ESC Hungary

Eurovízió 2021

12 résztvevős lesz a 2021-es francia nemzeti döntő

A Francia Televízió bejelentette, hogy 12 résztvevővel rendezik meg az Eurovízió Franciaország – Rajtad múlik! című nemzeti döntőt a 2021-es Eurovízióra.

Franciaország delegációvezetője – aki egyben a szórakoztató és varietéműsorok osztályának vezetője is – elmondta, hogy ez a verseny egy új koncepción alapul, melyet a Francia Televízió és a Francia Televízió Stúdiói közösen alkottak meg. „12 erőteljes dalt választottunk be a többszáz javaslat közül. Egy olyan eredeti szavazási szabályt készítettünk, ami a közönség akaratát jobban fogja tükrözni. Kétfordulós lesz a szavazás, a közönség mindkettőben részt fog venni. A tíztagú zsűri fele külföldi lesz, a zsűri tagjai ‘az élet mindenféle területéről’ fognak érkezni. Sok rajongó követi a nemzeti döntőket Európa szerte. Reméljük, hogy ezzel az új koncepcióval meg lesznek elégedve.”

A nemzeti döntőn több műfaj is képviselteti magát: pop, elektronikus zene, hagyományos francia sanzon és urban music. Büszkén támogatják akár a tengeren túli fiatal tehetségeket is. Korzikai és tahiti nyelvű dalokat is hallhatunk majd. A nemzeti döntőt 2021 januárjában fogják megrendezni.

A résztvevők:

  1. LMK – Magique
  2. Ali – Paris Me Dit
  3. Casanova – Tutti
  4. Barbara Pravi – Voilà
  5. Cephaz – On A Mangé Le Soleil
  6. Amui – Maeva
  7. Andriamad – Alléluia
  8. Philippine – Bah Non
  9. Juliette Moraine – Pourvu Qu’on M’Aime
  10. 21 Juin Le Duo – Peux-Tu Me Dire?
  11. Terence James – Je T’Emmènerai Danser
  12. Pony X – Amour Fou

(escxtra.com)

About Author

12 résztvevős lesz a 2021-es francia nemzeti döntő
Comments
ESC Hungary

2005 óta kutatjuk az Eurovízió titkát!
Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2024

Lépj velünk kapcsolatba!

info[kukac]eschungary[pont]hu

A hobbi költségein kezd túlmutatni az ESC Hungary üzemeltetése, ezért kérünk téged, hogy az Eurovíziós szezon alatti zavartalan működés érdekében támogass minket!

Bővebben itt!

2005 óta kutatjuk az Eurovízió titkát! Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2024

To Top