ESC Hungary

Eurovízió 2019

Csehország 2019: nyilvánosságra hozták a nemzeti döntő dalait

Csehország tavaly egy online nemzeti döntő keretén belül választotta ki dalát az Eurovízióra. A nemzeti döntőben hat dal versenyzett egymással, végül Mikolas Josef és a Lie to me nyerte el a jogot, hogy Csehországot képviselje. A döntés nagyon jónak bizonyult, mivel a dal a döntő 6. helyén végzett, amely az eddigi legjobb cseh eredmény. Ebből kifolyólag érthető, hogy a közép-európai ország idén marad a tavaly bevált formátumnál, kisebb változtatások viszont lesznek.

Idén nyolc dal közül fog eldőlni, hogy ki képviseli az országot. A dalokat ma mutatták be egy prágai sajtótájékoztatón:

Ezzel el is kezdődött az online szavazás az Eurovíziós Dalfesztivál hivatalos applikációjának segítségével. A világ minden országából lehet szavazni, azonban a cseh szavazatok teszik majd ki a teljes eredmény 50%-át. Az eredmény másik felét a nemzetközi zsűri szavazatai teszik ki. A külföldi rajongók szavazatait is ide számítják be. Ezeket a szavazatokat összesítik, majd az összesített eredmény mint egy zsűritag szavazataként prezentálják. A nemzetközi zsűri tagjait korábbi Eurovíziós képviselők közül választották ki. A szavazást január végén zárják le. Az eredményre nem kell sokat várni, még ebben a hónapban kiderül, hogy ki képviseli Csehországot.

(eurovisionary.com)

About Author

Comments
ESC Hungary

2005 óta kutatjuk az Eurovízió titkát!
Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2024

Lépj velünk kapcsolatba!

info[kukac]eschungary[pont]hu

A hobbi költségein kezd túlmutatni az ESC Hungary üzemeltetése, ezért kérünk téged, hogy az Eurovíziós szezon alatti zavartalan működés érdekében támogass minket!

Bővebben itt!

2005 óta kutatjuk az Eurovízió titkát! Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2024

To Top