ESC Hungary

ESC 2019

Ciprus: Tamta – Replay

Ciprus még decemberben jelentette be, hogy a grúz származású Tamta fogja képviselni a szigetországot a 64. Eurovíziós Dalfesztiválon, de a dalra még hónapokat kellett várnunk. Mint már korábban beszámoltunk róla, az énekesnő a Replay című dalt fogja előadni a napsütésben gazdag izraeli nagyvárosban, Tel-Avivban. Bár közben kiszivárgott a dal egyik demóverziója, illetve a dal hivatalos előzetesét is megosztották a rajongókkal, mely következtében az ország bebiztosította magát a fogadóirodák éléra, a dal teljes változatára csak mostantól bulizhatunk.

A Replay-t a már jól ismert svéd-görög dalszerző Alex P írta, de Teddy Skye, Viktor Svensson, Kristoffer “Bonn” Fogelmark és Albin Nedler svéd dalszerzők is segédkeztek a lehető legjobb végeredmény megszületése érdekében.

Ciprus jól tudja, hogy a szép eredmény eléréséhez egy ütős színpadképre is szükség van, így azt Sacha Jean-Baptiste képzeletére bízzák, aki a két ezüstérmes, Kristian Kostov (Bulgária 2017) és Eleni Foureira (Ciprus 2018) produkcióját is megálmodta.

Tamta május 14-én bizonyíthat először, ugyanis az első elődöntő első felében fogja előadni a Replay-t. A 64. Eurovíziós Dalfesztivált május 14-e és 18-a között rendezik Izraelben, miután Netta a Toy című dalával maga mögé utasította a 2018-as Eurovízió összes többi dalát, és megszerezte Izrael negyedik győzelmét.

(eschungary.hu)

About Author

Comments
ESC Hungary

2005 óta kutatjuk az Eurovízió titkát!
Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2024

Lépj velünk kapcsolatba!

info[kukac]eschungary[pont]hu

A hobbi költségein kezd túlmutatni az ESC Hungary üzemeltetése, ezért kérünk téged, hogy az Eurovíziós szezon alatti zavartalan működés érdekében támogass minket!

Bővebben itt!

2005 óta kutatjuk az Eurovízió titkát! Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2024

To Top