárnapi napokon. A végső győztest a zsűri és a közönség közös döntése alapján határozzák meg.

About Author

Comments
ESC Hungary

2005 óta kutatjuk az Eurovízió titkát!
Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2024

Lépj velünk kapcsolatba!

info[kukac]eschungary[pont]hu

A hobbi költségein kezd túlmutatni az ESC Hungary üzemeltetése, ezért kérünk téged, hogy az Eurovíziós szezon alatti zavartalan működés érdekében támogass minket!

Bővebben itt!

2005 óta kutatjuk az Eurovízió titkát! Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2024

To Top