ESC Hungary

A Dal 2018

December 6-án jelentik be A Dal 2018 résztvevőit!

2017. december 6-án délelőtt az MTVA szokás szerint egy sajtótájékoztató keretében fogja bemutatni A Dal 2018 résztvevőit.

Idén több mint 350 pályázat érkezett be, ami igaz hogy nem szárnyalja túl a tavalyi 370-et, de így is elmondhatjuk, hogy élénk az érdeklődés A Dal és az Eurovízió iránt a zeneszerzők és művészek körében.

Az előző évek alapján egy bővített, valószínűleg 10 tagú előzsűri válogatta ki több körben a legjobb dalokat, ebből körülbelül 35 dalt emeltek ki, melyből 30 kerül A Dal 2017 televíziós válogatójába, a többi kiválasztott pedig akkor kerülhet előtérbe, ha valamilyen probléma merülne fel.

Az előző évekhez hasonlóan várhatóan most is hivatalosan csak rövid részleteket szoktak közölni, ekkor a rajongói közösség erejével fény derülhet sajnálatos szabályszegésekre, mint például idén év elején Szabyest esetében is történt. Nem éri meg trükközni.

A Dal 2017: Szabyest lehet a következő kieső

A Dal 2018 első adása január 20-án lesz a Duna TV adásán, várhatóan 19:30-kor fog kezdődni. Előtte pedig január 6-án és 13-án összefoglaló adást láthatunk az eddigi A Dal évadok legemlékezetesebb pillanataiból.

Hogy kik lesznek A Dal 2018 zsűritagjai, ez is a szerdai sajtótájékoztatón fog kiderülni.

Az ESC Hungary tudósítói első kézből fogják tájékoztatni az olvasókat a helyszínről.

(MTVA Sajtóiroda, eschungary.hu)

About Author

Comments
ESC Hungary

2005 óta kutatjuk az Eurovízió titkát!
Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2024

Lépj velünk kapcsolatba!

info[kukac]eschungary[pont]hu

A hobbi költségein kezd túlmutatni az ESC Hungary üzemeltetése, ezért kérünk téged, hogy az Eurovíziós szezon alatti zavartalan működés érdekében támogass minket!

Bővebben itt!

2005 óta kutatjuk az Eurovízió titkát! Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2024

To Top