ESC Hungary

Blog

Blog: Top 10 kommentátorjelölt a 2017-es Eurovízióra

Ma robbant a hír, hogy az Eurovíziós Dalfesztivál tavalyi kommentátora, Gundel Takács Gábor már nem az MTVA kötelékében fog dolgozni a hónap közepétől, így nem tud jubilálni az ismert és kedvelt televíziós személyiség: az idei lett volna a 10. Eurovíziója. Lássuk, hogy mi is egy kommentátor feladata.

A ´90-es években egy másik kvízmester, Vágó István közvetítette a helyszínről az eseményeket. 2005-ben, 6 év kihagyás után három kommentátora is volt az Eurovíziónak, bár ők nem utaztak ki a helyszínre. Ezután jött el Gundi ideje, valamint A Dal széria indulásakor az első négyben házigazdája is volt a magyar nemzeti válogatónak. A magyar rajongókat nagyon érdekli, hogy ki is lehet a következő műsorvezető. Nem lehet tudni hogy ki lesz, nincsenek még jelöltek, de valószínűsíthető, hogy vagy egy szórakoztató műsorban szereplő műsorvezetőt, vagy egy sportriportert fognak felkérni. Mutatunk néhány tippet azt valószínűsítve, hogy az MTVA házon belül szeretné megoldani a problémát.

1. Hajdú B István
Sportújságíró, 25 éve van a pályán, szenvedélyes futballközvetítéseiről ismert, de több Olimpiai Játékokról is készített helyszíni tudósítást. Legutóbb a franciaországi Landarúgó EB-n kommentálta az eseményeket, bár információink szerint nem az MTVA a fő munkaadója.
Pro: Igazi profi kommentátor
Kontra: Nem ismert az Eurovízióhoz fűződő viszonya (ez a mondat sajnos sokszor elő fog fordulni).

 

2. Novodomszky Éva
Televíziós személyiség, a 2008-as, 2013-as és 2014-es magyar nemzeti döntő műsorvezetője, négy Eurovíziós Dalfesztivál felvezető műsorának házigazdája, hétszeres pontbemondó szóvivő 2007-2014-ig.
Pro: Szerepelt már ilyen műsorban, más magazinműsorban is kipróbálta magát
Kontra: nem volt még kommentátor, nem ismert az Eurovízióhoz fűződő jelenlegi viszonya

 

3. Szujó Zoltán
Sportriporter, sokféle rendezvénynek volt már házigazdája, profi, így valószínűleg nem okozna gondot az Eurovízió sem.
Pro: Van kommentátori tapasztalata
Kontra: Nem ismert az Eurovízióhoz fűződő viszonya, néha elveti a sulykot

 

 

4. Héder Barna
Televíziós és rádiós műsorvezető, a sportosztály igazgatója az MTVA-nál. Eurovíziós kötődése nagyon emlékezetes, mint pontbemondó szóvivő.
Pro: sokoldalú
Kontra: Nem ismert az Eurovízióhoz fűződő viszonya jelenlegi viszonya, bár 1998-ban szóvivő volt

5. Pflum Orsolya
A Dal legutóbbi évadaiban szerkesztő-riporterként dolgozik, az idei műsorban is interjúkat készít a résztvevőkkel a verseny után. A 2008-as Eurovízió magyar nemzeti döntőjének egyik résztvevője volt a „Távol” című, keleties hangzású dallal.
Pro: Ismerős a közeg számára, kedves személyiség
Kontra: Újonc lenne kommentátorként

6. Sipos Dávid Günther
Televíziós és rádiós műsorvezető az MTVA-nál, A Dal 2011-es indulása óta az Eurovízióhoz is köti a munkája kisebb-nagyobb mértékben. Bevallottan nagy Eurovízió rajongó, jelenleg A Dal kísérő műsorát vezeti.
Pro: Eurovízió rajongó, érdekli a verseny
Kontra: Sokszor „túlárad” a műsoraiban

 

7. Petrovics-Mérei Andrea
Sportriporter, 20 éve van a pályán, nagy munkabírással rendelkezik, több nemzetközi sporteseménynek volt a kommentátora.
Pro: Van kommentátori tapasztalata
Kontra: Nem ismert az Eurovízióhoz fűződő viszonya

 

 

8. Rátonyi Krisztina
Az MTVA műsorvezetője, több élő adásban is szerepelt házigazdaként, 2014-ben A Dal backstage riportere volt, gyerekeknek szóló vetélkedőben is vezetett műsort az M2-n.
Pro: Sokoldalú, van nemzeti döntős tapasztalata
Kontra: nem volt még kommentátor

 

 

9. Harsányi Levente
Televíziós és rádiós műsorvezető, első Eurovízióhoz köthető munkája a 2008-as magyar nemzeti döntő volt, mint műsorvezető, 2014-ben és 2015-ben A Dal backstage műsorvezetője volt, majd az elmúlt két évben a frontvonalba került, mint a verseny egyik házigazdája.
Pro: szerepelt már ilyen műsorban
Kontra: Nem ismert az Eurovízióhoz fűződő viszonya

10. Papp Máté
Az MTVA tavalyi pályázatának nyerteseként videóblogger volt a 2016-os stockholmi Eurovízión, és készített rövid videókat a helyszínen. Az idei Dal készítésében is közreműködik, de egyébként nemrégiben indult el a személyes YouTube csatornája is.
Pro: Eurovízió rajongó, érdekli a verseny
Kontra: Nincs profi gyakorlata

 

Az Eurovízióhoz köthető még néhány korábbi kommentátor, akik már nem köthetők az MTVA-hoz, de leginkább a közvetítési bakijaikról híresültek el. Jeszenszky Zsolt is például, aki a 2005-ös Eurovízió magyar válogatójának zsűritagja volt, valamit a 2010-es, Magyarország nélküli verseny kommentátora volt a Duna TV-n, ahol sok-sok technikai problémával kellett megküzdenie. Jelenleg is követi az eseményeket, mert egyik blogjában épp az idei Dal egyik fellépőjéről, Totováról írt védőbeszédet.

2005-ben hárman kommentálták a versenyt egy budapesti stúdióból, sok emlékezetes elszólással és magyarázattal együtt. Közülük kettő ismert, Demcsák Zsuzsa, aki jelenleg a TV2-nél dolgozik, és Szántó Dávid, aki a DIGI Sport műsorvezető riportere.

Egy joker játékos is lenne még, Szűcs Viktor, akinek a neve ismerősen csenghet az ESC Hungary olvasóinak az Eurovíziós híradókból, vagy a kulisszák mögötti videókból. Van rádiós és televíziós gyakorlata, több műsor szerkesztője volt az MTVA-nál az utóbbi időkig, Eurovízió rajongó, illetve A Dal munkatársa is volt az elmúlt években, a magyar delegációt is elkísérhette a verseny helyszínére. Talán ő az egyetlen az MTVA-nál, aki interjút készített a 2014-es Eurovízió győztesével, Conchita Wursttal a rákövetkező évben, Bécsben.

Olvasóink szintén ismerhetik interjúiról Domszky Lászlót is, aki az első Dal óta az aktuális Eurovízió helyszínéről küld interjúkat, szintén Eurovízió rajongó, és a sablonok helyett olyan kérdéseket tesz fel az alanyainak, amik igazán érdekelhetik a nézőket.

És ha már Eurovízió, nem maradhat el a szavazás sem!

Ki legyen a 2017-es Eurovízió kommentátora?

Hajdú B István

Harsányi Levente

Héder Barna

Novodomszky Éva

Papp Máté

Petrovics-Mérei Andrea

Pflum Orsolya

Rátonyi Kriszta

Sipos Dávid Günther

Szujó Zoltán

más tippem van

make surveys

About Author

Comments
ESC Hungary

2005 óta kutatjuk az Eurovízió titkát!
Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2024

Lépj velünk kapcsolatba!

info[kukac]eschungary[pont]hu

A hobbi költségein kezd túlmutatni az ESC Hungary üzemeltetése, ezért kérünk téged, hogy az Eurovíziós szezon alatti zavartalan működés érdekében támogass minket!

Bővebben itt!

2005 óta kutatjuk az Eurovízió titkát! Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2024

To Top