ESC Hungary

Rajongunk

A delegációvezető beszél Magyarország eurovíziós visszalépéséről

Az Oikotimes szúrta ki, hogy a cseh delegációvezető Jan Bors néhány hete készített egy egy órás interjút a legutóbbi magyar delegációvezetővel, Bubnó Lőrinccel, akivel az aktuális pandémiás helyzet megbeszélése mellett téma volt Magyarország korábbi eurovíziós felkészülései és kulisszatitkai, és természetesen az ország visszalépése az Eurovíziós Dalfesztiváltól. Annak ellenére, hogy nincsenek belső információi az okokról, véleménye szerint két dolog játszott ebben szerepet:

„Az egyik a pénz kérdése. Az eurovíziós részvétel sok pénzbe kerül, nem vagyunk nagyon-nagyon gazdag ország. Ha valamit le kell vágni (a büdzséből), és ez nem tesz jót az országimázsnak, akkor szinte biztos, hogy ezt (az Eurovíziót) fogják levágni.

Másrészról, a magyaroknak még mindig időt kell adni, hogy felkészüljenek Nyugat-Európára és az LMBTQ+ közösségre, hogy hogyan fogadják el az embereket.”

Elmondja, hogy szerinte Magyarországon, mint a többi poszt-kommunista országban fontos kérdés az emberek szexuálius orientációja, persze nem az ő korosztályának vagy a fiatalabbaknak, hanem az idősebbeknek. Véleménye szerint néhány generációnak fel kell nőnie még, hogy ez a kérdés a helyére billenjen.

A kérdéses rész a 28. perctől kezdődik.

(Jan Bors YouTube csatornája)

About Author

A delegációvezető beszél Magyarország eurovíziós visszalépéséről
Comments
ESC Hungary

2005 óta kutatjuk az Eurovízió titkát!
Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2024

Lépj velünk kapcsolatba!

info[kukac]eschungary[pont]hu

A hobbi költségein kezd túlmutatni az ESC Hungary üzemeltetése, ezért kérünk téged, hogy az Eurovíziós szezon alatti zavartalan működés érdekében támogass minket!

Bővebben itt!

2005 óta kutatjuk az Eurovízió titkát! Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2024

To Top