ESC Hungary

Blog

Blog: Kicsit kifulladt a harmadik forduló

Képben vagyunk most már mind a 30 produkcióval. Kicsit dühöngök magamban, mert hajnalban még megnéztem a Melodifestivalen első elődöntőjét, ahol klasszisokkal jobb színpadi produkciókat láthattunk. A zsűri a produkció minősége, dalhoz illeszkedése helyett a dalszövegről és az énekről szakmázik, vélhetőleg azt sem tudják, hogy a svédeknél ilyenkor mi folyik. Az idei versenyzők alig mernek beállni a koreográfiába, inkább koncertesdit játszanak a ledfal előtt. Pápai Joci legalább része volt az egésznek, a mostani versenyzők pedig megúszósra vették a figurát.

Nova Prosperct. (c) MTVA Kaszner Nikolett

A Nova Prospect a harmadik rockegyüttes a teljes mezőnyben, de már az audió verziónál feltűnt, hogy a dalszöveg nem minőségi. Az énekesnőnek sem olyan erőteljes a hangja, bár dicséretes, hogy a zenekar egy hölgyet kért fel szólistának. Volt néhány ötletes vágás, kameratrükk, de nekik ki kellett pottyanniuk.

Horváth Cintai és Balogh Tomi. (c) MTVA Kaszner Nikolett

Horváth Cintia és Balogh Tomi Jouney című dala pont olyan, mint amikor az InterCity-n utazunk. Kicsit zakatol, néha bekavar egy váltó vagy rosszabb minőségű sínpár, de egyszercsak vége az utazásnak. A hangszerelésben a dob ritmusa és hangja is pont ilyen kis zakatolás. Tomi fellépőruhája borzalmas, mintha az egyik anyuka varrta volna neki farsangra a jelmezt, és ráér később címet adni a ruhakölteménynek. Cintia Falco-sra lenyalt haja sem tetszett. A zsűrit megfogta, mert valószínűleg azért szakmai a zsűri, hogy az ilyen konzis dalokat tolja.

Maszkura és a Tücsökraj. (c) MTVA Kaszner Nikolett

Maszkuráék idén emészthetőbb produkciót hoztak. Egész dallamos, fura hangulata van. Tetszettek a ledfalon a málnafröccsben úszkáló lányok. A frontember a produkció alatt nagyon érdekes érzelmi hullámról jött le. Az elején végig mosolygott, utána pedig elkaphatott egy rekaciót vagy a közönségtől, vagy a zsűritől, ami után az arcára fagyott a mosoly. Tovább jutottak, hát hadd legyen.

Gulyás Roland. (c) MTVA Kaszner Nikolett

Gulyás Roland dalában tényleg nincs semmi különleges, de nem is mondható annyira reménytelennek. Mindenesetre nem hallgattam agyonra az adás előtt. Jól elénekelte, és hozzá kell tenni, a dalnak van stílusa. Viszonylag kreatívan fogta meg a témát a rendező, fényjáték, kamera effektek, és szerencsére nem röpködtek a kamerák, a statikus kamera sokszor hatásosabb, mint az unásig reptetett képek. A dalból kihozták majdnem a maximumot, de a ledfal grafikája szerintem pocsék volt: semmit nem adott a produkcióhoz. Ezen érdemes lesz javítani a későbbiekben.

„Előttem az utódom”. (c) MTVA Kaszner Nikolett

Tolvai Reni. (c) MTVA Kaszner Nikolett

Következzen a vasárnap negatív hőse, Tolvai Reni. Nekem tetszett ez a keleti stílus, egyben dühítő, hogy a zsűri egy nagyobb showműsorba tudná elképzelni a produkciót. Ezek szerint A Dal egy kicsi só. Reni megmozdult, de a kamera lemaradt erről a koreográfiáról. A ruhája nem tetszett. Amikor a táncosok kicsomagolták, az a madárijesztő-forma szerelés magáért beszél. Tisztelet azért, hogy mindig brutális magasságú tűsarkúban így tud mozogni. A dal effektjeinek élő előadása visszatetsző volt elsőre, de másodikra teljesen rendben volt. Javulásra már nem lesz lehetőség, pedig rá küldtem a megmentő szavazataimat.

Ham ko Ham. (c) MTVA Kaszner Nikolett

A Ham ko Ham életet hozott ebbe a fordulóba. Látszik a zenekar tagjain hogy élvezik a szereplést. Kicsit illedelmes produkció volt, de ez egyáltalán nem ront az értékéből. Igazából nem is tudnék mit hozzátenni, élvezetes produkció volt. Talán egy újabb ötletet ki lehetne próbálni a színpadra vitelben. Szerencsére a csapat nem volt szétszórva a színpadon, a szemöldökök a helyén voltak, küzdjenek továbbra is csapatként.

Yeahla Eszes Vikivel. (c) MTVA Kaszner Nikolett

#Yeahla Eszes Viki főszereplésével a tavalyi The Couple ledfalát turbózta fel. Viki hangja ilyen egyedi féleség, a tavalyi dala sokkal jobb volt. #Yeahla az oszlop mögött szépen el volt bújtatva. Nem volt sok ötlet a produkcióban, ezért sok minden bele volt tömve. Bizonytalanságot nem láttam, csak a giccses ledfalat. Ja, és a dalszöveg bevitele a produkcióba: lámpafény miatt behozni egy lámpaoszlopot, és a két kéz összeérésénél két ujj felmutatása teljesen felesleges.

Andy Roll. (c) MTVA Kaszner Nikolett

Andy Roll produkciója volt az est mélypontja: borzasztó esőkabát, zavaros koncepció, a színpadi öttagú együtteshez még hívtak 10 táncost, gyerekek is voltak benne bőven (semmilyen szinten nem Eurovízió-kompatibilis), az előadó túljátszotta a produkciót. Ráadásul pocsékul énekelt (tüdőgyulladás), az a fránya zsűri annyira aprólékosan megrág és kiköp mindent, de az intonációba nem kötöttek bele, csak a modorosságba. Jó, hogy nem kell újra látni sajnos, úgy tűnik, hogy mindent elhitt az előadó, amit körülötte mondtak neki a szakemberek a felkészüléskor.

Horváth Tamás. (c) MTVA Kaszner Nikolett

Horváth Tamás, a forduló legjobban várt előadója nem okozott csalódást. Libabőr az eleje. Nagyon jó ötlet volt, hogy egy 3d képkeretben hozza össze a produkciót. A mögötte kavargó falevél motívum telitalálat volt. A táncosok elég jók voltak. Tomi végig ragyog, mosolyog, ezt kell csinálni! Nekem a tíráttátíráttá nem tetszett, az audió verzióhoz kellene ragaszkodni („oly gyönyörű vagy”), és esetleg emiatt kipróbálni két gyönyörű táncoslánnyal, akik ugyanúgy interakcióban vannak Tomival. A falevelek potyogtatása az égből nagyon szuper volt! Gratulálok!

Szőke Nikoletta, Kökény Attila és Szakcsi Lakatos Róbert. (c) MTVA Kaszner Nikolett

Szőke Nikoletta, Kökény Attila és Szakcsi Lakatos Róbert dalát szívesen hallgatnám egy nívósabb étteremben egy romantikus vacsora elköltése közben. Vagy az Eurovízió szavazási szünetében. A szám eleje tisztára Macskafogó betétdal. Attila és Niki nagyon jól mutat együtt. Kicsit bajban vagyok amiatt, hogy mennyire lenne ez a dal az Eurovízión egy nagy szám, vagy egy olyan töltelék, amikor a nézők elindulnak a konyhába egy újabb adag sörért vagy csipszért. Szép volt, de ne ez a dal nyerjen.

A Dal 2018 harmadik válogató. (c) MTVA Kaszner Nikolett

A műsorvezető páros egyre jobban működik. Vagy nagyon ügyesek a kameravágások, vagy nagyon felkészültek abból a szempontból, hogy nem olvassák folyamatosan a súgókártyákat. Kriszta végre bájos volt, még ha talpig feketében is volt, Freddie felsőjének összeállítása viszont egyáltalán nem tetszett. A műsorvezetés továbbra is rendben megy, Freddie továbbra is nagyon tisztelettudó, Kriszta pedig bájos.

Meg kell említeni Plum Orsit és Forró Bencét, akik nagyon-nagyon élvezetes Kulisszát vezetnek a verseny után. Mindketten nagyon élvezik az egészet, legalábbis elhitetik velem. Jó látni, hogy egy ilyen profi háttérműsor van A Dal után. Szeretni való személyiség mind a kettő.

Most várjuk a hétfő délutánt, és várjuk, hogy a szerkesztők hogy szedik szét a 18 dalt a két elődöntőbe.

AWS: Viszlát nyár – 45 pont (9)
Király Viktor: Budapest girl – 43 pont (9)
yesyes: I let you run away – 43 pont (9)
Horváth Tamás: Meggyfa – 42 pont (9)

Ez a négy produkció volt az, amit a közönség 9 ponttal díjazott a három előválogatóban. Ajánlom a zsűrinek, hogy más produkciót ne engedjen be a végső négybe, mert a zsűritagok személyes kedvenceire úgyis kevesen szavaznának. Meg mi értelme lenne lenyeletni a zsűri keserű piruláit a közönséggel.

Dánielfy Gergely: Azt mondtad – 45 pont (8)
Leander Kills: Nem szól harang – 44 pont (8)
Süle Zsolt: Zöld a május – 44 pont (7)
Szőke Nikoletta, Kökény Attila és Szakcsi Lakatos Róbert: Életre kel – 44 pont (7)

A jelenlegi állás szerint ez a négy produkció lenne a reális, hogy a zsűri saját jogán betolja a döntőbe. De kérdés még, hogy ki mennyire tudja megújítani a produkcióját, mert előfordulhat, hogy emiatt változik az erősorrend. Szerintem az AWS-hez nem kell egyedül hozzányúlni, a többiek javítgassák az előadást, és szórakoztassanak minket, a közönséget.

About Author

Comments
ESC Hungary

2005 óta kutatjuk az Eurovízió titkát!
Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2024

Lépj velünk kapcsolatba!

info[kukac]eschungary[pont]hu

A hobbi költségein kezd túlmutatni az ESC Hungary üzemeltetése, ezért kérünk téged, hogy az Eurovíziós szezon alatti zavartalan működés érdekében támogass minket!

Bővebben itt!

2005 óta kutatjuk az Eurovízió titkát! Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2024

To Top