ESC Hungary

Blog

Blog: Kit válasszunk a döntő pillanatban?

Sokan figyelik aggódva A Dal 2017 versenyét, hiszen úgy tűnik, mintha most dőlne el, hogy egyáltalán döntőbe jut-e a magyar versenyző a kijevi Eurovíziós Dalfesztiválon, vagy sem. Bár alig ismerünk még 10 dalt az idei mezőnyből, mégis már sokan a balladák évének kiáltják ki a 2017-es versenyt. Mindenesetre szombaton döntő, utána pedig jön a két hét böjt, amikor be sem lesz érdemes lépni a Facebook-ra az elégedetlenkedő kommentelők fröcsögése miatt. Lássuk a szombati döntő résztvevőit az általam összeállított tetszési sorrendben. Hogy kit válasszunk a döntő pillanatban? Megpróbálok összezavarni mindenkit!

Kanizsa Gina – Fall Like Rain
Az idei évad legnagyobb kérdőjele. A zsűri megpróbálja kellően szakmaian zsűrizni a produkciókat, amivel látványosan próbálja kompenzálni a közönség ízlésficamát. Fura módon eddig még nem lehetett szembesíteni az énekesnőt a közönségtől kapott bődületes 5 (öööööt!) ponttal, viszont a zsűri szerintem beleesik abba a hibába, hogy az ilyen művészinek látszó produkciót illik felpontozni a maximálisra. Ha ezt a produkciót szombaton berakják a top 4-be, akkor az már a botrány határait fogja súrolni. Ezzel a dallal biztosan ki lehetne tűnni Kijevben, viszont ha nincs meg az itthoni közönség támogatása, akkor lélekben erős túlélésre kell majd játszani. A támogatás érzése nélkül rossz lehet felállni az Eurovízió színpadára. Rossz még belegondolni is abba, hogy gazdag vállalkozók felvásárolnak egy csomó telefont azért, hogy megismétlődjön a 2008-as nagy kérdőjel az értelmetlen győzelemért, ugyanis ebben az esetben érdektelenségbe fog fulladni a verseny a magyar nézők részéről. Gina sajnos a verseny áldozata lehet, ezért megkérem a zsűrit, hogy kíméljék meg őt ettől. Egyébként a produkció nagyon szépre sikerült, az esőtől áztatott ablak a ledfalon és a táncos kiváló összképet nyújt. Ezen nem is kell semmit sem változtatni.

Soulwave – Kalandor
A Soulwave zenekarral kapcsolatban eszembe jut az, hogy 1998-ban Charlie-t kivéve nem voltak profi előadóink a Dalfesztiválon. Mindegyik előadó vagy akkor robbant be a köztudatba, vagy épp nem volt más kéznél. Ne feledjük el, hogy Rúzsa Magdi 2007-ben a Fonogram díjátadón közönségszavazással az év felfedezettje kategóriában rendezett közönségszavazáson, néhány ponttal egy metálzenekar előtt nyert, amivel abban az évben jogot kapott arra, hogy versenyezzen az Eurovízión. Kállay-Saunders András szólóban már bizonyította hogy profi, de az új felállásról majd később. A Soulwave-nak van egy nagyon profi dala, de a televíziós show közegét a zenekarnak még nagyon szokni kell. Egy profi dalhoz profi előadás is kell, de ez idén még nem fog összejönni. Kívánom a fiúknak, hogy engedjék el a stresszelést, és élvezzék ki a döntő minden pillanatát, legyenek lazák, higgyenek a dalban, és akkor nagyon jól fogják szórakoztatni a közönséget.

Kállay Saunders Band – Seventeen
Kállay-Saunders András döntős szereplésétől nagyon félek. A mai napig nem tudom hogy mi történhetett vele tavaly a döntőben, remélem ez nem fog most is megismétlődni. A daluk eléggé kis semmilyen volt a válogatóban, de az elődöntőre végre beoltották egy kis amerikai vagánysággal, nagyon-nagyon jót tett ez a frissítés. Andrásnak jól áll a színpad, van tapasztalata, az együttese még nem olyan régi, ez viszont sajnos látszódik az összképen. Kicsit mintha belesimulna az együttesbe, és nem tűnik egy olyan frontembernek, akinek a zenekara a szólistájukért él. A vokálosok nagyon jól kiegészítenek mindent. Nem tudom, hogy mi legyen ezzel a produkcióval. Ha a döntőben jól akarják szórakoztatni a közönséget, akkor fontos, hogy mindenki számára világos legyen, hogy András áll a banda élén, és a színpadon megmaradt 5 ember pedig a frontembert kell hogy segítse és kiszolgálja. És maradjon ez az új verzió.

Radics Gigi – See It Through
Gigi profi, nagyon jó előadónak tartom. A produkciójából kihozta a maximumot már elsőre, nem kellett itt-ott tákolni a dalt mint egyeseknek, elsőre hozta a tökéletest. Nagyon bajban vagyok vele, mert ez a dal nem olyan, mint amit a háttérben jól elhallgatna az ember, viszont televíziós showban jól mutat. Gigi nagyon megérdemelné végre az Eurovízió színpadát, de azt kell mondjam, hogy nem ezzel a dallal. Szombaton úgyis Hegylakósdit fogunk játszani, hiszen csak egy dal és egy produkció győzhet. Le a kalappal azért, hogy az előadó szerzőként is szerepel. Nagyon szeretném, ha Gigi fejlesztené a szerzői képességeit is, és lehet hogy már egy év múlva, ha lesz lehetősége, akkor olyan dallal tud majd jelentkezni, aminek senki nem fog tudni ellenállni. Gigiben megvan a potenciál. A döntőre próbáljon ki egy újabb fehér estélyit, esetleg másfajta frizurával, és kápráztassa el a közönséget csodálatos hangjával.

Zävodi + Berkes Olivér – Háttérzaj
Egy újabb jó példát láthattunk arra, hogy hogyan kell a szerzők által megálmodott félmunkát kiegészíteni úgy, hogy tökéletes legyen. Az Eurovízió színpadán annyi őrültség elő szokott fordulni, hogy egy jól behatárolható stílusú, szépen elénekelt dal igazi felüdülést szokott okozni a nézőknek. A Zävodi-Berkes duó a középdöntőben majdnem kihozta a maximumot a produkcióból. Az égő zongora-geg nekem nem tűnt lerágott csontnak, viszont a háttérgrafika nagyon szegényesre sikerült. Én várom őket a top 4-be, de ha a dal újabb felturbózása balul sül el, illetve ha angol nyelven nem fog olyan jól szólni, akkor tényleg csak a szerencse segíthet nekik.

Leander Kills – Élet
2013, Nem akarok többé játszani. 2015, Lőjetek fel. 2017, Élet. Köteles Leander kétévente mindig előrukkol valamivel. Az idei szerzeménye nálam nagyon működik: nem tudom miért, de valahogy nagyon erős érzelmeket vált ki belőlem ez a drámai előadás. Nekem tökre bejön, hogy jól nevelt rockerek benyomását keltve ilyen profi teljesítményt nyújtanak. Valahol leírta valaki, hogy ez popmetál, meg hogy ez egy jó elrettentő példa arra hogy miért ne engedje senki a gyerekének, hogy magyar metál zenét hallgasson… ezek a gyenge próbálkozások a beskatulyázásra szerintem egy komplett agyrém. Leanderék dalai közül nem mindegyik férne bele egy ilyen műsorba a pörgő dobok, vagy a sok hörgés miatt. A döntőben igazából nem is változtatnék semmit, higgyenek a dalban, élvezzék ki a döntő minden percét, utána pedig lássuk, hogy kinek ad felhatalmazást a közönség. Mindenesetre nagy kedvenccé vált ez a dal, úgy mint a 2013-as szerzemény, bár akkor azt Keresztes Ildikó énekelte el.

Pápai Joci – Origó
Az Eurovízió rajongóinak egyik kedvenc témája a sok svéd zenegyár futószalagjáról lepottyant termékek között mostanában ritkán felbukkanó etnopop. Nagyon tetszik Joci dalának harmóniája, vagánysága, a produkcióban megjelenő érzelmek, és a népies hangzás mai köntösbe bújtatása. Az előadó hangja is rendkívül jó. Nagyon jó atmoszférát tud teremteni a színpadon, így az Eurovízión is szuperül működhet. A televíziós zsűri sosem emelte ki, hogy a rap rész megtöri a dalt. Ha távlatokban gondolkodunk, a rap rész pont azért van benne egy dalban, hogy fontos mondanivalókat meséljen el az előadó. A magyar nyelv dallamossága jól illeszkedik az énekes részhez, viszont a rap annak hossza és a magyar nyelv használata miatt valószínűleg elveheti a kedvét a nézőktől a szavazásra. Sokszor felvetődik a nagy vita, hogy egy dalt angolul kell elénekelni, mert értenie kell a nemzetközi közönségnek a dalszöveget, mintha ez lenne a garancia a sikerre. A magyar nyelv dallamossága az énekben elviszi a hátán a dolgokat, gondoljunk csak bele, hogy Friderika is milyen szép atmoszférát tudott teremteni 1994-ben. Veszélyes játék lesz, de megpróbálhatnák akár vele is Kijevet. A refrént pedig bármelyik nemzet rajongója tudná énekelni.

Tóth Gabi, Freddie Shuman, Lotfi Begi – Hosszú idők
Emlékszem, hogy amikor elkezdték szivárogtatni az idei Dal versenyzőinek dalait, akkor a Hosszú időket és a Deákot hallgattam sokszor. Utána a Spoon21-et kiejtették a selejtezők során, Gabi pedig bejutott a döntőbe. Tóth Gabi az az előadó, akinek már érik egy jó ideje az eurovíziós szereplés. Kicsit kettős érzésem van, hiszen annak ellenére hogy az egyik legjobb előadó ma Magyarországon, most mégis újonc benyomását kelti az új stílusával, amit eddig még nem ismertünk. A nemzetközi versenyen, ha összejön neki, ez nem lesz ez hátrány, hiszen mindenki szinte ismeretlenként fog fellépni a színpadon. Az etnopop mindig igazi gyöngyszem, illetve emiatt is szerintem mindenki büszkén drukkolna Gabinak. A Hosszú idők az egyik leglátványosabb produkció idén, még ha a végén a látványt a táncosok helyett a színpadi effektek nem is tudják pótolni. Az az óriáslepel előjöhetne szerintem nemcsak az elején, hanem a végén is. De gyanítom, hogy A Dal színpadtechnikája nem is képes arra, hogy megfelelően megjelenítse azokat a látványelemeket, melyeket ez a produkció követel. Egy jó kreatív szakemberre szükség lesz, aki ízlésesen és hatásosan megkoreografálja a mozgást, megtervezi a dallal együtt élő és mozgó háttérgrafikát és fényeket, egy nagy aranyeső függönyre is szükség lehet a végén, mint az Ell/Nikki duónál, és kész is a jó szereplés. Szerintem Gabit kell választania a zsűrinek és a közönségnek is. Remélem, hogy a döntős szereplése tökéletes lesz , és bólinthat a cseresznyefa virága!

A Dal 2017 döntősei – szavazz!

About Author

Comments
ESC Hungary

2005 óta kutatjuk az Eurovízió titkát!
Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2024

Lépj velünk kapcsolatba!

info[kukac]eschungary[pont]hu

A hobbi költségein kezd túlmutatni az ESC Hungary üzemeltetése, ezért kérünk téged, hogy az Eurovíziós szezon alatti zavartalan működés érdekében támogass minket!

Bővebben itt!

2005 óta kutatjuk az Eurovízió titkát! Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2024

To Top