ESC Hungary

A Dal 2017

A Dal 2017: Egy kép a színpadról

Küldött egy képet az MTVA A Dal 2017 színpadáról. Aki valamilyen oknál fogva nem látta volna a tavalyi versenysorozatot, annak újdonság lesz, hogy

az idei évadra megújult díszlet, látvány és világítás várja a versenyzőket és a nézőket, és minden produkció más-más képi világgal jelenik meg a színpadon. Ebben olyan egyedi technikai megoldások is segítenek, mint a direkt a műsor számára gyártott, forgótükrökkel felszerelt lámpapanel.

A közleményben nagyon érdekes módon egyszer sem szerepel az Eurovízió szó, ezért ismerjük meg a műsor célját:

A Dal célja, hogy a nézőkkel együtt keresse meg Magyarország dalát, amit 2017-ben az egész ország együtt dúdol majd. Az első élő válogató adás szombat este 19.30-kor kezdődik a Duna televízión.

Mi tesszük hozzá, hogy A Dal 2017 nyertese képviselheti hazánkat a soron következő 62. Eurovíziós Dalfesztiválon Kijevben. Akik részt szeretnének venni a szavazásban, azoknak a tavalyihoz képest másik alkalmazást kell letölteni, bár a tartalom hasonló, de a regisztráció könnyebb.

A Duna csatornán január 14-én induló műsorhoz kapcsolódóan egy olyan okostelefonos alkalmazás készült, mellyel a nézők minden, a közmédiában műsorra tűzött szavazós műsorban szavazhatnak a jövőben, a Médiaklikk+ applikáció A Dal 2017 indulásával debütál. Újdonság, hogy A Dal közönsége a már meglévő közösségi oldalakon használt felhasználónevükkel és jelszavukkal is bejelentkezhetnek (Facebook, Google, Twitter), így a Médiaklikk+ akár külön regisztráció nélkül, egyszerűen használható.

A szombati kezdésre érdemes felkészülni már most: el kell dönteni, hogy az ingyenes alkalmazással, vagy az alapdíjas sms-sel akarunk-e részt venni a műsor alakulásában. Utóbbival a show vége felé a szimpátia szavazáson maximum 20 szavazatot lehet elküldeni egy produkcióra, az alkalmazással csak egyszer lehet. Részletek itt:

A Dal 2017: A szabályok nem változnak, átnevezték a középdöntőt

Van még másik két kép is, de itt még a próbák előtti felkészülés pillanatait láthatjuk.

(c) MTVA

(c) MTVA

Az MTVA Médiaklikk Plusz applikációja az alábbi linkeken érhető el:
iOSAndroidWindows Phone

Forrás: MTVA

About Author

Comments
ESC Hungary

2005 óta kutatjuk az Eurovízió titkát!
Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2024

Lépj velünk kapcsolatba!

info[kukac]eschungary[pont]hu

A hobbi költségein kezd túlmutatni az ESC Hungary üzemeltetése, ezért kérünk téged, hogy az Eurovíziós szezon alatti zavartalan működés érdekében támogass minket!

Bővebben itt!

2005 óta kutatjuk az Eurovízió titkát! Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2024

To Top