ESC Hungary

Rajongunk

Dzsamala kéretlen háttértáncosa, Vitalij Szedjuk

Bizonyára sokan meglepődtek a 2017-es Eurovíziós Dalfesztivál döntőjében a tavalyi győztes, Dzsamala vendégprodukcióján, amikor egy ausztrál zászlóba burkolódzó rajongó felugrott a kis szatelit színpadra, és letolta a nadrágját Dzsamala mellett. Nos, 7 évvel Jimmy Jump beugrása után egy újabb, hivatásos bajkeverő, Vitalij Szedjuk ukrán médiaszemélyiség nevét kell megtanulnunk, hiszen a Dalfesztivál döntőjével kapcsolatban nagyon népszerű beszédtéma lett ő.

Külön Wikipedia cikket is készítettek róla, ahol felsorolják, hogy 2012-ben Moszkvában, a Man in Black 3 díszbemutatóján Will Smith-et akarta szájon csókolni, majd interjút kért tőle.

Szintén emlékezetes volt, amikor 2014-ben a Cannes-i filmfesztiválon, miközben America Ferrera épp a fotósoknak pózolt, ő bebújt a szoknyája alá.

2014-ben pedig a Santa Barbara nemzetközi filmfesztivákon ölelgette meg Leonardo DiCaprio-t illetlen helyen.

Az ukrán belügyminiszter megerősítette, hogy letartóztattak egy ukrán bajkeverőt, aki felugrott az Eurovíziós Dalfesztivál színpadára, és szándékosan letolta a nadrágját. A belügyminiszter a Facebookon a következőket írta: „Dzsamala produkciója alatt, legalábbis azt mondta, hogy kitalálta, hogy szentel egy kis időt a hobbijának is, mivel ő nem hivatalosan provokatív újságíróként dolgozik.”

Közzétette: Arsen Avakov – 2017. május 14.

Avakov megerősítette azt is, hogy 72 órás fogdába küldték, de a büntetőeljárás után akár 5 év szabadságvesztésre is ítélhetik.

Forrás: thesun.co.uk, euronews.com

About Author

Comments
ESC Hungary

2005 óta kutatjuk az Eurovízió titkát!
Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2024

Lépj velünk kapcsolatba!

info[kukac]eschungary[pont]hu

A hobbi költségein kezd túlmutatni az ESC Hungary üzemeltetése, ezért kérünk téged, hogy az Eurovíziós szezon alatti zavartalan működés érdekében támogass minket!

Bővebben itt!

2005 óta kutatjuk az Eurovízió titkát! Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2024

To Top