ESC Hungary

Napi Eurovízió 2017

Napi Eurovízió 2017: Észtország

2015 után ismét egy duóval próbál szerencsét Észtország az Eurovíziós Dalfesztiválon. A páros tagjai ismerősek lehetnek a verseny szerelmeseinek, hiszen Koit Toome és Laura is szerepelt már korábban Európa legrangosabb zenei megmérettetésén. Koit 1979. január 3-án született Tallinnban, pályafutását a Code One nevű formáció tagjaként kezdte. 1998-ban „Mere Lapsed” című dalával 12. helyen végzett az Eurovízión Birminghamben. Mindjárt ebben az évben megjelent első szólóalbuma is, mely nagy sikereket ért el. 2000 óta különféle zenei színdarabokban lép fel, hogy csak egy párat említsünk: Az operaház fantomja, Nyomorultak, Hair. 2003-ban nagyon közel került ahhoz, hogy ismét kijusson az Eurovízióra, de akkor végül meg kellett elégednie a második helyezéssel. 2007-ben sem sikerült neki a visszatérés, ekkor hetedik lett a nemzeti válogató döntőjében. A duó másik tagja, Laura 29 éves, Tartuban született, hazája egyik legsikeresebb énekese. Nagyon sok versenyen vett már részt, többségüket meg is nyerte. Sokszínű énekesnő, de leginkább a pop, techno és a jazz világában érzi otthon magát. Zenei tanulmányait Észtországban, Amerikában és Németországban folytatta. A 2005-ös kijevi Eurovízión a Suntribe nevű lánycsapat tagjaként sajnos nem sikerült bejutnia a döntőbe. 2007-ben, 2009-ben és 2016-ban is próbálkozott a visszatéréssel és bár mindhárom alkalommal nagyon közel került a győzelemhez az álma végül csak idén teljesült.

Észtország idei dalának címe „Verona”, melynek szerzője Sven Lõhmus. A dal megírásának alapötlete akkor született meg, amikor Sven Veronában töltötte szabadidejét. A 44 éves zeneszerző írta a Suntribe (2005), Urban Symphony (2009) és Getter Jaani (2011) dalát is, ezenkívül több, mint 100 szerzeménye szerepelt az észt rádiók toplistáinak legjobbjai között. Sikerességét mi sem bizonyítja jobban, hogy munkásságáért 10 díjat is nyert már hazájában. Shakespeare Rómeó és Júliájához hasonlóan a „Verona” is szomorúan végződik, de arra ösztönöz minket, hogy ebben a mai, nyugati-típusú, rohanó világban tartsuk meg a jó emlékeinket és éljük őket újra.

Személyes vélemény: Az észtekben idén sem csalódtam, most is egy nagyon jó dalt kaptunk tőlük, bár úgy érzem, hogy ebből többet is ki lehetett volna hozni. A dal közepén lévő gyors rész nagyon tetszik, itt várnám el azt, hogy a produkció eggyel magasabb fokozatra kapcsol majd, de mégsem. Sajnos engem a sok „oh-oh-oh-oh” zavar egy kicsit, ehelyett kitalálhattak volna valami egyedibbet is. A második elődöntő nagyon kiegyenlített, igazán nehéz megtippelni a továbbjutókat. Úgy gondolom, hogy itt minden az élő előadásokon fog múlni. A döntőbe jutás szerintem nagyon kétesélyes, de az utolsó helyeken azért valószínűleg továbbjutnak majd. Pontszám: 8/10.

Forrás: eurovision.tv, esckaz.com

About Author

Comments
ESC Hungary

2005 óta kutatjuk az Eurovízió titkát!
Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2024

Lépj velünk kapcsolatba!

info[kukac]eschungary[pont]hu

A hobbi költségein kezd túlmutatni az ESC Hungary üzemeltetése, ezért kérünk téged, hogy az Eurovíziós szezon alatti zavartalan működés érdekében támogass minket!

Bővebben itt!

2005 óta kutatjuk az Eurovízió titkát! Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2024

To Top