ESC Hungary

A Dal 2016

Berkes Olivér és Tóth Andi: Ha összefogunk, rengeteg mindent el tudunk érni

Szerző: Mádi Sándor

Frissítve: A hivatalos videó megtalálható a cikk végén. (2016.02.04., 20:15)

Idén közelebb hozzuk a Dal 2016 énekeseit, egy-egy rövidebb interjú keretében. Ez alkalommal Tóth Andi és Berkes Olivér válaszol a feltett kérdésekre, olvassátok el!

 

Mádi Sándor: Korábban mindketten részt vettetek már tehetségkutató műsorban. Olivér a The Voice-ban, míg Andi az X-faktorban, amit meg is nyert. Zenei karrieretek ekkor kezdődött?

Olivér: Nem ekkor kezdődött. Korábban 13 éves koromig válogatott teniszező voltam és akárcsak a szüleim, úgy én is ezt a karriert szántam volna magamnak. Idővel úgy éreztem, hogy mégsem ez az én utam és elengedtem életem ezen nagyon fontos részét. Miután minden nap 2 edzés és a hétvégi versenyek már nem voltak, sokkal több időm volt gyerekként megismerni önmagam és rájöttem- tusoló alatt- hogy  szeretek énekelni. Erről a szenvedélyemről és hobbimról egészen addig nem szóltam egyik szülőmnek sem, ameddig le nem buktam egy reggeli autókázás során Édesanyámnál. Ezt követően szerencsém volt 13-14 évesen Király Viktorral együtt dolgozni egy gyereklemezen, ami végül nem jelent meg a mutálásom miatt, de éneklést biztosan ez alatt az idő alatt szerettem meg véglegesen. A The Voice volt ha úgy nézzük az első nagyobb mérföldkő az életemben, amikor már tudtam hogy zenével szeretnék foglalkozni és ezt ország- világ előtt fel is vállaltam.

Andi: Az X-Faktor előtt is voltam kisebb versenyeken, de az egyáltalán nem karrier volt. Azt hiszem, hogy az X-Faktorral megjött minden,ami kellett, amire vágytam. 🙂

MS: Gondolkoztatok-e rajta korábban is, hogy próbálkozzatok az Eurovíziós Dalversenyre való kijutással?

Olivér: Igen, én több alkalommal is indultam. Minden évben egy számomra nagyon fontos szerzeményemmel indultam, ami az éppen aktuális lelkivilágomat tükrözte.

Andi: Elgondolkoztam rajta, amikor a párom és társai (Spoon) szerepeltek tavaly A Dal-ban. Persze ilyenkor fél is az ember egy kicsit, hogy győztes létére esetleg idő előtt esik ki. Ettől most én is félek, főleg úgy, hogy egykori X-Faktor-os versenytársaim is indultak, ráadásul velem egy elődöntőben lesznek. Egy kicsit dejavu érzésem van, újra együtt a top 3. 🙂

MS: Követitek az Eurovíziós Dalverseny eseményeit? Vannak kedvenc Eurovíziós előadóitok, dalaitok?

Olivér: Én viszonylag keveset TV-zek ,így azon kevés műsorok közé tartozik amikre bekapcsolom a gépezetet. Én mindenképp Guy Sebastiant- az ausztrál versenyzőt tavalyról- tudnám a kedvenceim közé sorolni. Hihetetlen milyen zeneisége van a fickónak. Zenei ízvilágunk és énekstílusunk szerintem nagyon hasonlóak.

Andi: A tavalyi versenyt követtem, többek között azért is, mert részt vett benne a Spoon (a gitáros a párom). Nyilván nekik szurkoltam, de persze sok más dal is nagyon tetszett.

MS: Az elmúlt évek A Dal nyertesei közül a kik a kedvenceitek?

Olivér: Nekem Andris a Running című számával tarolt. Energikus, sokatmondó és mégis letisztultan megjegyezhető aktuális trendekhez megfelelően öltöztetett topsláger.

Andi: Persze, hogy a Spoon.:)

MS: Mi motivált abban, hogy beküldjétek a dalotokat?

Olivér: Az Eurovízió mindig egy jó lehetőség arra, hogy megmutasd az általad írt, vagy választott zenéd világát, amivel egy kis betekintést nyerhet a néző/hallgató a lelkedbe, ezzel megismerve azt hogy évről évre hogyan is változol, hogyan fejlődsz és hogy mit szeretnél képviselni. Mindemellett meghatározó szerepet játszik az aktuális rádiós listák játszásának kialakulásában, ami egy fontos tényező számunkra, ha a zenénket kicsit üzleti perspektívából nézzük.

Andi: Olivér keresett meg, hogy legyek a duett partnere, mert úgy gondolta, hogy az én egyéniségem, hangom illik a dalhoz. Nagyon örültem a felkérésnek, mert szeretem a kihívásokat és nem utolsó szempont, hogy a dal is nagyon tetszik.

MS: Mi a dalotok üzenete?

Olivér: A dalunknak egyszerű mégis sokatmondó üzenete van, mégpedig a zene nyelvének univerzalitása és az építő összefogásnak a fontosságát szeretnénk hirdetni. A zene nyelvét -függetlenül attól, hogy ki milyen nyelven beszél, hol született vagy milyen kultúrából származik- mindenki megérti, hisz ritmusokból és hangokból áll, amik mindenkiből emóciókat váltanak ki. Így egy csodás közvetítő eszköze egy üzenetnek, mint az összefogás. Ha összefogunk rengeteg mindent el tudunk érni mint nemzet, mint embertársak, mint barátok akárcsak a gyufaszálak közösen, törhetetlenek és sebezhetetlenek vagyunk!

Andi: Mindentől függetlenül, ez a dal nekem örömet sugároz és az az üzenete, hogy legyél boldog, annak kell lenned. És talán jó pár emberre sokszor ráfér ez az üzenet. Bízom abban, hogy Olivérrel át tudjuk majd ezt az érzést adni a magunk dilis módján. 🙂

MS: Milyen produkcióval készültök?

Olivér&Andi: Igyekszünk az üzenetet mozgásban is reprezentálni, ami egy könnyen emészthető és letisztult koreográfiában fog megnyilvánulni, amennyit a dal megkíván.

Olivér: Andival nagyon jó együtt dolgozni. Imádom a személyiségét és hiába van 6 év különbség köztünk mégis az üzenetünket együtt ugyanolyan hitelesen át tudjuk adni és teljes mértékben megértjük egymás rezdüléseit. Így akár a zene üzenete ránk is vonatkozhat.

MS: Ha kiderül, hogy megnyeritek a február 27-i versenyt, mi lesz az első dolgotok?

Olivér: Gratulálnánk egymásnak és a csapatnak. Megköszönnénk mindenkinek a sok sok munkát és brusztolást, amit belerakott a projektbe és azt, hogy hittek bennünk. Aztán biztosan egy hamburgeres felé vinne az út, ahol dupla menüt kérnék extra barbecue szósszal! 🙂

Andi: Ha megnyernénk, akkor azt hiszem, hogy az első dolog a sírás lenne, aztán meg a csomagolás.:) Hatalmas megtiszteltetés lenne erdélyi lány létemre, hogy csupán az énekhangommal képviselhetném imádott országomat. Mit kérhetnék még? 🙂

MS: Végül, de nem utolsó sorban: szeretnétek-e üzenni valamit az ESCHungary olvasóinak?

Olivér: Üdvözlünk mindenkit! Köszönjük, hogy veszik a fáradtságot és olvasnak rólunk! Örülünk, hogy az Eurovíziós versenyek családjába tartozhatunk immáron örökre és sok örömben és élményben gazdag pillanatot kívánunk Önöknek a dalverseny nézése és hallgatása közben.

Andi: Mindenkinek gyönyörű szép napot kívánok Rock and Roll-al, sok csokival és persze rengeteg szeretettel. 🙂

Andi&Olivér: … és persze arra kérnénk az olvasókat, hogy amennyiben tetszik nekik a dalunk, akkor örömmel vennénk, ha szavaznának is rá! Szavazzatok, megháláljuk! 🙂

 

Köszönjük az interjút Berkes Olivérnek és Tóth Andinak, illetve külön köszönet Spaics Igornak a segítségért. Sok sikert kívánunk a Dal 2016-ban!

Hallgassátok meg Olivér és Andi dalát, melyet az utolsó elődöntőben, ezen a héten szombaton, 19:40-es kezdettel követhettek figyelemmel a Duna TV-n és a Duna World-ön.

About Author

Comments
ESC Hungary

2005 óta kutatjuk az Eurovízió titkát!
Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2024

Lépj velünk kapcsolatba!

info[kukac]eschungary[pont]hu

A hobbi költségein kezd túlmutatni az ESC Hungary üzemeltetése, ezért kérünk téged, hogy az Eurovíziós szezon alatti zavartalan működés érdekében támogass minket!

Bővebben itt!

2005 óta kutatjuk az Eurovízió titkát! Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2024

To Top