ESC Hungary

Eurovízió 2018

A műsorvezetők már a fedélzeten

Az Eurovízió rajongói minden évben nagy érdeklődéssel várják, hogy felfedjék a verseny műsorvezetőinek kilétét. Az elmúlt években a műsorvezetők létszáma és nemi összetétele szinte minden alkalommal különbözött. 2013-ban a malmöi versenyen például Petra Mede egyedül látta el a műsorvezetői feladatokat, de 2015-ben három női házigazdát kaptunk, míg a tavalyi kijevi versenyen három férfi műsorvezető gondoskodott arról, hogy az Eurovízió nézői jól érezzék magukat.

A lisszaboni verseny műsorvezetőiről már rengeteg pletyka látott napvilágot, azonban a héten végre lehullott a lepel a műsorvezetők kilétéről és véget értek a találgatások. A 63. Eurovíziós Dalfesztiválnak négy női házigazdája lesz, ami eddig egyedülálló a verseny történetében: Daniela Ruah, Catarina Furtado, Sílvia Alberto és Filomena Cautela lesznek a műsorvezetők.

A 34 éves Daniela Ruah hollywoodi színésznő, aki jelenleg az NCIS: Los Angeles című sorozat egyik főszereplője. A gyönyörű híresség Bostonban született, de Daniela öt éves korában a családjával Portugáliába költözött. Pályafutását portugál telenovellákban kezdte, majd a London Metropolitan University hallgatója lett, ahol előadóművészi diplomát szerzett. 2006-ban megnyerte a Dancing with the Stars című televíziós táncverseny portugál változatát. Danielának gyönyörű lábai vannak és használni is tudja. Ezután New Yorkba költözött, hamarosan pedig a fent említett népszerű sorozat színésznője lett. A sorozat jelenleg a 9. évadnál tart.

Catarina Furtado műsorvezető és színésznő, akinek a média a vérében van. Az RTP újságírójának, Joachim Furtadonak a lánya, aki 1974-es szegfűs forradalomról és katonai puccsról való beszámolójáról lett híres. Caterina azonban saját tehetségének köszönheti sikerét. Már 14 éve dolgozik az RTP-nél. Hatalmas élményt nyújt a televíziós tehetségkutató műsorok vezetésével. Ő a portugál The Voice utolsó két évadának női műsorvezetője, amely az RTP legmagasabb rangú műsora. Emellett a 44 éves Catarina volt a 2017-es Festival da Canção egyik házigazdája is. Nem csak kedves és tapasztalt, de gyönyörű nő is.

Silvia Alberto szintén műsorvezető, aki rendkívül otthonosan mozog a színpadon. Nyolcszor látta el a Festival da Canção műsorvezetői feladatait, például akkor is, amikor Suzy vagy a Homens de Luta került ki győztesen a versenyből. Korábban volt a Disney Club műsorvezetője is, de hamarosan az Idol portugál változatának lett a háziasszonya. 2003-ban és 2004-ben a népszerű színész, Pedro Granger mellett vezette az Ídolost. Azóta több tehetségkutatóban is feltűnt műsorvezetőként, legutóbb a Got Talent Portugalban.

Filomena Cautela népszerű komikus, akit Portugáliában mindenki ismer és szeret. Vicces, karizmatikus és barátságos. Filomenát a green room-ban láthatjuk majd. Az Eurovízió világában sem ismeretlen. Tavaly ő volt a portugál pontbejelentő. Emellett pedig a 2017-es Festival da Canção döntőjének harmadik műsorvezetője volt Catarina Furtado és Sílvia Alberto mellett.

Hogy milyen az Eurovízió négy női házigazdával, hamarosan kiderül. A négy gyönyörű nő mindenesetre már készen áll arra, hogy a fedélzeten helytálljon és a világ legnagyobb zenei versenyét vezényelje.

(wiwibloggs.com, eurovision.tv)

About Author

Comments
ESC Hungary

2005 óta kutatjuk az Eurovízió titkát!
Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2024

Lépj velünk kapcsolatba!

info[kukac]eschungary[pont]hu

A hobbi költségein kezd túlmutatni az ESC Hungary üzemeltetése, ezért kérünk téged, hogy az Eurovíziós szezon alatti zavartalan működés érdekében támogass minket!

Bővebben itt!

2005 óta kutatjuk az Eurovízió titkát! Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2024

To Top