ESC Hungary

A Dal 2018

A több mint 350 dalból ez lett a top 30

Ma délelőtt az MTVA ismét egy sajtótájékoztató keretében mutatta be azt a 30 dalt, amik versenyezhetnek A Dal 2018 élő műsor sorozatában január közepétől.

A 2017-es Eurovízió magyar kommentátorai, egyben A Dal 2018 adásainak műsorvezetői, vagyis Rátonyi Kriszta és Fehérvári Gábor Alfréd „Freddie” voltak a házigazdái a mai eseménynek. A sajtótájékoztató legizgalmasabb része a versenyzők színpadra szólítása, ekkor egy rövid részletet is lehetett hallani a versenydalokból. Peti és Sanyi készített pár képet, videót a bejelentésekről és két villáminterjút is.

Lássuk röviden a versenyzőket, mit lehet tudni róluk a Facebookról!

Andy Roll – Nagyváradi születésű, Bukarestben élő énekes, gitáros, zeneszerző és producer.
https://www.facebook.com/AndyRoll15/

AWS – Öttagú modern metal zenekar, 2006 óta két kislemezt és hat klipet készítettek. MTV BRAND:NEW Az év felfedezettje – 2011.
https://www.facebook.com/awszenekar/

Ceasefire X: Egy élő elektronikus zenei projekt, Grey, Disclosure, Usher és Zedd zenéit kedvelik.
https://www.facebook.com/ceasefirexofficial/

Dánielfy Gergely – Debreceni énekes és gitáros, kétszer szerepelt az X Faktorban.
https://www.facebook.com/danielfygergohivatalos/

Fourtissimo – 25 éve alakult, kilenctagú, Príma díjas jazz-rock, funk együttes.
https://www.facebook.com/Fourtissimo/

Gulyás Roland – Zenész, énekes, a 2017-es X Faktor harmadik helyezettje.
https://www.facebook.com/Guly%C3%A1s-Roland-hivatalos-oldala-177126092844604/
És egy bővített mondatban:

Ham ko Ham – A négytagú zenekar Biriből modernizált ősi hangokat szólaltat meg 2011 óta.
https://www.facebook.com/hamkohamhivatalos/

Heincz Gábor ”BIGA” – Énekes, dalszerző, A Dal 2012 – Learning to let go
https://www.facebook.com/gabor.heincz
És egy bővített mondatban:

Horváth Cintia & Balogh Tomi – Journey (Break Your Chains) – Balogh Tomi: Junior Príma Díjas zongorista, zeneszerző. 2015-ben az 50 Tehetséges Magyar Fiatal program egyik tagja (La Femme Magazin). Horváth Cintia: Énekesnő, zenekarvezető; idén februárban a Művészetek Palotájában a X. JazzShowcase-en különdíjas lett zenekarával. Korábban számos hazai énekverseny győztese.

https://www.facebook.com/cintiamusic/
https://www.facebook.com/tomibaloghmusic/

Horváth Tamás – Énekes, zenész, a YouTube-on kívül legutóbb a Sztárban sztár című műsorban szerepelt.
https://www.facebook.com/horvathtamasmusic/

Király Viktor – A Megasztár 2008 győztese, az Eurovízió magyar válogatójában kétszer lépett fel: A Dal 2012 Untried, A Dal 2014 Running out of time
https://www.facebook.com/KiralyViktor/

Knoll Gabi – Énekes, zenész, A Dal 2014 versenyzője volt a Sweet Memories című dallal. Az Egy Másik Zenekar énekesnője.
https://www.facebook.com/gabiknollofficial/

Leander Kills – Metal zenekar, A Dal 2017-ben az Élet című dallal szerepeltek, de a frontember, Köteles Leander korábbi zenekarával A Dal 2015-ben a Lőjetek fel című dalt küldték versenybe. Leander szerezte Keresztes Ildikó Nem akarok többé játszani című dalát A Dal 2013-ban.
https://www.facebook.com/leanderkills/

Living Room – Pál Benjámin projektje, az énekes zenész A Dal 2017-ben a Father’s eyes című dallal versenyzett.
https://www.facebook.com/benjamin.pal.1

Maszkura és a Tücsökraj – A Dal 2016 résztvevői, 2007 óta 6 különleges hangzású albumuk jelent meg.
https://www.facebook.com/maszkuraesatucsokraj/

Maya ‘n’ Peti – Szalma Annamária és Szikszai Péter (ex Bytheway – A Dal 2016) duója. https://www.facebook.com/mayanpeti/

Nene zenekar – Öttagú zenekar Székesfehérvárról.
https://www.facebook.com/nenetheband/

Noémo – Takács Noémi A Dal 2014-ben BülBüls néven versenyzett, a Budapest Voice énekese, 2010 óta az Érsekújvári Rockszínpad tagja.
https://www.facebook.com/buelbuels

Nova Prospect – 2007 ben alakult kecskeméti együttes, 2009-ben jelent meg első nagylemezük.
https://www.facebook.com/NovaProspectHungary/

Peet Project – A Kill your monster című dallal indultak A Dal 2017-ben.
https://www.facebook.com/peetproject/

Polgár Odett – A Dal 2014 Ne engedj el, A Dal 2016 Stardust. Fonogram díjat nyert 2013-ban.
https://www.facebook.com/odettOFFICIAL/

SativuS – 2002-ben alakult együttes, első albumunk 2012-ben jelent meg.
https://www.facebook.com/Sativus/

Süle Zsolt – Az ÉSTE formáció dalszerzője.
https://www.facebook.com/%C3%89STE-S%C3%BCle-Tr%C3%B3cs%C3%A1nyi-1552016511728195/

Szőke Nikoletta, Kökény Attila, Szakcsi Lakatos Róbert – A csapat az Életre kel című dalt fogja előadni. Kökény Attila Bencsik Tamarával az Állítsd meg az időt című dallal versenyzett A Dal 2012-ben.
https://www.facebook.com/kokenyattilaofficial/

#yeahla ft. Eszes Viki – Jól összerakott elektronikus hangszerelés, könnyed, dúdolható dallam, és szórakoztató egyedi szöveg. Ezzel lehet jellemezni Jelasity Péter legújabb produkcióját. Eszes Viki A Dal 2017-ben a The Couple (Vége van) formáció énekese.
https://www.facebook.com/yeahlamusic/

Tolvai Reni – A Dal 2012 Élek a szemeidben, A Dal 2016 Fire. 2010-ben megnyerte a Megasztár 5. évadát.
https://www.facebook.com/tolvaireniofficial/

Vastag Tamás – Énekes, színész, A Dal 2013 Holnaptól, és A Dal 2014 Állj meg világ! című dalaival versenyzett. A 2010-es X Faktor 5. helyezettje.
https://www.facebook.com/VastagTamas/

Yesyes – Elektronikus és akusztikus elemeket elegyítő háromtagú zenekar. A zenekar tagja Szabó Ádám, aki szerepelt A Dal 2015-ben (Give me your love), és A Dal 2017-ben (Together) is.
https://www.facebook.com/yesyesmusic/

Patikadomb – 2013 novemberében kezdte meg működését. A négytagú zenekar stílusát tekintve az alternatív rock, az elektronika, és a pop elemei egyaránt megtalálhatóak zenéjükben.
https://www.facebook.com/Patikadomb/

Singh Viki – A Dal 2016 és A Dal 2017 versenyzője, a Rising Star című tehetségkutató elődöntőse.
https://www.facebook.com/singhvikimusic/

A dalokból fél perces mintákat lehet meghallgatni itt:

Sajtótájékoztató: A Dal 2018 résztvevői

(eschungary.hu, facebook.com)

About Author

Comments
ESC Hungary

2005 óta kutatjuk az Eurovízió titkát!
Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2024

Lépj velünk kapcsolatba!

info[kukac]eschungary[pont]hu

A hobbi költségein kezd túlmutatni az ESC Hungary üzemeltetése, ezért kérünk téged, hogy az Eurovíziós szezon alatti zavartalan működés érdekében támogass minket!

Bővebben itt!

2005 óta kutatjuk az Eurovízió titkát! Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2024

To Top