ESC Hungary

A Dal 2018

A Dal 2018: A zsűritagok záróbeszédei

A Dal 2018 zsűrije. (c) MTVA Kaszner Nikolett

Both Miklós: Én megmondom őszintén, hogy ezzel az összetételű döntővel a magam részértől egy üzenetet szerettem volna megfogalmazni. Azt gondolom, hogy a mostani döntőben legalább három olyan formáció van, akik nem azért jöttek ebbe a műsorba, mert ők az Eurovízióra szerettek volna kijutni, hanem egész egyszerűen a rendszerből adódik az egyébként eléggé önsorsrontó helyzet, hogy aki nem felel meg a zeneipar egyébként művészileg eléggé szűkre szabott rendszerének, az egész egyszerűen egy buborékba kerül, és nem tud eljutni a nagyközönséghez. Nekem megdöbbentő volt néznem az elmúlt öt hétben azt, hogy tipikusan nem rádióbarát formációk ezalatt a hat hét alatt micsoda ívet jártak be, bizonyítva azt a meggyőződésemet, hogy nem azért nem népszerűek ezek a formációk, mert nem tudnának népszerűek lenni, hanem egész egyszerűen a rendszerből adódóan nem lehetnek népszerűek. A magam részértől az elmúlt hetekben a zsűrizésem többek között arról szólt, hogy ezeket az embereket, ezeket az ihletett produkciókat a nagyközönséggel összekössem. Azonban azt gondolom, hogy a zsűri felelőssége az is egyébként, hogy a legjobb dalszöveget nem annak a formációnak adja, aki a legjobban táncol, ugyanolyan fontos része az, hogy mondjuk a négyet olyan produkciókból válassza ki, akik egy nemzetközi popszínpadon valóban értelmezhetőek. Ezzel nem azt mondom, hogy nem mehet metál, világzene, dzsezz, bármi a nemzetközi színpadokra, csak egész egyszerűen szükség van hogy rendelkezzenek azzal a csavarral, azzal a plusz showelemmel, amitől ez értelmezhető ott kint. Azt gondolom, ahhoz hogy megbízhatóan magas helyezést érjünk el a nemzetközi színpadokon és itt is a műsorban, évről-évre emelkedjen a színvonal, a kiválasztás folyamatát is át kellett valamilyen módon alakítanunk, és a szolgai termelést végző emberekkel szemben a bátor, ihletett produkciókat kellett segítenünk. A zeneipar üzletemberével szemben több művészre volt szükségünk, és van szükségünk a jövőben is. Nem azt mondom hogy művészkedésről kell szólnia ennek a műsornak, de az arányokat meg kell találnunk. Azt gondolom, ha ez így marad, akkor a műsor izgalmát tovább tudjuk növelni a elkövetkezendő években, valamint megpályázhatjuk akár az első helyet is az Eurovízióra. (Biga 4, Király Viktor 6, Yesyes 8, Dánielfy Gergely 10)

Mező Misi: Amikor felkértek erre a műsorra, nagyon fontos volt és egyfajta garancia volt Both Miklós személye. Ugyanis láttam azt, hogy milyen irányban próbálja a zsűri kollégáival elvinni ezt a műsort. Nem feltétlenül csak a szórakoztatás volt a fontos és a mérvadó, hanem az, hogy beemeljünk számunkra értékes produkciókat is. Egyfajta misszióként fogjuk fel – most már mondhatom többes számban – A Dal műsort, abban a tekintetben, hogy a popdalok és a popelődók mellet olyan fantasztikus előadóknak, zenekaroknak, produkcióknak is teret biztosítsunk, akik nem nagyközönségnek szólnak, vagy még most nem nagyközönségnek. Nehéz volt terelgetni, irányítani ezt az egészet. (AWS 4, Yesyes 6, Király Viktor 8, Dánielfy Gergely 10)

Schell Judit: Nagyon örülök hogy itt lehettem, és a saját szakmámból is valamit hozzá tehettem ehhez a műsorhoz, és outsiderként nekem nagyon fantasztikus volt innen élvezni a stúdióból ezeket a nagyszerű, csodálatos és sokszínű produkciókat, zenekarokat, és előadókat. Mindenkinek nagyon-nagyon gratulálok. Nagyon nehéz ezeket a pontokat kiosztani, tulajdonképpen aki már itt van ezen a színpadon, mindenkinek jár a pont, és azt hiszem, ezt ti is érzitek. Senki nem bántódhat meg, ha esetleg nem kap pontot, mert már az is pont, hogy itt van. (AWS 4, Király Viktor 6, Dánielfy Gergely 8, Yesyes 10)

Frenreisz Károly: Megmondom őszintén, hogy én nagyon nem szeretem ezt a döntő pontozást. Egyrészt azért, mert egy számunkra nagyon kedves sorozat végén vagyunk ami hiányozni fog, jövő szombaton már nem leszünk itt. Ez az egyik, a másik pedig az, hogy én nyolc darab első díjat adnék ki, csak hát ezt nem lehet. Azért hozok egy olyan döntést, ami azt hiszem, hogy ebben a kényszerhelyzetben talán számomra egy olyan spektrumban mutatja meg ezeket a dalokat, amiket szerettem. (Yesyes 4, Leander Kills 6, Dánielfy Gergely 8, Király Viktor 10)

(mediaklikk.hu)

About Author

Comments
ESC Hungary

2005 óta kutatjuk az Eurovízió titkát!
Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2024

Lépj velünk kapcsolatba!

info[kukac]eschungary[pont]hu

A hobbi költségein kezd túlmutatni az ESC Hungary üzemeltetése, ezért kérünk téged, hogy az Eurovíziós szezon alatti zavartalan működés érdekében támogass minket!

Bővebben itt!

2005 óta kutatjuk az Eurovízió titkát! Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2024

To Top