Napi Eurovízió 2017

Napi Eurovízió 2017: Ausztria

Nathan Trent énekes és zeneszerző, a pop és az r’n’b műfajában érzi otthon magát. Saját szerzeményével indul a 2017-es Eurovíziós Dalfesztiválon a “Running on Air” című dallal.

Nathan Trent 1992-ben született Innsbruckban. Anyja olasz, apja pedig osztrák, így kétnyelvű környezetben nevelkedett. Három éves korában kezdte a hegedű- és zongoraleckéket, a városi színházban többször is játszott gyerekként. Sok osztrák és német tehetségkutatós szereplés után Bécsbe költözött, ahol a Zeneművészeti Egyetemen, az alapképzést 2016-ban fejezte be.

Nathan már 11 éves kora óta foglalkozik zeneszerzést. Az idei versenydalának megírásában Bernhard Penzias segített, akinek már 30 éves tapasztalata van a zeneiparban.

A dal a reményről , az önmagunkba vetett hitről és a kitűzött célok eléréséről szól. Fellépés előtt fél órát jógázik, ez le tudja nyugtatni. Speciális technikája van a fellépés előtti beéneklésre, és két üveg szódát is meg szokott inni fellépés előtt.

Régóta futok már, mert van pár dolog, amit meg akarok nézni. Találkozni néhány emberrel, akik azért voltak, mert hittek bennem.
Átveszek tőlük minden olyan nehézséget, ami arra emlékeztet, amiért harcoltam, ezért élek, nem adom fel, amíg be nem viszem a végső találatot. Hé, ha lenyomsz, én majd felkelek. Ha vízbe akarsz fojtani, úgy fogok úszni, mint egy bajnok. Vannak jó időszakok és rosszak, de ez nem érdekel engem, mert a levegőn futok.

Amilyen kis könnyed dallama van a Running on Air című dalnak, annál súlyosabb a dalszövege. Amíg nem figyeltem a dalszövegre, sokkal könnyebb és vigasztalóbb hangvételt képzeltem el hozzá. Így kicsit furcsa számomra, hogy miért épp az ellenségekkel való óriási harcot írták a dalszövegbe ehhez a kis laza és vidám dalhoz. Szerencsére pont annyira könnyed, hogy ne legyen idegesítő. Nathannek elég lesz párszor belekacsintania a kamerába, hogy döntős lehessen.

Forrás: eurovision.tv

Hozzászólások
Ugrás