ESC Hungary

Rajongunk

AWS búcsú az Akvárium klubban

Tegnap kora este sajtótájékoztatót tartott az MTVA a Magyarországot az Eurovízión képviselő AWS zenekar tiszteletére, ahol a sajtó munkatársai mellett néhány rajongó, és az Instagram Live közvetítésünk segítségével a többi követőnk is bebocsájtást nyerhetett. Nem volt óriási tömeg, körülbelül százan lehettek az Erzsébet téri Akvárium klub „kishaljában”. Május 1-jén utazik ki a magyar delegáció Lisszabonba, másnap pedig már kezdődnek a szabad próbák.

A zenekar tagjai közül Siklósi Örs, Brucker Bence, Veress Áron és Schiszler Soma volt jelen. Kökényes Dániel kórházban van de nincs nagy baja. Dani ugrani fog egyet, de a próbán megsérült, ezért nem tudott eljönni. Az amszterdami előbuliról nagyon jó véleménye van a csapatnak, a román versenyzőkkel összebarátkoztak, kipróbálhatták hogy milyen nagyobb közönség előtt játszani. Nagyon jó érzés volt látni a tömegben a magyar zászlókat. és kaptak egy felfújható szívecskét is. A madridi előbuliról nem kérdezték őket a műsorvezetők, de annyit lehetett látni, hogy az egyik spanyol rajongóval napszemüveget cserélt örs.

Az AWS mind a 43 idei eurovíziós dalt értékelte a Youtube-on és nagyon sok jó kommentet kaptak rá. A produkció külsejéről annyit mondtak el hogy lesznek lángok, viszont a háttérvokálban változás lesz, a zenekar tagjai lesznek benne a vokálban, de egy szakavatott hang, Schwarz Dávid is fogja segíteni a vokál hangzását.

Tér Sebestyén lesz lesz az MTVA idei videobloggere a 2018-as Eurovízión. Érettségi után médiaszakra ment az egyetemen és azóta is ebben dolgozik. Készült SD kártyával és akksival, hogy mindig tudjon dolgozni. A kulisszák mögötti érdekességeket szeretné majd kiemelni.

Ami nem újdonság: Rátonyi Kriszta és Fehérvári Gábor Alfréd lesz ismét az Eurovíziós Dalfesztivál két kommentátora, valamint Forró Bence fogja vezetni az élő közvetítések előtti ráhangoló műsort.

A zenekar egy kis hangolás után három dalt játszott el, melyek közül a leglehengerlőbb természetesen a Viszlát nyár volt, amiből a négy perces verziót adták elő. A dal a kiállás után duplaannyi viszlát-ot tartalmazott, nálam végig libabőrrel. A dal vége felé a modulálás után a vastag vokál kicsit meghalványult, ami vagy annak köszönhető hogy nincs csaj a vokálban, vagy annak, hogy nem volt profi a hangosítás.

Freddie nagyon jól hergelte a közönséget, Kriszta végig profin vezette az eseményt. Úgy tűnik hogy beérett ez a páros, idén nem lesz várható kifogás a munkájukkal kapcsolatban.

Az ESC Hungary-s jelenléttel kapcsolatban néhány szerencsés olvasónk, aki részt vett az INFE Network és az INFE Magyarország szavazásán is a 2018-as Eurovízió dalairól, részt vehetett szintén ezen az eseményen. Igazából az ilyen események arra jók, hogy minden fontosabb ember egy helyen van, és aki akarja, itt tud egyeztetni, vagy egymást csak köszönteni régi ismerősként.Szerencsére idén már megvolt az első ilyen élményünk, remélhetőleg ez így is fog maradni. Kíváncsi leszek, hogy a portugál szervezők fogják-e „bújtatni” a magyar versenyzőket, mint ami a legnagyobb esélyeseknek „ki szokott járni”.

Illetve a jelen példára hivatkozva személyesen megismerkedhettem új és jófej eurovíziós rajongókkal, akik csendes társként (nem kommentelnek, de képben vannak) régóta követik az ESC Hungary-n az eseményeket. Visszavárunk titeket is a nyárbúcsúztató (Viszlát nyár augusztus végén) rajongói találkozónkra!

About Author

Comments
ESC Hungary

2005 óta kutatjuk az Eurovízió titkát!
Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2024

Lépj velünk kapcsolatba!

info[kukac]eschungary[pont]hu

A hobbi költségein kezd túlmutatni az ESC Hungary üzemeltetése, ezért kérünk téged, hogy az Eurovíziós szezon alatti zavartalan működés érdekében támogass minket!

Bővebben itt!

2005 óta kutatjuk az Eurovízió titkát! Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2024

To Top