ESC Hungary

Eurovízió 2016

43 ország képviselteti magát Stockholmban!

Tudósító: Mádi Sándor
Forrás: eurovision.tv

A 2016. évi Eurovíziós Dalfesztivál lesz az elmúlt évek legnagyobb létszámú dalversenye, összesen 43 ország vesz részt rajta, akárcsak 2008-ban és 2011-ben.

Ukrajna egy év, míg Bosznia-Hercegovina 3 év kihagyás után tér vissza az Eurovízió színpadára. Kiemelendő, hogy mindkét ország 100%-os döntőbe jutási rátával rendelkezik. Rajtuk kívül Horvátországot és Bulgáriát is újra köszönthetjük a résztvevők listáján. A bolgárok nemrég rendezték meg a 13. Junior Eurovíziós Dalfesztivált, melyet Málta indulója nyert meg.

Habár tavaly még úgy volt, hogy Ausztrália csak a 60. jubileumi versenyen vesz részt, idén úgy döntöttek az EBU-nál: engedélyezik a szereplést. Hozzá kell tenni azonban, hogy idén már a két elődöntő egyikében is részt kell vegyenek, nem lesznek automatikusan döntősök, mint 2015-ben.

Egy év sem telik el, hogy ne ünnepelhetnénk egy újabb évfordulót: 2016-ban lesz a 30. évfordulója, hogy az izlandiak először részt vettek a dalversenyen.

A 2016-os verseny résztvevői:

  • Albánia
  • Ausztrália
  • Ausztria
  • Azerbajdzsán
  • Belgium
  • Bosznia és Hercegovina
  • Bulgária
  • Ciprus
  • Csehország
  • Dánia
  • Észtország
  • Fehéroroszország
  • Finnország
  • Franciaország
  • Grúzia
  • Görögország
  • Hollandia
  • Horvátország
  • Izland
  • Írország
  • Izrael
  • Lengyelország
  • Lettország
  • Litvánia
  • Magyarország
  • Málta
  • Moldova
  • Montenegró
  • Nagy-Britannia
  • Németország
  • Norvégia
  • Olaszország
  • Oroszország
  • Örményország
  • Románia
  • San Marino
  • Spanyolország
  • Svájc
  • Svédország
  • Szerbia
  • Szlovénia
  • Macedónia
  • Ukrajna

About Author

Comments
ESC Hungary

2005 óta kutatjuk az Eurovízió titkát!
Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2024

Lépj velünk kapcsolatba!

info[kukac]eschungary[pont]hu

A hobbi költségein kezd túlmutatni az ESC Hungary üzemeltetése, ezért kérünk téged, hogy az Eurovíziós szezon alatti zavartalan működés érdekében támogass minket!

Bővebben itt!

2005 óta kutatjuk az Eurovízió titkát! Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2024

To Top