ESC Hungary

Eurovízió 2018

Az EBU kiegyezett Macedóniával, kezdődhet a jegyértékesítés

Az Európai Műsorszolgáltatók Szövetsége (EBU) és a Macedón Rádió és Televízió (MRT) nagyon gyors munkát végzett azért, hogy együtt találjunk megoldást a kialakult helyzetre. Ez megerősített minket abban, hogy az MRT újra részt vehessen az Eurovíziós Dalfesztiválon, és nagy örömmel jelenthetem be, hogy egy korábbi rekordot beállító létszámban fognak versenyezni az országok Lisszabonban. Teljesen biztosak vagyunk abban, hogy akik sikeresen vásárolnak majd jegyeket, nagyon fogják élvezni az Eurovízió élményét jövőre – nyilatkozta Jon Ola Sand, az Eurovízió főellenőre/igazgatója. Ezzel 43-ra bővült a 2018-as Eurovízió résztvevőinek listája.

Harmadik alkalommal versenyez ilyen sok ország az Eurovíziós Dalfesztiválon. Először 2008-ban Belgrádban volt ilyen sok ország a versenyen, emiatt kellett bevezetni abban az évben a két elődöntős rendszert. Majd 2011-ben Düsseldorfban sikerült ezt a rekordot beállítani.

November 30-án 11:00-tól kezdődik a jegyértékesítés első hulláma az Eurovízió hivatalos jegyértékesítési partnerénél, a blueticket.pt oldalon. A jegyek 35 és 299 euró között fognak mozogni.

(eurovision.tv)

About Author

Comments
ESC Hungary

2005 óta kutatjuk az Eurovízió titkát!
Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2024

Lépj velünk kapcsolatba!

info[kukac]eschungary[pont]hu

A hobbi költségein kezd túlmutatni az ESC Hungary üzemeltetése, ezért kérünk téged, hogy az Eurovíziós szezon alatti zavartalan működés érdekében támogass minket!

Bővebben itt!

2005 óta kutatjuk az Eurovízió titkát! Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2024

To Top