Blog

Napi Junior Eurovízió 2015: Málta

Szerkesztő: Bakkay Levente
Forrás: junioreurovision.tv

Málta, a verseny tavalyi rendezője már nyáron kiválasztotta indulóját Destiny Chukunyere személyében, de a dalt csak később mutatták be.

Destiny 13 éves, de már nagyon sok verseny áll a háta mögött, nyert már díjakat Olaszországban, Macedóniában és természetesen Máltában is. A júniusi nemzeti döntő megnyerése után ő indulhat az ezévi Junior Eurovíziós Dalfesztiválon. Példaképei Aretha Franklin és Beyoncé.

A dal szerzői Elton Zarb és Matt “Muxu” Mercieca, akik több máltai dalért is felelősek: The Start (JESC 2013), Diamonds (JESC 2014) és a Warrior (ESC 2015). Maga a dal arról szól, hogy szeresd magad, és ha követed a szíved és megbízol magadban, akkor az álmaid valóra válnak.

Most jöjjön az ESCHungary zsűrije.

Judit: Több negatív véleményt is olvastam Destinyről és a daláról, de ez esetben szembe megyek az árral. Egy igazi kis gospel énekesnő áll majd a színpadra Málta színeiben. Bár kétségtelen, hogy az elúlt két évben az ország két remek előadót delegált, két éve nyerni is tudtak, így nyilván nagy a teher, de szerintem Destiny van annyira magabiztos, hogy könnyedén veszi majd az akadályokat. Pont: 8/10

Imi: Egy újabb példány a tehetségkutatók castingjából. De legalább ritmusos, hangulatos, és egészen szépen van kidolgozva a dal. Destiny hangja kétség kívül nagyon jó, szerintem szép eredményt fog elérni. Pont: 8/10

Robi: Erősen érződik Cee Lo Green hatása. Ettől függetlenül eddig az egyik legjobb, amit hallottam a mezőnyből (az értékeléskor hallom először a dalokat). A refrén határozottan tetszik, nagyon fülbemászó, vidám kis dal. A kislány hangja is remek, később még sokra viheti, ha foglalkozik a hangjával. Pont: 8/10

Levi: Én is szembemegyek az árral, de negatív irányban. Destiny hangja nagyon jó, ehhez kétség sem fér. De a dal sajnos annyira Cee Lo Green – Forget You koppintás, hogy az már fáj. Nagyon nem szeretem az ennyire utánzós dalokat, de Destiny hangja miatt nem tudok nagyon rossz pontszámot adni rá. A listám alsó felében található. Pont: 4,5/10

Átlag: 7,125/10

Eddigi eredmények:

  1. Ausztrália: 7,375
  2. Málta: 7,125
  3. Bulgária: 6,5
  4. Hollandia: 6,25
  5. Írország: 6,125
  6. Albánia: 5,5
  7. Fehérorszország: 5,5
  8. Grúzia: 4,75
  9. Macedónia: 4

 

Holnap Montenegró dalával ismerkedünk meg részletesebben, ne hagyjátok ki! Szavazni is még mindig lehet a verseny kezdetéig.

Hozzászólások
Ugrás