ESC Hungary

Eurovízió 2022

Dalt választanak Ausztráliában és Finnországban, elődöntők Svédországban és Izlandon (+ Eredmények)

Ma két újabb dallal gazdagodik a 2022-es Eurovízió listája. A nap első élő adására nem is kell sokáig várnunk, már délelőtt 10:30-kor kezdetét veszi Ausztráliában a nemzeti döntő. Az este folyamán pedig Finnország is véglegesíti indulóját. Megkezdi selejtezőit Izland, míg Svédországban már a negyedik válogatót rendezik.

Nézzük a mai programot részletesen:

10:30 – Ausztrália – Australia Decides 2022 – DÖNTŐ

Élő közvetítés IDE kattintva 

Tizenegy produkciót állítanak színpadra az ausztrál nemzeti döntőben, amelyben a zsűri és a közönség közösen (50-50%) dönt a májusi képviselőjükről. A zsűriben helyet kapott többek között a Keiino együttes énekesnője Alexandra Rotan is, aki a műsor folyamán csapatával lép színpadra.Továbbá fellép a tavalyi képviselőjük Montaigne is.

A döntő végeredménye (zsűri + közönség pontok) :

01. – 100 pont (50+50) – Sheldon Riley – Not the same
02. – 097 pont (37+60) – Voyager – Dreamer
03. – 091 pont (51+40) – Jaguar Jonze – Little fires
04. – 063 pont (33+30) – Charley – I suck at being lonely
05. – 056 pont (11+45) – G-Nation – Bite me
06. – 052 pont (32+20) – Paulini – We are one
07. – 051 pont (16+35) – Andrew Lambrou – Electrify
08. – 047 pont (32+15) – Jude York – I won’t need to dream
09. – 045 pont (20+25) – Erica Padilla – To the bottom
10. – 045 pont (35+10) – Isaiah Firebrace feat. Evie Irie – When I’m with you
11. – 023 pont (18+05) – Seann Miley Moore – My body

Rövid összefoglaló:

Hosszú összefoglaló (Sheldon Riley dala nem szerepel a nemzeti döntőn, de benne van a lejátszási listában)

surveys


A győztes

20:00 – Svédország – Melodifestivalen – negyedik adás

Élő közvetítés IDE kattintva

Negyedik fordulójához ért a Melodifestivalen adása. A hét versenyző közül a két legtöbb szavazatot kapó produkció egyenes ágon döntőbe kerül. A harmadik és negyedik helyezett a második esély fordulóba jut. Az ötödik, hatodik, hetedik helyezettek búcsúznak a versenytől.

A ma esti fellépők:

Döntőbe jutottak:
01. – Klara Hammarström – Run to the hills
02. – Medina – In i dimman

A második esély fordulóba jutottak:
03. – Anna Bergendahl – Higher power
04. – Lillasyster – Till our days are over

Kiesők:
05. – Angelino – The end
06. – Tenori – La stella
07. – Malin Christin – Synd om dig

 

Ismét találkozhatunk pár pár ismerős névvel.

Anna Bergendahl 2010-ben már képviselte az országot az Eurovízión, de akkor nem sikerült döntőbe jutnia. 2019 és 2020 után pedig újra a Melodifestivalen színpadán versenyez az ország képviseletéért. A Lillasyster formációjával tavaly találkozhattunk először, míg Klara Hammarström 2020-as és 2021-es próbálkozásai után idén harmadjára szerepel a műsorban.

Rövid összefoglaló:

20:00 – Finnország – UMK – DÖNTŐ

Élő közvetítés IDE kattintva (finnül), vagy IDE kattintva (angol kommentárral)

Finnország versenyzőiről ITT írtunk részletesebben. A mai döntőben a közönség (75%) és egy nemzetközi zsűri (25%) dönt arról, hogy ki képviselheti az országot idén májusban.

Az UMK döntőjének végeredménye (zsűri + közönség pontok) :

01. – 310 pont (068+242) – The Rasmus – Jezebel
02. – 221 pont (052+169) – Cyan Kicks – Hurricane
03. – 204 pont (056+148) – Bess – Ram pam pam
04. – 167 pont (046+121) – Olivera – Thank God I’m an atheist
05. – 127 pont (028+099) – Isaac Sene – Kuuma jäbä
06. – 091 pont (040+051) – Younghearted – Sun numero
07. – 056 pont (004+052) – Tommi Läntinen – Elämä kantaa mua

A győztes dal:

 

Rövid összefoglaló videó a főpróbás videókból:

https://www.youtube.com/watch?v=VgJj6UiTYO4

A műsor nyitányában fellép a tavalyi győztes Blind Channel.

Oldalunkon a döntősök bemutatásával egy időben elindítottunk egy szavazást, melyben azt kérdeztük, hogy kit látnátok legszívesebben Finnország képviseletében a májusi Eurovíziós Dalfesztiválon.  Ennek a szavazásnak a 2022.02.26. 02:00-ás állása alapján nem túl kiélezett a verseny a győzelemért. Olvasóink 43%-a szeretné győztesként látni a THE RASMUS zenekart, míg a második helyen jóval lemaradva, a szavazatok 20%-ával BESS áll “RAM PAM PAM” című dalával.

20:45 – Izland – Söngvakeppnin 2022 – első elődöntő

Élő közvetítés IDE kattintva

Két elődöntő kerül megrendezésre, adásonként öten állnak színpadra és 2-2 produkció jut a döntőbe. Egy zsűri a kiesők közül valakit még megment, így a fináléban is öt versenyzőt láthatunk. A válogatók során a döntés kizárólag a nézők kezében van.

Az első elődöntő végeredménye:

Döntőbe jutottak:

– Sigga, Beta & Elín – „Með hækkandi sól
– Stefán Óli – „Ljósið

Kiesők:

Amarosis – „Don’t you know”
Haffi Haff – „Gía”
Stefanía Svavarsdóttir – „Hjartað mitt”

 

Ízelítő az első elődöntő dalaiból:

A Söngvakeppnin 2022 teljes mezőnye:

web polls

(eurofire.me , esc-kompakt.de, eurovisionworld.com)

About Author

Dalt választanak Ausztráliában és Finnországban, elődöntők Svédországban és Izlandon (+ Eredmények)
Comments
ESC Hungary

2005 óta kutatjuk az Eurovízió titkát!
Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2024

Lépj velünk kapcsolatba!

info[kukac]eschungary[pont]hu

A hobbi költségein kezd túlmutatni az ESC Hungary üzemeltetése, ezért kérünk téged, hogy az Eurovíziós szezon alatti zavartalan működés érdekében támogass minket!

Bővebben itt!

2005 óta kutatjuk az Eurovízió titkát! Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2024

To Top