ESC Hungary

Blog

Blog: Ilyen az ideális jelölt A Dal 2017-re

Szerző: Klész Imre

Kedves zeneszerzők, szövegírók, együttesek, énekesek, menedzserek! Ma van szeptember elseje, ami az utóbbi pár évben nemcsak az iskolakezdés kezdetét, hanem az Eurovízióra szánt dalok nyilvánosságra hozatalának lehetőségét is jelenti. Az MTVA indít versenyzőt a 2017-es Eurovízióra, viszont fontos, hogy amíg megtudjuk a magyar nemzeti válogató versenykiírását, addigra a pályázók felkészüljenek minden eshetőségre. Általában még az év végéig lezáródik a pályázati szezon, elkezdődik a beérkezett pályázatok szelektálása, és leszűkül a kör a legjobb 30 pályázatra és 4-5 cserejátékosra a biztonság kedvéért. Bizonyára mindenki látott már Dal döntőt, vagy Eurovízió döntőt, és remélhetőleg porosodik olyan dal a fiók mélyén, amit egy jó előadóval meg lehetne mutatni a nyilvánosság előtt.

Mindenkinek érdeke (előadónak és közönségnek egyaránt), hogy ha sikerül bejutni a televíziós válogatóba, akkor ne kiforratlan, félig megtervezett legyen a színpadra állítás, valamint az is, hogy a produkció ne falunapi színvonalú legyen. Mindenkinek vannak jól behatárolt eszméi a versennyel kapcsolatban, ezeket meg kell ragadni.

Az ideális jelölt számomra nem énekes, hanem előadó. Magabiztos a hangja, de el is tudja adni magát a színpadon valamivel, legyen az karizma, báj, furcsaság, vagy olyan koreográfia, ami még jobban tudja közvetíteni a dal hangulatát. Sok versenyző feltűnt már különböző zenés vetélkedőben, ahol nagyrészt mások dalait kellett énekelni, vagy egy az egyben más előadót kellett utánozni, amit megkoreografáltak azért, hogy az illúzió a legtökéletesebb legyen. Ha megtörténik a nagy áttörés, akkor sokszor falunapokon kezdi megtapasztalni a popszakma csínját-bínját, és nehezen talál önmagára, a saját egyedi kifejezésmódjára. Emiatt rengeteg, a színpadon tehetetlen énekest láthatunk, nem olyan személyt, aki el tudja adni, vagyis elő tudja adni a dalát a közönségének. Új rajongókat kell szerezni az Eurovízión, akik ezután szavazni is fognak. Látszódjon az előadó egyénisége, adja magát, és ne meneküljön közhelyekbe, mert az annyira snassz.

Az ideális jelölt nem aggódik azon, hogy magyarul vagy angolul énekeljen, úgyis tudja, hogy melyik működik jobban. A dalszövegek megértése a nemzetközi publikum számára szerintem másodlagos, mert a közhelyek szinte mindegyik variációját hallottuk már. A magyar nyelvnek megvan az a dallamossága, ami fel tudja kelteni a nem magyar ajkú nézők figyelmét is.

Az ideális jelölt tökéletesen megírt dallal jelentkezik. Nem hagyja, hogy a zsűri elkezdjen beleokoskodni, hogy „ezt meg azt tenném bele, ezt meg azt hiányolom”, hiszen az a szerzőket minősíti: félmunkát tettek le az asztalra, és ezt véletlenül beválogatták a legjobbak közé, mert nem volt jobb.

Az ideális jelölt betartja a játékszabályokat. 16 éven felüliek legyenek a színpadon, ne legyenek állatok, ne legyenek más forrásból jól beazonosítható részletek a dalban, ne legyenek politikai üzenetek, megbotránkoztató sorok vagy márkanevek a dalszövegben, és ne kezdje eltüntetni a daláról készült azon másolatokat, amelyek jóval szeptember 1 előtt kerültek fel a netre.

Az ideális jelölt nem görcsöl azon, hogy a dala tipikus eurovíziós dal vagy sem. Rengeteg műfaj megfordult már, és sokszor nem az átlagos dalok nyerek.

Az ideális jelölt megnyeri a magyar nemzeti válogatót és a nemzetközi döntőt is.

Hajrá!

Az ideális rajongók a mai napon boldog újévet kívánnak!

About Author

Comments
ESC Hungary

2005 óta kutatjuk az Eurovízió titkát!
Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2024

Lépj velünk kapcsolatba!

info[kukac]eschungary[pont]hu

A hobbi költségein kezd túlmutatni az ESC Hungary üzemeltetése, ezért kérünk téged, hogy az Eurovíziós szezon alatti zavartalan működés érdekében támogass minket!

Bővebben itt!

2005 óta kutatjuk az Eurovízió titkát! Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2024

To Top