ESC Hungary

A Dal 2017

A Dal 2017: Szabyest lehet a következő kieső

Észrevették olvasóink, hogy Szabyest A Dal 2017-re nevezett Szerelem kell című dalát már 2016 nyarán, egészen pontosan július 27-én már előadta egy klubban, illetve az előadó Facebook oldalán is beszédtéma volt még annak a hónapnak a végén. Az egyik olvasónk elküldte egy levélben az MTVA-nak a kérdéses videó linkjét, de a válaszban azt kapta vissza, hogy a kérdéses videót törölték, és nem tudják beazonosítani a problémát okozó versenydalt, ezért pontosítást kérnek.

Idézzük fel A Dal 2017 pályázati feltételeinek első pontját:

1. A benevezett dal (sem a szövege, sem a zenéje) nem kerülhetett kereskedelmi forgalomba vagy média-felületre (televízió, rádió, internet), illetve nem hangozhatott el nyilvános előadás keretében 2016. szeptember 1. előtt.

 

Törölték a videót, mert a feltételezésem szerint tudomása jutott a pályázati anyagot beküldők körében is ez a tény, már nem elérhető sem a videó, sem a kérdéses Facebook oldal. Olvasóink készítettek képernyőmentést, illetve lementették a videót is.

Nekünk nem tisztünk az, hogy bárkinek is ártsunk, csupán a verseny tisztasága és szabályossága a legfőbb cél. Az Eurovízió rajongói ilyen időszakban nagyszerű munkát végeznek azzal, hogy a közösség erejét használva kiszűrje a szabálytalankodókat.

Sajnos voltak már korábban is olyan versenyzők, akiknek elmondásuk szerint nem volt tudomásuk, hogy valaki már feltöltötte korábban a versenyre szánt dalt a Soundcloudra. Vagy emlékezzünk vissza a 2009-es dalkijelölés nehézségeire, amikor visszalépett Tompos Kátya a magányos csónak című dallal, mert nem ér rá, vagy Zentai Márk, a legutoljára How we Party címre keresztelt dallal, mert ezt az ESC Today olvasói kiszúrták, hogy a svéd Big Brotherben már elénekelték ezt a dalt 2 évvel ezelőtt. Így sikerült nagy nehezen Ádok Zolit versenybe küldeni.

Foglaljuk össze:

  • Szabyest menedzsmentje tisztában kellett hogy legyen azzal, hogy az énekes milyen dalokat ad elő egy koncerten, nyilván láthatták a videófelvételt készítő rajongókat is.
  • Az eset kitudódása után el akarnak minden nyomot tüntetni a YouTube-ról és a Facebookról azért, hogy nehezebb lehessen bizonyítani a visszaélést.
  • Az MTVA nem szűrte ki megfelelően azokat a pályázatokat, akik a pályázók tudta vagy tudta nélkül vétenek A Dal 2017 szabályai ellen. Volt már korábban olyan kifogás a kizárás hírére, hogy egy dal külföldi szerzői nem világosították fel az előadó menedzsmentjét arról, hogy már más országba is eladták ezt a szerzeményt (ez a Big Brotheres eset fentebb említve), vagy a menedzsment tudta nélkül töltötte fel valaki a YouTube-ra, vagy más megosztó oldalra (ez szokott lenni a gyakoribb hiba).
  • Az MTVA informatikusai nem tudják visszaellenőrizni a YouTube-ról letörölt videót.

Mindig sajnálatos dolog ilyen esetről beszámolni, és sajnáljuk, hogy ez előfordulhatott. Illetve sajnáljuk, hogy a szervezők és a menedzsment hibájából most Szabyesten csattanhat az ostor, hacsak nem ő maga kezeli a Facebook oldalát. Kíváncsian várjuk a fejleményeket és az MTVA reagálását.

Forrás: eschungary.hu, youtube.com, facebook.com

2017.01.04. 9:21
Az MTVA-nak meg kell vizsgálni a dal megjelenését, az előadás módját, az elénekelt dal verzióját, hogy minden kétséget kizáróan megalapozott legyen a szabálytalanság ténye. Az MTVA már vizsgálja az esetet.

2017.01.04. 17:03
Szabyest eltűnt a mediaklikk.hu oldalról.


2017.01.04. 17:41
Az MTVA közönségszolgálatára és a Dal produkcióhoz érkezett bejelentések alapján tudomásunkra jutott, hogy Szabyest szerzeménye szeptember 1. előtt nyilvános lett, így a dalverseny hazai és nemzetközi szabályainak értelmében a versenyben nem léphet színpadra. A „Szerelem kell” helyett a szakmai zsűri listáján a soron következő dal kap lehetőséget: a Rocktenors „Ősz” című szerzeménye.
Forrás: ots.mti.hu

About Author

Comments
ESC Hungary

2005 óta kutatjuk az Eurovízió titkát!
Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2024

Lépj velünk kapcsolatba!

info[kukac]eschungary[pont]hu

A hobbi költségein kezd túlmutatni az ESC Hungary üzemeltetése, ezért kérünk téged, hogy az Eurovíziós szezon alatti zavartalan működés érdekében támogass minket!

Bővebben itt!

2005 óta kutatjuk az Eurovízió titkát! Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2024

To Top