ESC Hungary

ESC 2021

Bulgária: VICTORIA – Growing Up is Getting Old

VICTORIA sem ismeretlen már az Eurovízió rajongói körében. Ő volt az, akit a bolgár közszolgálati televízió, a BNT felkért arra, hogy induljon a 2020-as rotterdami Eurovíziós Dalfesztiválon. A verseny elmaradt, a bolgár énekesnőnek azonban így sem lehetett oka panaszra, de most kanyarodjunk kicsit vissza.

VICTORIA nyolc évesen kezdett el énekléssel foglalkozni. Szerepelt a bolgár X Factor első három évadában is, de fiatal kora miatt nem jutott tovább egyszer sem. 2015-ben azonban elérkezett az átütő siker. VICTORIA bekerült a legjobbak közé, végül a hatodik helyen végzett. Első kislemeze 2016-ban jelent meg „Nishto Sluchayno” címmel, nem sokkal később pedig újabb kislemezt dobott piacra „Nezavarshen roman” címmel.

2019. november 25-e biztosan örökre megmarad a fiatal lányban, ugyanis ekkor jelentette be a BNT, hogy ő fogja képviselni Bulgáriát az Eurovízión. A rajongók azonnal szívükbe zárták VICTORIA-t, a fogadóirodák egyik kedvence volt a győzelemre esélyesek között. Végül a verseny eltörlése miatt nem mutathatta be a dalt a nagyközönség előtt, de így is nagyon büszke lehet magára, ugyanis övé lett az ESC Radio-díj a legjobb női előadó kategóriában.

Hamarosan a bolgár televízió bejelentette, hogy őt szeretnék a 2021-es versenyen is indítani. Később hat potenciális dalt mutattak be a közönség előtt, melyek közül kikerülhet majd VICTORIA versenydala. A negy bejelentésre ma este került sor. VICTORIA előadásában a Growing Up is Getting Old című dalt hallhatjuk majd Bulgária képviseletében. Sok sikert kívánunk!

(wiwibloggs.com, escradio.com)

About Author

Bulgária: VICTORIA – Growing Up is Getting Old
Comments
ESC Hungary

2005 óta kutatjuk az Eurovízió titkát!
Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2024

Lépj velünk kapcsolatba!

info[kukac]eschungary[pont]hu

A hobbi költségein kezd túlmutatni az ESC Hungary üzemeltetése, ezért kérünk téged, hogy az Eurovíziós szezon alatti zavartalan működés érdekében támogass minket!

Bővebben itt!

2005 óta kutatjuk az Eurovízió titkát! Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2024

To Top