ESC Hungary

Blog

Blog: Marad a felvett vokál, a fan media viszont eltűnhet

Amíg azon izgulunk, hogy végül tényleg a fogadóirodák kedvence: Glasgow lesz-e a 2023-as Eurovízió házigazdája, addig az Eurovíziót szervező Európai Műsorszolgáltatók Szövetsége (EBU) kiadott egy vázlatot a 2023-as Eurovízió játékszabályairól, és egy rövid megjegyzést az akkreditált újságírókra vonatkozóan.

A formátum marad a régi: három show, képeslapok, 3 perces dal limit, és megtartják továbbra is azt a COVID helyzet második évében meghozott szabályt, hogy csak a szólistá(k)nak kötelező élőben énekelni, a háttérvokál mehet felvételről is. Viszont ha a vokálosok a színpadon, vagy a díszletek takarásában a produkció részét képezik, akkor nem megengedett a „tátikázás”, nekik is élőben kell énekelni. Az élő háttérvokált viszont ki lehet egészíteni a felvett vokál hangjával is. A hangszereknek továbbra sem szabad élőben megszólalnia, nem engedélyezett a „bedugott” hangszerek használata.

Továbbra is hatan lehetnek a színpadon, élő állatot és 16 év alatti gyerekeket nem lehet szerepeltetni, illetve egy előadó nem léphet fel több ország képviseletében.

A dalfesztivál weboldalának médiaközpont szekciójában viszont két érdekes mondat olvasható:

„Az akkreditáció a 2023-as Eurovíziós Dalfesztiválra azon hivatásos újságírók számára lesz nyitva, akik szeretnének tudósítani az eseményről. További információk a megfelelő időben fognak megjelenni.”

Az idei évben is szinte csodaszámba ment bármiféle kapcsolatot teremtenünk a sajtóközponttal, a hosszú és idegőrlő bizonytalanság után szerencsére egyetlen hozzáférést sikerült megteremtenünk. Online kapcsolat létrehozása a sajtóközponttal (A COVID-nak köszönhetően) remek innováció, viszont az Eurovíziós Dalfesztivál körüli rajongást évtizedek óta felerősítő rajongói média háttérbe szorítása jelenleg elhibázott döntésnek tűnik.

Nagyban hasonlít az egész folyamat az Eurovíziós Dalfesztivál magyarországi fejlődéséhez. A 2000-es évek vége felé az MTV nagyon segítőkész volt, a magyar részvétel körüli eseményekről az ESC Hungary az önkéntes csapattal és a lehetőségekhez mérten nagyon jó színvonalon tájékoztatta olvasóit. A Dal hatalmas innováció volt, ahol az első 5-6 évben voltak nagy sajtótájékoztatók, az akkor már MTVA több kísérő műsort is készített, az önkéntes csapatunkat beengedték a főpróbákra is, mindenféle sajtóanyagot, sajtófotókat kaptunk a különböző cikkek illusztrálásához. Ebben az időszakban hangzott el az MTVA sajtóirodájának vezetőjétől az a mondat, hogy az eurovíziós részvétel minden pénzt megér. Az utóbbi 2-3, Eurovízióra kihegyezett Dal évadban már nem volt nyilvános a főpróba, a helyszíni közönség soraiba inkább statisztákat hívtak, és egyre jobban próbálták exkluzívabbá tenni a műsort, afféle „kösz jól vagyunk nélkületek is” attitűddel. Majd abbamaradt az eurovíziós részvétel, és egy ilyen fura tehetségkutató dalversennyé formálódott át A Dal.

Valami ilyenforma irányba fordult most az EBU is: Az Eurovíziós Dalfesztivált az évtizedek során felemelő rajongói médiát próbálják háttérbe szorítani, inkább szeretnének teret adni a professzionális újságíróknak, akik ebből élnek. Akik régóta viszik hátukon a fan médiát, és közben nem váltak profi újságíróvá, vagy az EBU vagy valamely nemzeti média egyik alkalmazottjává, az vessen magára. Szerintem az online lehetőséget meg kellene továbbra is adni a fan médiának, ennyivel tartoznak a szervezők minden Eurovíziós rajongói közösségnek. Kíváncsi vagyok, hogy milyen lehetőséggel fogak tudni élni a fan médiumok, esetleg milyen kooperációra lesznek kényszerítve a profi újságírókkal, esetleg a két nagy nemzetközi rajongói klub, az INFE és az OGAE hogyan tudja majd érvényesíteni az érdekeit az EBU vezetői előtt. Remélem, hogy a fenti pár sort finomítani fogják, és nem fognak ilyen drasztikus intézkedéseket bevezetni 2023-ra.

About Author

Blog: Marad a felvett vokál, a fan media viszont eltűnhet
Comments
ESC Hungary

2005 óta kutatjuk az Eurovízió titkát!
Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2024

Lépj velünk kapcsolatba!

info[kukac]eschungary[pont]hu

A hobbi költségein kezd túlmutatni az ESC Hungary üzemeltetése, ezért kérünk téged, hogy az Eurovíziós szezon alatti zavartalan működés érdekében támogass minket!

Bővebben itt!

2005 óta kutatjuk az Eurovízió titkát! Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2024

To Top