ESC Hungary

Eurovízió 2018

A második elődöntő résztvevői is elkezdték a próbákat

A munka ünnepén sem volt megállás: A második elődöntő első felében szereplő 9 ország, vagyis Norvégia, Románia, Szerbia, San Marino, Dánia, Oroszország, Moldova, Hollandia és Ausztrália versenyzői kapták meg a fél órás próbalehetőséget.

A mai próbát a 2009-es Eurovíziós Dalfesztivál győztese, Alexander Rybak kezdte, aki elmagyarázza a That’s how you write a song című dallal, hogy hogyan kell megírni egy dalt. Az énekes egyedül áll a színpadon, dobolást imitál, majd gitározik és zongorázik a levegőben, majd a képernyőre lesznek téve ezek az elemek. Az első refrén előtt négy táncos jelenik meg, egy egyszerű de jó koreográfiával követik Alexandert. A háttér lilában és kékben úszik. A második refrén után előveszi az igazi hegedűjét ami nála alapfelszerelés, ez emlékeztet a 2009-es produkciójára. Fekete és kék szerelést visel, energikusnak tűnik, mosolyog, magabiztos a színpadon. Hangilag jó, de voltak technikai problémák a hanggal. Harmadik nekifutásra már minden sokkal jobb volt.

Norvégia. (c) Thomas Hanses.

Romániát a Humans képviseli, ők a Goodbye című dallal nyerték meg a nemzeti döntőt. Az énekesük egy nagyon szép lila ruhát visel, az együttes többi tagja fehérben van. Az egész csapat részt vesz a koreográfiában és a vokálban is. A színpadon fehér maszkos fekete babák vannak, és van köztük egy fehér baba is, ami azt jelképezi, hogy az élet sötét oldalának is búcsút lehet inteni, és az élet egy fehér és optimista oldalát jeleni meg. Semmi baj nem volt a román próbával, hangilag lenyűgöző. Az énekes és az együttes többi tagjai nagyon jól hangzottak. Nagyon jó próba volt ez!

Románia. (c) EBU/Thomas Hanses

Szerbiát Sanja Ilic & Balkanika képviseli a Nova Deca című dallal. Három férfi és három nő van a színpadon. Két férfi furulyázik és dobol, a másik énekel, a nők szintúgy, szürke ruhát viselnek. A nők éneklés közben lassan mozognak, egy koreográfiát mutatnak be férfi énekessel. Hagyományos színpadi produkciót láthatunk, ez korábbi szerb versenyzőkre emlékeztet. Hangilag elég jók.

Szerbia. (c) EBU/Thomas Hanses

San Marino első próbája következik. Jessika fekete köpenyben egyedül kezd. Két női táncos érkezik és eldobják a köpenyt. Az első refrén után jön Jenifer Brening aki most már Jessikával énekel. A két női énekes megjelenése meglehetősen snassz. A produkció legérdekesebb pontja a négy robot a színpadon. Az egyik olyan szlogeneket tart, hogy „nem vagyok a robotod” meg hogy „hozzám jössz?”. Ez tényleg vicces a produkcióban. Hangilag jók.

San Marino. (c) EBU/Thomas Hanses

Az ebédszünet után a dán Rasmussen áll a színpadon. Ugyanazt a fekete szerelést viseli, mint amit a nemzeti döntőben láthattunk. A 4 vokálosa szintén feketében van. Két vitorlát láthatunk a színpadon és egy emelvényt is. Rasmussen magabiztos, jó a hangja. A produkció végére megérkezik a hó, és fehér zászlót lobogtatnak. Összességében jó próba volt.

Dánia. (c) EBU/Thomas Hanses

A mai hatodik próbáló az a Julia Samoylova, akit már tavaly is kiválasztott Oroszország, de az ukrán hatóságok nem engedték, hogy elérje a kijevi színpadot, mert korábban olyan koncertet adott a Krímben, ahová az ukrán hatóságok engedélye nélkül utazott. Idén az I Will not Break című dallal versenyez. Késve indul a próba mert problémák adódtak a világítással. A színpadon Juliát egy hegy tetején láthatjuk, ami a videoklipjére emlékeztet. A kivetítő különböző dolgokat jelenít meg Julia ruháján, az arcán viszont strasszkövek vannak. A három vokálosa a színpad mellett van. A refrén közben jön egy férfi és egy női táncos, a pár akrobatikus elemeket mutat be. A végén a hídnál átöleli egymást a két táncost és a kamerába belefért Julia is. Mindenki fehérbe öltözött.

Oroszország. (c) EBU Thomas Hanses

A moldáv DoReDos, vagyis Marina Djundiet, Eugeniu Andrianov, Sergiu Mîţa következik az Altice Arénában a My Lucky Day című dallal. A színpadon ajtók és ablakok találhatók. Egy színházi előadásra hasonlít a produkció. Három táncos csatlakozik hozzájuk, ők vokálosok is és mindegyik imitálja az ugyanolyan ruhába öltöztetett énekesek egyikét. Egy erotikus játszma bontakozik ki a színpadon, egyfajta teátrális és komikus módon próbálják elkapni a női énkest. A végére mind a hatan feljönnek a színpadra, mint a korábbi produkciókban. A produkció színpadi rendezője, Fokas Evangelinos azt nyilatkozta az INFE-nek: „Ez egy történet a félreértésekről egy nő és két férfi között. Az ajtók szimbolizálják a fő karakterek személyes terét, az ablakok pedig a gondolataikat, ahogyan a képregényekben láthatjuk a gondolatfelhőket. Amikor a félreértés nevetést okoz, akkor a nevetés megbocsájtássá válik.”

Moldova. (c) EBU/Thomas Hanses

Az Outlaw in Em című dal következik Hollandia képviselőjétől. Waylon county szerelésben látható, a dzsekije fekete és arany színű. Gitárral a kezében énekel, mögötte másik négy férfi gitározik, az egyik dobol. Az énekes egy fokkal magasabban áll az emelvényen a többiekhez képest. A produkció második felére a négy férfi hátra hagyja hangszerét és elkezd az emelvény körül táncolni. A fényekkel voltak bajok, de a hangok és az énekek a helyén voltak.

Hollandia. (c)Ebu Thomas Hanses

Hollandia. (c)Ebu Thomas Hanses

A legfrissebb hírek szerint Ausztrália az egyik legnagyobb favorit. Jessica Mauboy lila mini dresszt visel, és Sasa Jean Baptiste koreográfiájára mozog, ami nagyon egyszerű, nem nagyon hívja fel a figyelmet, csak a végén a pirotechnika. A dal jól hangzik, de nem annyira, mint ahogyan elképzeltem. Jó, de nyilvánvalóan nem egy győztes produkció.

 

Ausztrália. (c) EBU/Thomas Hanses

(infenetwork.net/EBU)

About Author

Comments
ESC Hungary

2005 óta kutatjuk az Eurovízió titkát!
Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2024

Lépj velünk kapcsolatba!

info[kukac]eschungary[pont]hu

A hobbi költségein kezd túlmutatni az ESC Hungary üzemeltetése, ezért kérünk téged, hogy az Eurovíziós szezon alatti zavartalan működés érdekében támogass minket!

Bővebben itt!

2005 óta kutatjuk az Eurovízió titkát! Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2024

To Top