Eurovízió 2016

Románia március 6-án választja ki dalát!

A Voltaj győzelme a 2015-ös nemzeti döntőn

Tudósító: Mádi Sándor
Forrás: escbubble.com

Románia egyike azon sikeres országoknak, melyek már évek óta sikerrel veszik az elődöntős akadályt és mindig a döntőben landolnak dalaik. Legutóbb a Voltaj banda a döntő 15. helyéig juttatta ez az országot a De la capat című dalával.

A román TVR idén is megtartja jó szokását, bízva a további sikerekben, és a Selecția Națională-t alkalmazza a dal kiválasztásában.

A román nemzeti válogatóműsor több szakaszból áll:

2016. január 18. – február 7.: Pályaművek beküldése

2016. február 11. – a 12 legjobb dal bejelentése, melyet egy zsűri válogatott ki

2016. március 4. – Elődöntő

2016. március 6. – Döntő

Az elődöntőből 4 dalt választ ki a zsűri, míg a közönség további kettőt, így összesen 6 produkció jut be a nemzeti döntőbe, ahol viszont már csak és kizárólag a telefonos szavazás dönt.

Minden előadót és dalt örömmel fogadnak a TVR-nél, függetlenül attól, hogy román állampolgár vagy sem.

Hozzászólások
Ugrás