ESC Hungary

Chanel - Spanyolország
Eurovízió 2022

A Big 5 második körös próbája

Chanel - Spanyolország

Reggel tízkor elkezdődött a Big 5 második körös próbája. A sajtó már élőben követhette az eseményeket így mi is betekintést kaptunk a teljes produkciókba.

Az EBU szabályai szerint a próbákról hang és képfelvétel nem készülhet, így összefoglalónk is szigorúan csak írásban történik az Eurovíziós Dalfesztivál hivatalos Youtube csatornájára közzétett tartalmak felhasználása segítségével.

Franciaország

Alvan és Ahez színpadképe nem sokkal tér el a nemzeti válogatós produkciótól. A fények, a színek, a kamera mozgások nagyon jól lettek kitalálva, igaz a teljes produkciót nézve néhol túl zavaros lehet a szemnek. A hangok rendben vannak az egész dal alatt. Idén is jó helyezésre számíthat a tavalyi 2. helyezett ország.

Olaszország

Az olaszoknál nagyon döcögősen indult a próba. Blanco nem igazán találta a hangokat az első két nekifutásra, a harmadik felvétel kezdetére lehet talán azt mondani, hogy megérkezett. Kicsit azt az érzést keltette, hogy ha Mahmood egyedül adná elő a dalt, az sokkal teljesebb lenne. A színpadkép illik a produkcióhoz habár néhol lehetne kicsit intimebb az atmoszféra hisz egy nagyon érzelmes dalszövegről van szó és a köztük lévő hatalmas színpadtér nem tesz ennek igazságot.

Egyesült Királyság

Az Egyesült Királyság ismert arról, hogy saját színpadelemekkel készül. Az alagút Surie előadásában, a tavalyi trombiták, idén pedig egy nagy építmény Sam Ryder számára. Természetesen a nagysága miatt a kezelése sem könnyű, hisz a próbák alatt nem egyszer csúszott bele a színpadképbe, ahogyan épp mozgatja a stáb az elem bizonyos részeit. Sam vokálja sem volt feltétlenül tökéletes. Amennyiben ezeket a hibákat sikerül javítani, akkor az Egyesült Királyság nagyon jó helyezésre számíthat.

Spanyolország

Sokan tartottak attól, hogy a preparty-kon és a Benidormfest-en látott koreográfia unalmassá fog válni a döntőre. Azonban látva a teljes produkciót biztosíthatunk mindenkit arról, hogy ez nem így lesz. A tradicionális spanyol gyökereket idéző kosztümök és a produkcióhoz hozzáadott spanyol elemek teljessé teszik a dalt. Lesz jó pár meglepetés is amiről többet nem árulhatunk el.

https://www.youtube.com/watch?v=bCpd68vC_Go

Németország

Malik Harris egy sokkal letisztultabb színpadképet hozott magával Németországból mint amit a nemzeti válogatón láthattunk. A home concert sorozaton látott, hangszerekkel játszós ötletet követték, ezzel is megmutatva az előadó tehetségét. Jobban át tudja adni a dal mondanivalóját, az érzelmeket, viszont a Big 5 mezőnyében még mindig ez a „leggyengébb” produkció.

https://www.youtube.com/watch?v=H6RZwvo79qk

About Author

A Big 5 második körös próbája
Comments
ESC Hungary

2005 óta kutatjuk az Eurovízió titkát!
Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2024

Lépj velünk kapcsolatba!

info[kukac]eschungary[pont]hu

A hobbi költségein kezd túlmutatni az ESC Hungary üzemeltetése, ezért kérünk téged, hogy az Eurovíziós szezon alatti zavartalan működés érdekében támogass minket!

Bővebben itt!

2005 óta kutatjuk az Eurovízió titkát! Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2024

To Top