ESC Hungary

Rajongunk

Eurovízió 2019: Az EBU már Ausztriával is tárgyal

Nagyon sok pletyka és furcsa hír terjeng a 2019-es Eurovízióval kapcsolatban, alig lehet követni, hogy mikor milyen fordulatot vesz a következő verseny előkészítési folyamata. Lássuk, milyen viharokat okozott az izraeli Netta máig kétségeket kiváltó, de elsöprő győzelme!

Az első pletyka önmagát gerjesztette: az Eurovízió világa a fesztiváli hét után azt próbálja megtippelni, hogy melyik város ad otthont a következő versenynek. Tel Aviv mellett felmerült Eilat és Haifa is rendező városként. Sőt a legfrissebb pletykák szerint az EBU már Ausztriával tárgyal a 2019-es Eurovízióról. Az izraeli sportért és kultúráért felelős miniszter Miri Regev azt nyilatkozta, hogy „Nagyon ajánlom a kormánynak, hogy ha az Eurovíziót nem Jeruzsálemben rendezik, akkor ne legyen joga verseny megrendezéséhez sem.”

A haifai polgármester a 30000 fő befogadására képes Sammy Ofer stadiont ajánlotta fel, hogy elkerüljék a további bonyodalmakat ami egy jeruzsálemi rendezés lehetősége okozott már eddig is, ezt megírták a sport és kulturális minisztériumnak is.

Az izraeli KAN televízió, a következő verseny házigazdája is kiadott egy nyilatkozatot amiben leírják, hogy az izraeli kormány nem avatkozik bele a rendező város kiválasztásába annak ellenére, hogy a politikusok ragaszkodnak ehhez. A KAN és az Európai Műsorszolgáltatók Szövetsége (EBU) felel a rendezésért, akik nem bejelentették be, hogy Jeruzsálem ad otthont a 2019-es versenynek. Illetve kiemelték azt is, hogy az a célt szeretnék elérni, hogy a résztvevő országok ne bojkottálják a következő évi fesztivált. A KAN hamarosan prezentációt fog tartani az EBU-nak a lehetséges helyszínekkel kapcsolatban. A hírek szerint az EBU olyan várost keres, ahol van legalább 3000 hotelszoba és legalább 10000 fő befogadására képes stadion.

A 2009-es Eurovízió képviselője, Noa, aki épp Buenos Airesben koncertezett, szintén megszólalt az ügyben: „Tel Aviv az élet, az élvezetek és a boldogság városa. Ez nem politikai és nem vitatható döntés. Ez az a hely, ami otthont kell adjon az Eurovíziónak.” Később azt is nyilatkozta, hogy ha egyszer eljön a béke, akkor lehetne Jeruzsálemben is.

Közben beszállt a bokszmeccsbe Binali Yildirim török miniszterelnök is, aki valószínűleg a helyi választási kampány miatt olyanokat nyilatkozott, hogy ideológiai alapokon rendezték a lisszaboni versenyt, az izraeliek nem kaptak elegendő pontot a nyeréshez, ezért a szavazás menetét is megváltoztatták. Mindent előre elrendeztek azért, hogy Jeruzsálemben legyen a következő verseny. Énekelni nem tudnak csak ölni. Törökország annak ellenére, hogy 2012 óta bojkottálja a versenyt hivatalosan különböző szavazási szabályok miatt, még népszerű az országban és a téma használható lehet politikai célok elérésére.

Az események újabb fordulatot vettek akkor, amikor az EBU belengette a KAN TV tagságának felfüggesztését amiatt, hogy az izraeli kormány két részre, egy szórakoztató és egy hírszolgáltató részre akarja felbontani a KAN TV-t. Ráadásul a KAN-nak ideiglenes tagsága van az EBU-ban. Ha az izraeli legfelsőbb bíróság engedélyt ad rá, akkor az EBU fenntartja magának a jogot a tagfelvétel procedúrájával kapcsolatban, és az EBU minden irányító testületének felül kell vizsgálnia a megszületendő új tag felvételét. A KAN szétbomlásával új társaságok jönnének létre, az új tagok felvételi procedúrája pedig a szakértők szerint 12-18 hónappal tolhatja el az izraeli verseny megrendezését.

Végül tegnap megszólalt az izraeli miniszterelnök Benjamin Netanyahu is, aki azt ígérte, hogy a kormány nem szól bele a 2019-es Eurovízió rendezésébe, a kormány az EBU szabályai szerint fog cselekedni. Viszont vannak még a bíróság előtt folyamatban lévő ügyek, amik kihatással lehetnek az Eurovízióra. A miniszterelnök arra utasította a jogi tisztviselőket, hogy alaposan fontoljanak meg mindent bármilyen döntés meghozatala előtt.

(oikotimes.com)

Frissítés: 17:40

Az izraeli KAN közmédia és az EBU előzetes megbeszélést tartott a 2019-es Eurovízióval kapcsolatban, melyet Izraelben fognak megrendezni. Megtörtént a feladatok átvétele az EBU tag portugál RTP közmédiától, és el lett fogadva az ütemterv a kulcsfontosságú határidőkkel.

A jövő évi esemény tervezése elkezdődött, és mint az előző években, egy pályázati folyamat alapján lesz kiválasztva, hogy melyik város lesz a házigazdája a versenynek. A pályázat eredménye az ütemterv alapján szeptemberben lesz.

About Author

Comments
ESC Hungary

2005 óta kutatjuk az Eurovízió titkát!
Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2024

Lépj velünk kapcsolatba!

info[kukac]eschungary[pont]hu

A hobbi költségein kezd túlmutatni az ESC Hungary üzemeltetése, ezért kérünk téged, hogy az Eurovíziós szezon alatti zavartalan működés érdekében támogass minket!

Bővebben itt!

2005 óta kutatjuk az Eurovízió titkát! Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2024

To Top