Napi Eurovízió 2016

Napi Eurovízió 2016: Spanyolország

Spanyolország: Barei a spanyol válogató előtt (c) Raúl Tejedor - RTVE

Tudósító: Peterman Róbert
Forrás: eurovision.tv

A madridi énekes-dalszerző Barei 15 éves pályafutása során két lemezt jelentetett meg. A spanyol dalválasztó megnyerése óta élvezheti a rivaldafényt, versenydala a Say Yay! három különböző apropóból is elérte az iTunes spanyol listájának első helyét januári megjelenése óta.

Barei, vagyis Barbara Reyzábal 1982-ben született Madridban. 15 éves karrierjét és két megjelent albumát (Billete para no volver, Throw The Dice) leginkább a brit pop, soul és funky hatása járja át, valamint olyan előadók inspirálták, mint Michael Jackson, Stevie Wonder, a One Republic, a Maroon 5, Sia és Pink.

Barei az ének mellett gitározni és zongorázni tanult. 18 évesen részt vett a Benidrom Dalfesztiválon, majd ezután Miamiba költözött, ahol elkezdte első dalait felvenni. Spanyolországba való visszatérése óta leginkább kisebb helyeken turnézott, tavaly fellépett a marbellai Starlite fesztiválon. Barei legfőképp angolul szerez dalokat és énekel. Más előadók számára is írt már dalokat, mint például Malú vagy Edurne, de a japán May J is kapott tőle dalt.

Dalának üzenete igen pozitív: az álmaink eléréséért, saját magunk boldogságáért küzdeni kell, de sosem szabad feladnunk. Több ezer mérföld van még előttünk a végéig, és nem tudjuk, hogy mi vár ránk, még ma kell tanulnunk a tegnap hibáiból. Több ezer sebet szerzünk a harcok során, rengetegszer hibázunk, hogy megtaláljuk a helyes utat. Kiabálj minél hangosabban, Te vagy az, aki sosem hal meg, hegyeket mászol meg, és most követed az álmaidat.

Az egyik kedvencem idén. Barei hihetetlenül energikus, nagyon passzol hozzá ez a tempós dal. Az egyetlen dolog, ami aggodalomra adhat okot, hogy Barei kicsit többet ad majd bele a kelleténél, nem túl szépen fogalmazva túltolja. Mindenesetre sok sikert kívánok neki!

 

Hozzászólások
Ugrás